bezár
 

irodalom

2012. 03. 08.
Főhajtás a történetmesélők előtt
Interjú Elina Hirvonen íróval
Tartalom értékelése (0 vélemény alapján):
Főhajtás a történetmesélők előtt Elina Hirvonen 1975-ben született Helsinkiben. Író, dokumentumfilm-rendező, újságíró. Első regénye, melyet 2005-ben az egyik legrangosabb elismerésre, Finnlandia díjra jelöltek, a Magvetőnél jelent meg Legtávolabb a haláltól címen. A kötet bemutatója alkalmával beszélgettünk.
PRAE.HU: Egyesek szerint minden író ugyanazt a könyvet írja egész életében. Szerintem ez a megállapítás az Ön esetében egyérteműen cáfolható. Első könyvében egy finn család tragikus működésképtelenségét mutatja be, míg a másodikat Afrika ihlette, a maga ellentmondásaival, sajátos embersorsaival. Hogyan lépett Afrika az Ön életébe?

Először is, jó érzés hallani, hogy nem ugyanazt a könyvet írom egész életemben. Amikor a második regényemet befejeztem, kicsit megijedtem, hogy már megint pontosan ugyanazokat a kérdéseket feszegetem, még akkor is, ha a történet más tájakon játszódik: a másik ember elveszítésének az élményét, a bűntudatot, illetve a bűntudattal való együttélés problémáit. Első könyvem megírása előtt, 2001-ben három afrikai országban, Zambiában, Tanzániában és Eritreában dolgoztam újságíróként. Zambiában találkoztam egy nálam alig pár évvel idősebb nővel, aki szegény családból származott, de mivel nagyon intelligens volt, eljutott az egyetemig. Amikor megismertem, egy csoport árva gyerekre viselt gondot. Az járt az eszemben, hogy alig idősebb nálam, mégis mennyi felelősség nyomja a vállát. Elmentünk egy bárba, ahol elmesélte, hogy nem sokkal korábban, egy zambiai faluban a brit barátját megtámadták, összeverték, és végül Londonban került kórházba. Nagyon nehéz volt a helyzet, mert a fiú családja a nőt okolta a történtekért, a származása miatt. Persze, ő nem utazhatott Londonba, mert nem volt pénze, és nem hagyhatta ott a kislányokat sem. Ez a történet mélyen megérintett. Én is éppen nagyon szerelmes voltam, és megértettem, milyen nehéz lehet elviselni a szeretett embertől való távolságot, a lehetőségek elvesztését. Ez a nő és a története volt számomra az első ihletforrás. Aztán teltek az évek, megírtam az első könyvemet, készítettem egy filmet. Elkezdtem írni a második könyvet is, és arra gondoltam, el kellene mennem Zambiába, hogy anyagot gyűjtsek. A barátom Vietnámba jelentkezett munkára, de nem vették fel, helyette Zambiába küldték, így két évre oda mentünk. Nem tehettem meg, hogy csak a könyv írásának szentelem az időmet, szerettem volna másképpen is hasznossá tenni magamat. A helyi iparban és a gyermekgondozásban segítettem. Itt is sok inspiráló élmény ért, találkoztam olyan fiatalokkal, akik hihetetlen történeteket meséltek a falusi és a városi életről.

PRAE.HU: Köztük volt az a lány is, akinek a könyvet ajánlotta?

Igen, ő tizennégy éves volt, amikor megismertem. Korán elveszítette a szüleit, hozzátartozói vették magukhoz, és amikor a nagynénje meghalt, a férfi kényszerítette, hogy ő legyen az új felesége. Megszökött, és évekig élt az utcán. Az árvaház vezetője talált rá egy állomáson, komoly sérüléseket szenvedett, az arca fel volt dagadva. Amikor találkoztam vele, csodálatos, érzékeny fiatal lány volt, imádta a Micimackót, és soha nem engedte el a vezetőnő kezét. Sajnos csak pár hónapig élvezhette az életet az otthonban. Annyira igazságtalannak tűnt, hogy mire a helyzete jobbá vált, és talált egy helyet, ahol szeretik, meg kellett halnia. Menthetetlen HIV-fertőzött volt.

PRAE.HU: Önt hallgatva az jutott az eszembe, pontosan így gondolkozik egy dokumentumfilm-rendező, aki ugyanakkor írással is foglalkozik. A történeteket szinte egy az egyben ülteti át a könyvek cselekményébe. Milyen mértékben forgatja át fikcióvá a benyomásait?

