bezár
 

irodalom

2012. 11. 30.
Roland és Gustav
2012. november 13. 17h, Szabó Ervin Zenei Gyűjtemény
Tartalom értékelése (0 vélemény alapján):
Fenegyerekekből nincs hiány a kortárs magyar irodalomban. Itt van példának rögtön egy eleven példány: Orcsik Roland. Az ő estjén néztünk szét, hogy megtudjuk, mi fán terem Mahler, és nem esett-e messze Alma Mahler a fájától.
A helyszín remekül illeszkedett a századforduló parfümjével beszórt, monarchiabeli könnyedségtől bódult zenéhez, a Szabó Ervin Zenei Gyűjeményének szobái visszautasítást nem tűrően követelték magukhoz Gustav Mahlert. Az est nem jöhetett volna létre a Gustav Mahler Társaság meghívása nélkül - tagjai egytől-egyig idősebb hölgyek és urak -: komoly zenéhez komoly emberek kellenek. A terem megtelt, zenekedvelők és zeneértők a bal saroktól a jobb sarokig, mint a kottafejek egy Bartók-partitúrán, figyelmesen várták a mestert, Orcsik Rolandot. Mesterünk megérkezett és mint az egy nyitánynál lenni szokott, kezdetét vette az előadás egy youtube-ról lejátszott videóval a békétlen homályba borított teremben. Az Einstürzende Neubauten "Der Tod ist ein Dandy" című zene hirtelen, gonosz módon csapott le a dobhártyákra.



A több perces zenemű egy berlini épületbontás ritmusába olvadva zajzeneként megdöbbenést, “Mi ez?" “Ez borzasztó", majd mosolygást váltott ki a társaságból, nem utolsósorban belőlem, hogy ezt most miért, miért itt, majd lassan a feszengés, a félelem vett le a lábamról és kerültem magam alá. A zene véget ért, a fény visszatért a terembe. A társaság derűvel nézett az alkalmi színpad felé, Orcsik Roland is mosolygott, mi jobbat tehetett volna? A Mahler társaság elnökasszonya, kedves, szimpatikus asszony kezdte a faggatást, érthető okokból, a zene miértje után érdeklődve. Orcsik magyarázata az volt, hogy amikor Mahler újító zenével lépett elő, körülbelül hasonó értetlenség, nemtetszés fogadta, mint most, mondjuk a Mahlert “köszöntő" füttyszó, bekiabálás ezúttal elmaradt. Orcsik szerint Mahler megérezte, hogy recseg-ropog a Monarchia, hogy egy nagy változás előtt áll a világ, és hogy a zenében is változások kellenek, mert ami eddig volt, az így, ebben a formában tovább nem folytatható. Könnyű, barátságos csevegés következett, Orcsik felovasott, nevetett, mókázott.

A kérdező hölgy bevallotta, hogy amikor kinyitotta a Mahler letöltve című könyvet, kevésbé volt rá hatással, mint amikor legutóbb a kezébe került, mert akkor már - talán összeértek az ízek - az egész könyvet elolvasta, a hatása alá került. A kérdésre, hogy miért Mahlert választotta, Orcsik nehezen válaszolt, mivel - ahogy a szerző levezette - egy nőben sem egyértelműen tudjuk, hogy miért ez a nő, miért ez a derék, miért ez a forma tetszik nekünk? Ezt reprezentálva Orcsik a falon díszes keretben lógó, meztelen nőt ábrázoló képre mutogatott, mintegy finoman cukkolva, láthatatlan ujjával finoman brizgálva az idős högyek idegzetét.


Orcsik Roland (fotó: Bach Máté)

Komolyság és vidámság váltotta egymást - fesztelen, természetes beszélgetés kerekedett az estből. Orcsiktól megtudhattuk, hogy kinek a vezénylete alatt előadott Mahler előadásokat szereti, a berlini vagy a New York-i filharmonikusoktól. A költészet nem szorult háttérbe, Orcsik következetesen vezette le a saját tételét, a Mahler újítási, megszólalási szándéka és az ő megszólalási szándéka közti párhuzamot. Újból videó következett és homály, a vásznon egy jelenet a Ken Russel rendezte '74-es Mahler című filmből, az az epizód, ahol Mahlert koporsóban viszik a krematóriumba, a jelenetet a nagyszerű Mahler-zenéhez igazítva. (A levetített jelenet 55:20-nál kezdődik.)

Nem győzöm hangsúlyozni, hogy a teremben Orcsik Roland feleségén, két fiún és rajtam kívül az átlagéletkor hatvan-hetven év volt. Orcsik szemtelen, megbocsátható humora szerencsére mindenkit nevetésre ingerelt és egy percig nem sértődött meg senki. Szóba kerültek a Mahler-értelmezések, a zeneelméleti fejtegetés kapcsán Adorno munkája, majd következtek megint a versek. A közönségből később egy másik kérdező azt a kérdést tette fel (amit a többség nem mert), hogy Orcsik miért vonzódik a meghökkentéshez. Orcsik Roland megfontoltan felelt: a blaszfémia aktusa azért fontos számára, mert egyrészt provokálja a kultuszkreálás módjait, illetve rámutat arra, hogy blaszfémia csak akkor lehetséges, ha előtte feltételezzük azt, hogy van valami, ami szent. Így a blaszfémia abban segít, hogy a tárgyat, Mahler esetében a zenét és az embert a kultusz máza nélkül hallhassuk és képzelhessük el.



A Gustav Mahler Társaság külön köszönetet érdemel, amiért befogadta Orcsik Rolandot és vele a fiatal, kortárs magyar költészet egy szegletét egy est erejéig megtisztelő köreibe. Az “Orcsik-show" végén végignézve rajtuk, semmi nem látszott abból, hogy ezt a döntésüket kicsit is megbánták volna.


nyomtat

Szerzők

-- Ayhan Gökhan --


További írások a rovatból

Az Élet és Irodalom LXX. évfolyamának 46. számáról
Tóth Kinga Maria Machina című kötetének bemutatójáról
Szabó Lőrinc és Somlyó Zoltán találkozása (Kőbányai Jánosnak ajánlva)
Az Élet és Irodalom LXX. évfolyamának 43. számáról

Más művészeti ágakról

gyerek

Berg Judit mesesorozatából koncertszínház és bábrevü készült
art&design

A gyász megélésének pillanatképei
art&design

Raoul Coutard a BIFF-en
BIFF - Beszélgetés forgatókönyvírásról és az egyéni hang megőrzéséről


bezár
Regisztráció


bezár
Bejelentkezés