bezár
 

film

2011. 09. 25.
Jameson CineFest: az identitás válsága és a horror vacui
Jameson CineFest - Miskolci Nemzetközi Filmfesztivál, 2011. szeptember 17-25.
Tartalom értékelése (0 vélemény alapján):
Jameson CineFest: az identitás válsága és a horror vacui Idén is véget ért a Jameson CineFest, immáron nyolcadik alkalommal került sor Miskolcon az ünnepélyes díjátadóra, ami a nemzetközi mustrát zárja. A díjátadóról szóló híradásunkban derítünk fényt az "eredményre", alább pedig még a filmek közül válogatunk.
Pénteken nagy várakozás előzte meg a "négy M-es" filmet, Sean Durkin rendezését. Nem véletlenül volt oly nagy az előfeszítés, hiszen a Martha Marcy May Marlene Cannes-ban az Un certain regard szekcióban mutatkozott be, majd a Sundence-en Sean Durkin elnyerte érte a legjobb rendezésért járó díjat. A CineFesten a verseny programban szerepelt a film, a péntek kora esti premier vetítésen megtöltötte az Uránia termet a közönség.

Martha történetébe in medias res kapcsolódunk be, amikor megszökik a közösségtől, ahol addig élt, vagy raboskodott. Ettől fogva a lineárisan előrehaladó cselekményszálat - melyben azt követhetjük nyomon, hogyan veszi fel Martha a kapcsolatot rég nem látott nővérével, Lucy-vel, és hogyan próbálja meg testvére és annak férje tóparti nyaralójában, idilli, ám kissé kórház-steril környezetben feldogozni az elmúlt időszakban vele történteket - időről flash backek szakítják meg, melyekből arra derül fény, hogyan került a fiatal lány egy családi közösséget ígérő, ám a személyes szabadságot, az önrendelkezés jogát és a magántulajdont illetően igencsak torz nézeteket valló szekta vezetőjének hatása alá. Az ősközösségi aranykort mímelő, de szemmel láthatóan a gyengébb személyiségeket (a nőket) igába hajtó (szexuálisan kihasználó), és a társadalmon torzan értelmezett eszmék mentén élősködő kis közösségben darabjaira bomlik a fiatal lány amúgy is bizonytalan szerkezetű énje. Ám egy - a szekta tagjai által elkövetett - gyilkosság nem pusztán a szekta vezetőjébe vetett feltétlen bizalmát ingatja meg, hanem az öntudatát is életre kelti - ez készteti menekülésre.



Csakhogy Martha a valódi "családjába" sem tud visszailleszkedni, a "valódi" társadalom pedig talán korábban sem jelentett neki valóban megfelelő alternatívát, Lucy és férje világa számára idegen értékek mentén szerveződik, jelen pillanatait pedig időről időre átszövi a szektában töltött elmúlt két év minden félelemmel átitatódott emléke, míg végül maga a valóság relativizálódik. Marthát egyre inkább uralma alá vonja tudatának fenyegető tartalma. Kérdés, hogy mekkora felelőssége van ebben a démonikus szektavezető múltbéli agymosásának, és mekkora a lelkiismeretfurdalással küszködő nővérnek, mekkora a racionális gondolkodású férjnek. Kérdéses az is, hogy van-e visszaút egy intakt személyiség felé Martha számára, és létező alternatíva -e még a szabadság, a függetlenség megtapasztalása, volt-e ilyen alternatívája az érzékeny lányak valaha egyáltalán, nyújt-e beilleszkedési lehetőséget a materiális nyugatias társadalom egy ösztönös és sérülékeny embernek?

Sean Durkin filmje kérdések sorát kelti a nézőben, és ezeket a kérdéseket szenvtelen következetességgel hagyja válasz nélkül, balsejtelemet keltő módon hagyva nyitva az elbeszélést. A Martha Marcy May Marlene a részleteit tekintve kivételesen nagy ars-béli tudással megmunkált, technikás mozidarab, melynek megoldásait, hatáskeltő eszközeit megéri külön-külön is szemügyre venni. Egészében kissé talán hosszúra nyúlik a film, és az alapkoncepció, mi szerint nem, vagy csak szűkszavúan közli a nézővel az alapvető információk nagy részét, és nem igazán segíti az eligazodást, egy ilyen kulturálisan és társadalmilag is releváns probléma felvetésekor nem mindig nyújt elégséges kapaszkodót a felvázolt képlet értelmezéséhez.