Például a most említett lányból két figurát is formáztam. Bessyt, aki elmenekül az őt szexuálisan kihasználó férfirokontól, és Susant, akit a könyvbeli Esther örökbe fogad. Természetesen az egész történetszövés is erősebb, megindítóbb, mint amit valójában tapasztaltam. Szándékosan alakítottam az általam megismert lány életéből két sorsot: az egyik lány elveszik, a másik viszont megtalálja azokat, akiktől szeretetet kaphat, és megmenekül.

PRAE.HU: Sokat gondolkoztam a könyv címén: Legtávolabb a haláltól. Ezek a szereplők nem is lehetnének közelebb a pokolhoz...

Pontosan ezért választottam ezt a címet. Izgatott ez az ellentmondás. A nyugati világban a halál nehéz téma, olyan távol akarjuk tartani magunktól, amennyire csak lehet. Nem sokat látunk belőle, többnyire a kórházakban zajlik. Számunkra a halál, még ha tisztában is vagyunk a közeledtével, igazságtalannak és sokkolónak tűnik. Sok afrikai országban viszont nem lehet menekülni előle. Hiányoznak a szakemberek, a műszerek, a gyógyszerek. Egy vakbélgyulladás gyakorlatilag halálos betegség. Így aztán az emberek úgy érzik, a halál állandóan körülveszi őket.

PRAE.HU: A könyv vége felé olvasunk egy történetet a férfiról, aki csodálatos módon megmenekül attól, hogy egy krokodil széttépje, azonban élve temetik el. A földről szemet csipegető tyúkok zajára ébred fel, életjelt ad, mire az emberek kiássák a föld alól. Egy szereplő azt a következtetést vonja le, hogy a megmenekülése csoda volt, de az eset tulajdonképpen büntetés azért, mert valami olyat próbált tenni, amihez nem ért. Kivetíthető ez a történet az egész könyvre?

Igen, azt jelképezi, ahogy a szereplők a velük történt dolgokat magyarázzák, értelmezik. Ahogy Esther kibírhatatlan bűntudattal él együtt, hiszen azt gondolja, ő felelős Bessy tragikus sorsáért, mivel Bessyvel együtt ő is játszott a mezőn talált kígyóbőrrel. A könyv szereplői így látják a világot, és benne saját magukat. Így értelmezik az életet. Olyan ez, mint egy előre összekészített csomag, amivel felszerelkeznek az élet megértéséhez. A könyv szereplői pengeélen táncolnak a létezésben. Zambiában rengeteg olyan fiatallal találkoztam, akik tele voltak hasonló családi történetekkel, szimbolikus jelentőségű eseményekkel. A halál természetes, elfogadott része az életnek, ha valakit elveszítenek, azt mondják: "Az Úr adta, az Úr elvette..." Európaiként és finnként ezek a történetek, amelyek generációról generációra öröklődnek, nagyon érdekelnek. A könyvem bizonyos szempontból főhajtás ezek előtt a történetmesélők előtt.

Fotó: Bach Máté
nyomtat

A prae egy több mint húsz éves történettel rendelkező brand, aminek növekedését és fejlődését most Ön is segítheti. Célunk, hogy minél több emberhez eljussanak a kultúráról való gondolataink és az ezt tartalmazó termékeink - akár az online portál cikkei, a különböző folyóiratszámok vagy a könyveink. A kooperációt nem szeretnénk viszonzatlanul hagyni: a különböző támogatásokért igyekszünk azzal egyenértékű köszönetet mondani.

Szerzők

-- Burns Katalin --


További írások a rovatból

Dékány Dávid: Dolgok C-hez
irodalom

A kreativitás lehetőségei biosz és zoé között A kreativitás lehetőségei biosz és zoé között
Hajas Tibor korszerűtlen korszerűsége
irodalom

A boldogság része, a bűntudat áramütése A boldogság része, a bűntudat áramütése
Peer Krisztián: Nem a sajátod

Más művészeti ágakról

Külföldön Sikeres Magyar Művészek

Mindenből lehet meríteni Mindenből lehet meríteni
Interjú Maurer Dórával külföldi élményekről, lehetőségekről, fordulópontokról és képzésekről
Quentin Tarantino: Volt egyszer egy... Hollywood
art&design

Divatséta a Ludwigban Divatséta a Ludwigban
Király Tamás. Out of the box


bezár
Regisztráció


bezár
Bejelentkezés