PRAE.HU: A kortárs építészekről írt monográfiák: Jože Plečnik, Tadao Ando, Peter Eisenman, Zvi Hecker után a történelmi Magyarország zsinagógáiról írt könyvet. Hogyan illeszkedik ez a mű a munkásságába? A téma első hallásra messze van Eisenmantól vagy Plečniktől.

Csak első hallásra. Engem azok az építészeti alkotások, illetve azok az alkotók érdekelnek, amelyeknél valamilyen kulturális kölcsönhatás lelhető fel. Ha megnézik, a zsinagógaépítészet nem más, mint a zsidó hagyomány és a befogadó nemzet hagyományának a szembenézése, szintézise, egymás mellé állítása. Ugyanígy az összes építésznél, akivel foglalkoztam, megtalálható ez a kulturális kölcsönhatás.

Zvi Hecker Lengyelországban született, muzulmán környezetben nőtt fel, Izraelben diplomázott, Berlinben él – komoly hatások és kölcsönhatások játszódtak le az életében. Tadao Andonak a mottója a kelet és a nyugat szintézise. Peter Eisenman munkásságában szintén egy szintézis van: bizonyos bibliai elveket a dekonstruktivizmuson keresztül megpróbál beültetni a posztmodern kor építészetébe – tehát ez is egy kölcsönhatás.



Plečnik látszólag egy zárt egység, de tulajdonképpen Ő sem. Nála is komoly identitásbeli kérdések voltak. Nagyon fontosnak tartotta, hogy szlovén, hogy Ő egy karszti, ahogy mondta. Plečnik, ez a karszti ember bekerül egy bécsi századfordulós kultúrába, Otto Wagner iskolájába, később elkerül a pánszláv Csehszlovákiába, Masaryk embere lesz, tehát itt is azért – ha kisebb léptékben is – kulturális kölcsönhatásokról van szó.

PRAE.HU: Ezek szerint lehet mondani, hogy a zsinagógáról írt kötete szerves folytatása az eddigi munkáinak.

A történet nagyon hosszú, a nyolcvanas évek közepére tekint vissza. Nekem eszem ágában sem volt zsinagógákkal foglalkozni. Egy fiatal buzgó, vajdasági építész voltam, aki Le Corbusier akart lenni vagy mondjuk Luis Kahn, hogy nagyot mondjak. Majd rádöbbentem arra, hogy nem gyakorló építészként tudom a maximumot nyújtani, hanem mint teoretikus. 

A zsinagógákkal való találkozás alkalomhoz kötődő: 1986-ban Szabadkán a Jugoszláv Kommunisták Szövetségében a fejükbe vették, hogy  lebontják a zsidó iskolát Szabadkán és építenek egy magas házat a zsinagóga és a hitközség közé, ami a zsinagógát kinyírta volna – építészetileg is és tulajdonképpen statikailag is, mert a talaj gyenge volt. Akkor elkezdtem kutatni a zsinagógát, az építészettörténeti, művészettörténeti jelentőségét. Abban az időben kezdtek megjelenni a cikkeim a zsinagógákról, annak ellenére, hogy akkor még ilyen indíttatásom nem volt. Végül sikerült megóvni a zsinagógát, viszont kidobtak a cégtől, később az országot is el kellett hagynom a kiállás miatt. Viszont a kutatás alatt kapcsolatba kerültem Gazda Anikóval, aki a magyar zsinagógák nagy kutatója volt. Lehetőségem nyílt dolgozni vele, gyakorlatilag mellette famuluskodtam – nem olyan sokat, öt-hat kirándulásunk volt. Ez a pár alkalom elég volt ahhoz, hogy a szakma körvonalait értelmezni tudjam. Úgy éreztem, én vagyok az, akinek ezt a gyűjtést folytatnia kell. Mivel délvidéki származású vagyok, tudom a monarchia nyelveit, tehát el tudok menni egy levéltárba akár Ukrajnába, akár Romániába, akár Morvaországba, értem a nyelveket, tudok valamennyit latinul, olvasok héberül, tehát minden feltétel adott.
 

Tehát ez egy projekt volt, a nyolcvanas évek végétől már intenzíven egészen az akadémiai doktorimig, ami 2007-ben lett kész. Ez a könyv annak a doktorinak a könyvverziója. Párhuzamosan foglalkoztam építész-monográfiákkal, egy kicsit műemlékkel – mert úgy érzem, nem tudok egyszerre csak egy dologgal foglalkozni.

