bezár
 

irodalom

2007. 04. 18.
Üvegbeton lakótelep
Bajtai András: Az átlátszó város. Új vizeken – Parnasszus könyvek, Budapest, 2006.
Tartalom értékelése (0 vélemény alapján):
Üvegbeton lakótelep Bajtai András álmokkal és valóságokkal átlátszóvá ír egy egészen konkrét és egészen át-nem-látszó várost, Budapestet – és egy egészen konkrét és egészen át-nem-látszó személyt, saját magát. Érthetően, letisztulva és jól... első kötetében.
Bajtai András úgy ír egy városról, ahogy azt egyvalaki tudja látni. Nézelődve, keresgélve, rácsodálkozva, áthangolva stb. Köztudott, hogy Budapestről ír. Az életrajza alapján. Ám visszafelé – ha a kötet verseiből próbáljuk megfejteni, hogy melyik a város, akkor – ez nem működik, nem találunk couleur locale-t, jellemző és felismerhető figurákat, képeket, helyszíneket. Bajtai városa átszűrődött Bajtain. Ha volt is valamilyen (ha Budapest volt az ihlető, akkor volt valamilyen…), a verseken át már nem olyan. Ha eklektikus volt, akkor egyfélébb lett. Olyan, mint egy kétmilliós és végtelen lakótelep. Bensőségesen monokróm. Ahogy egy ember, egyvalaki is monokróm, ha nem szerepjátszik, ha nem próbál fel maszkokat és nem kísérletezik különféle hangokkal. Bajtai ilyen.

Az átlátszó városBajtai verseiben (dehogy az összesben) számos álmok és számos valóságok mállanak, mozognak, bújnak össze, stb. – intenzívebben, mint az „normális” lenne, de ritkán átcsúszva a másik territóriumába. Ha mégis, ott eltévedt valamelyest a költő, felismerhető közkincs-beszéddel (ami nem közhely, de nem is közhelyes, inkább általánosan bevett) „próbálja” menteni nyelvileg azt, amiről „ontológialilag” lecsúszott. Például: „…Néha / olyan közelinek tűnsz, de már nem / vigasztal, hogy a folyónak ugyanarról / a partjáról integetünk mind a ketten, / a bizonytalan és sűrű alkonyat idején.” (Nem vigasztal).

Bajtai tárgyakat talál. Egészen konkrétan. Nem úgy, mint Tandori vagy ez és az utána. Ő úgy talál, mint bárki más. Egyszerűen. Hál’ istennek! (Például: „...a zsebemben összekoccanó kavicsok”, – Legyen az angyaloké; „…éjszakánként ismeretlen állatok / párzanak, hiába dobálja meg őket a kiszáradt / folyómederben gyűjtött kavicsokkal.” (A hegy árnyékában); „Kipakolni egy elveszett női táskát.”, „…lejárt bankkártya, …, menstruációs görcsoldó, cseresznyeízű óvszer. Rúzs.” – A félelem tart életben) Költészet lesz ez 60 év múlva is. Egy rúzsról vagy óvszerről tudni fogják, hogy mi volt az ezredforduló környékén, és az ilyen verseket is tudni fogják hová tenni. Más kortársak bölcsész-olvasmánylisták ABC-rendjében nyerik el az őket megillető dicső helyet, Bajtait ki fogják adni 10–15 évenként.

Bajtai néha nem modoros, ahol baromi nehéz megúszni a modorosságot. Lehetne, a határán táncol, de nem az. És nagyon jól nem az. Például: „Semmim se maradt, mire megérkeztem, / és most mégis enyém ez a széthordott / birodalom…” (Az utolsó éjszaka) ; „Ezzel megtanultam együtt élni, akár / a kis guppik az akvárium barna iszapjában hetek óta / mozdulatlanul heverő öreg tarisznyarákkal.” (Nem ígérhetem); „Szüleimet tizennégy évvel ezelőtt / felfalta a sárga busz…”, „Én eltévedtem / az iskolaudvaron, mert nagy volt a köd…” (A félelem tart életben). Így kell írni. Ezek nagyon „ottvannak”. Ez költészet, abban az értelmében, hogy jobban, pontosabban, analitikusabban beszél arról, ami van. Átlátszóbban, mint az üveg, és maradandóbban, mint a beton.

Bajtai néha modoros. Nem baj. Belefér. Majd rájön, hogy az ilyen fordulatok, mint „És viszik, viszik a tárgyakat, amiknek nevet adtam a sötétben.” (Valami történt), vagy mint: „Szókincsem fele bár a tiéd, / hazudni mégsem akarok neked…” (Nem vigasztal), vagy mint: „de egyiküket sem / szólítja meg, mert tudja, hogy páratlan napokon / a keresztnevek semmit sem jelentenek.” (A hegy árnyékában – kiemelések tőlem, pdl), vagy mint az a kelleténél több „talán” szócska, – szóval az ilyen fordulatok éppen nem azt jelentik, amit látszólag és kívülről és szemiotikailag és költőileg jelentenek. Ez olcsó csipke, ez manapság divat. Sokan szeretik: azok is, akik írnak és azok is, akik olvasnak vagy „elemeznek”. Könnyű felhasználni és könnyű róla sokat beszélni…

Visszakanyarodva. Ezzel a valamit megnevezek, hívok valahogy, hogy hívnak engem, stb. „metázásokkal" tele van sok minden. Főleg a kb. kortárs versekben, meg a kb. kortárs költőkben. Van benne egy lehetőség, ami súlyosítja a semmit: egyszerre filozofikus és hétköznapi, egyszerre nagyon ősi és nagyon aktuális, egyszerre nagyon még-bibliai-is-akár és már-modern-is-nagyon (akár a városi ember létélménye meg magánya felől, akár a különböző irodalomelméletek felől nézve). Persze, persze, persze, persze. Mindez egyszerre, de ha jobban belegondolunk, akkor csak és csupán trendi: hamar jól mutat, de hamar felejtős. Ahogy valamikor nagy divatja volt a szív, szellem, világ szavaknak…. Én ezeket Bajtainál tölteléknek, kitöltőelemnek, ragasztónak, továbblendítőnek érzem, azaz olyan dolgoknak, amelyek vannak, de a nagyobb gyakorlattal, a húzás vagy tömörítés vagy megtisztítás képességével törölhetőek lesznek majd. Vagy törlődnek a mai trend alkonyán. Vagy kiszorítódnak a majdani trend hajnalán. Mindegy miért, de ha ezek lesikálódnak (azaz, ha az ezektől-való-megszabadulás felé tart, „fejlődik”, alakul, érik stb.), akkor Bajtait nagyon nagy élvezettel fogom olvasni.

Kapcsolódó cikkek


nyomtat

További írások a rovatból

Három holló, Budapest, 2018. december 7.
irodalom

Paródiaíró, költő, publicista? Avagy ne címkézzük Karinthyt Paródiaíró, költő, publicista? Avagy ne címkézzük Karinthyt
Balogh Gergő Karinthy nyelvet ölt című kötetének budapesti bemutatója
Életrajz-változatok Takács Zsuzsára
irodalom

Punk zen Punk zen
Ferdinánd Zoltán - Nagy M. Hedvig: Feles

Más művészeti ágakról

színház

A színtelen és szívtelen Don Juan A színtelen és szívtelen Don Juan
Ödön von Horváth darabja a Jurányi Házban
színház

Az artisztika fellegvára Az artisztika fellegvára
A Fővárosi Nagycirkusz története a kezdetektől napjainkig
Milorad Krstić: Ruben Brandt, a gyűjtő


bezár
Regisztráció


bezár
Bejelentkezés