Ez persze amolyan jó irodalmárokhoz méltó csendes dübörgés, kvázi néma. Bár az éjszaka állítólag többen hallották, amint valaki a „prózairodalom” szót kiáltozza nekikeseredve, de többen valószínűsítik, hogy ez csakis egy korán elhalt szerkesztő-aspiráns hazajáró lelke lehetett, és egy kastély szellemek nélkül ugye olyan, mint a Dallas whiskey nélkül. Külön érdekesség, hogy valaki talált egy cetlit a lépcsőfordulóban, amin minden valószínűség szerint a készülő titkos napló egy mondata olvasható – nevezetesen annyi: „midőn ezt írtam, ciszta volt az ég”. Nemes Z. Márió mindent tagad, a további részletekkel később jelentkezünk.

Persze ez csak játék és mese, a valódi szakmai program délután kettőkor, egy nagyon összeszedett és pontos előadással, Zsadányi Edit három részes, feminista irodalomelméleteket tárgyaló sorozatának kezdő darabjával indult. Az ELTE után most már évek óta Hollandiában tanító irodalmár témája azonban csak részben klasszikus értelemben vett előadás. Ugyanis nemcsak a feminista irodalom és irodalomelmélet bemutatása, hanem az erről való folyamatos diskurzus is egyben, a közönség aktív részvétele kimondott elvárás. Szó volt azonban magának az irodalomnak a szerepéről, és az ezzel kapcsolatos álláspont változásáról, az irodalom társadalmi szerepvállalásáról. A kirekesztettségről való beszéd azonban legjobban épp a kirekesztettség nyelvén valósulhat meg – nemcsak gender studies-ról volt tehát joggal szó, hanem a queer studies-ról is, ugyanúgy.   

A négykor kezdődő Prizma folyóirat bemutatója minden komolysága mellett is egy jóval könnyedebb terepre vezetett minket – konkrétan a filmekkel kapcsolatos diskurzusok közé. A folyóirat két szerkesztője, Orosz Anna Ida és Kele Fodor Ákos bemutatkozásából az derült ki, hogy a lap indításakor azt a hiátust igyekeztek kitölteni, ami a populáris, néha szinte bulváros filmes újságírás és az akadémiai szakszövegek között tátongott. Célközönségükként azt a réteget jelölték meg, aki „fogékony elméleti írásokra, de a vagány, belezős biohorrort is bírja”. A beszélgetés kétségkívül legérdekesebb része a moderátor, Nemes Z. Márió felvetéséhez fűződik, aki egy esszéből idézett, miszerint a filmek a technológiai fejlődés és a CGI teljes hatalomátvétele miatt elvesztették valóságábrázoló funkciójukat, ezzel a képzőművészet egyik alágává visszaminősülve. Csak Kele Fodor Ákost idézném, aki erre való reakciójában a valóságosság teljes relatív mivoltát emelte ki, hozzátéve „azt tudtam, hogy transformers-ek nem léteznek, de Hókuszpóktól rettegtem”.