Gus Van Sant filmjére csütörtök esete, pár perccel a vetítés kezdete előtt már nem lehetett beférni, ebből okulva pénteken jó tizenöt perccel a kiírt időpont előtt elkezdett gyűlni a tömeg, a Restless - A nyugtalanság kora című opuszt ismét teltház előtt vetítették az Uránia teremben.

A film szerelmesfilm, szépséges kamaszdráma - csak éppen minden pillanatának a halál tapintható, belélegezhető, közvetlen közelsége ad súlyt. Annabel haldoklik, Enoch pedig már néhány percet töltött is a klinikai halál állapotában, az autóbaleset után, amiben elveszítette szüleit. Egy temetésen találkoznak, és egymásba szeretnek. Az élet dolgainak megismerése természetes az ő korukban - ám az esetükben, akár csak a Ne engedj el szervdonor fiataljainak esetében - a halál nem a távolba hazudott tabu, a közelsége hétköznapi tapasztalatként szab határt a távlatoknak és ad felbecsülhetetlen értéket minden percnek.



Gus Van Sant olvasatában ezek a korabölcs gyerekek éppen ennek a halálismeretnek a birtokában nyernek lehetőséget az igaz érzelmek megtapasztalására, a méltó távozásra vagy a halál által megakasztott élet folytatására.

Talán sablonos és életidegen, azaz valóságszerűtlen, elméleti állítás, hogy a halál elfogadása, a világban rejlő szépség felfedezése kerekítheti ki az emberi létet egésszé. Talán sablonos az is, hogy szeretni valakit önzés és viszontelvárások nélkül, vagy elfogadni valaki szeretetét - a legfelnőttebb és a legnehezebb dolog. Ám Gus Van Sant finoman dekadens, erősen intellektuális és mégis igen érzelmes történetében ezek a sablonok szépségesen oldódnak fejlődéstörténetté, tanulsággá. Nem lehet jó szívvel azt állítani, hogy a Restless műremek, de mindenképpen hatásos filmalkotás, bizonyos értelemben remek mű.
És midenkinek, aki búcsúzott már el örökre valakitől, vagyis mindenkinek, aki ismeri az érzést, hogy örökké tart az ilyen búcsúzkodás, melegen ajánlott ez a kamaszfilm. Mert mindekinek, aki tudja: valóban létkérdés, hogy sikerül-e a halál közelsége hatására az emberbe makacsul belefészkelődő semmitől való félelmet az élet hasznára fordítani, tapasztalattá formálni - intelligens és finom gyászfilm-életfilm-lelkigyakorlat lehet, amit talán nem is csak formaságból ajánlottak Dennis Hopper emlékének.

www.cinefest.hu
nyomtat

A prae egy több mint húsz éves történettel rendelkező brand, aminek növekedését és fejlődését most Ön is segítheti. Célunk, hogy minél több emberhez eljussanak a kultúráról való gondolataink és az ezt tartalmazó termékeink - akár az online portál cikkei, a különböző folyóiratszámok vagy a könyveink. A kooperációt nem szeretnénk viszonzatlanul hagyni: a különböző támogatásokért igyekszünk azzal egyenértékű köszönetet mondani.

Szerzők

-- Forgács Nóra Kinga --


További írások a rovatból

John Krasinski: Hang nélkül 2.
Magnus von Horn: SWEAT
A nemzetközi versenyprogram filmjei a 9. Friss Hús Budapesti Nemzetközi Rövidfilmfesztiválon

Más művészeti ágakról

irodalom

A háború reprezentálhatatlansága a nagyepikában A háború reprezentálhatatlansága a nagyepikában
Mészöly és a háború, Kisoroszi, 2021. július 3.
színház

Szól bennünk a világ Szól bennünk a világ
Háy János Elem című darabja a Szkénében
színház

Kinek szól a taps? Kinek szól a taps?
III. Richárd Gyulán


bezár
Regisztráció


bezár
Bejelentkezés