A fő újdonsága, hogy nem egy történelmi módszertannal, nem egy művészettörténeti módszertannal dolgozó mű, hanem egy kifejezetten építészeti geneológia és tipológia az alapja. Megpróbáltam rendet tenni körülbelül 3000 adat között, megpróbáltam valamilyen tipológiákat létrehozni. Formai, stilisztikai, szerkezeti, városépítészeti – tehát, hogy áll a zsinagóga a közvetlen környezetében, a városi környezetében. Van egy mátrix a könyvben, amely a vizsgálat alapját adja. Tehát azon a két oldalon látszik, hogy a többi hétszáz oldal mit tartalmaz.

A mű nem abból indul ki, hogy volt egyszer egy hitközség egy buzgó rabbival, aki megkereste a kor legjobb építészét és anyait, apait beleraktak abba a zsinagógába. Hanem arról szól a történet, hogy milyen fejlődési vonalak, milyen hatások érték: a morva hatás, a galíciai hatás, aztán az hogyan keveredett a XIX. századi magyar építészeti hagyományokkal, hogy alakultak ki a jellegzetes magyar zsinagóga típusok.

PRAE.HU: Mi az a nyolc pont, amiből a mátrix felépül?

A legizgalmasabb a külső tömegképzés. Hiszen az emancipációs zsinagógák szerepe nem csak az volt, hogy imádkozzanak benne az izraeliták, hanem az is, hogy egy manifesztum legyen. A mondanivalója többek között az, hogy emancipálódnak és igényük van arra, hogy legyen egy templomuk, mint ahogy van a kálvinistáknak, katolikusoknak, görög katolikusoknak. Ez a manifesztum-karakter meghatározó a zsinagógáknál az emancipáció után és különösen a neológ lakosság esetében. Ezért gondoltam, hogy ez egy fontosabb meghatározó elem, mint bármely más. Fontosabb, mint a stílus, amivel a legtöbbet foglalkoztak – mivel a művészettörténet alapvetően stílustörténeti alapokon nyugszik. De ez a megközelítés ebben az esetben azért nem működik, mert a zsinagógák stílusa mindig hibrid. Ez egy történelmi zsidó állapot, a zsidó kultúra mindig hibrid. A hibridség már eleve adott, már az ókorban is az volt. Ez egy olyan része a zsidó hagyománynak, ami elkerülhetetlen és gátolja a stílustörténeti módszer alkalmazását. Viszont a kompozíció egyértelmű. A zsinagógák a XIX. században egy új műfajnak számítottak és egyfajta szimulakrumként jelentkeztek, tehát az egyik típus olyan, mint egy magyar parasztház, vagy olyan, mint egy magyar polgárház, vagy olyan, mint egy magyar protestáns templom. Ez az "olyan, mint" nagyon fontos. Persze nem teljesen olyan, mert akkor nem lenne zsinagóga. Ez a köztes hibrid állapot az, ami engem arra sarkalt, hogy egy ilyen nyitott rendszert hozzak létre. Persze, ennek van egy hátulütője, nem mindegyik zsinagóga tipizálható. 5%-a kilóg ebből a tipizálásból, de ez az 5% valójában nem meghatározó. Megállapítható, hogy a legmarkánsabb zsinagógák többé-kevésbé típus-tiszták.

A második pont a mátrixban az alaprajz, ami egy nagyon keményen meghatározó elem az építészetben. Az alaprajz egyrészt függött a külső típustól, tehát ha egy kupolás zsinagógát nézünk meg, akkor abban az esetben adódott a központos alaprajz, és nem fordítva.

A mátrixban meghatározó elem továbbá az épület külső építészeti stílusa, a belső építészeti stílusa, a szerkezet, a közvetlen környezetében betöltött szerep, a zsinagóga és hitközségi épületek, a környező keresztény lakosság és házai, illetve a zsinagóga és az egész város, városképi szerepe.



PRAE.HU: Említette, hogy a zsinagógák akkoriban szimulakrumként jelentkeztek, ez azt is jelenti, hogy mindig zsinagógáknak épültek ezek az épületek?

A parasztház típusú zsinagógák egy része adaptált. Tehát találtak egy parasztházat – persze a dolog nem olyan egyszerű, mert a zsinagógának szigorúan mindig kelet felé kell nézni, oromzattal, Jeruzsálem felé néző nyílásokkal, úgyhogy ez nem a tipikus eset. A tipikus eset, hogy a parasztházak mintájára épül egy zsinagóga, amelyen néhány árulkodó jegy van, olyan elemek, amelyek a parasztházakon nincsenek. Ezek az elemek a helyi lakosságnak nem voltak feltűnőek, persze egy Dávid-csillag, egy törvénytábla vagy kőtábla – az igen, de azt, hogy voltak esetleg nyílások, amelyek nem voltak a parasztházakon vagy nem úgy voltak elhelyezve, az senkinek nem volt világos, csak nekik, akik járatosak voltak a zsidó misztikában, illetve a kutatóknak, akik ezt kutatják.

A teljes interjú megnézhető a képre kattintva.

első rész:



második rész: