Kezdjük a Karlsplatznál, a város egyetlen csomópontjánál, ahol az ötből három metró vonal is találkozik (U1, U2, U4), így megfelelő kiindulópont a túrához, arról nem is beszélve, hogy az itt lévő aluljárók is több állandó művészeti alkotást rejtenek. Illetve az U1, U2 mellett elsődlegesen az U3-as vonalat "művészmetró vonalnak" (Kunstlinie) is nevezik, hiszen a huszonegy megállójából nyolcnál található legalább egy, de sokszor inkább több művészeti munka. De maradjunk még egy kicsit az ominózus tér aluljáróiban. A Karlsplatz nyugati ki- és bejárójánál a kanadai Ken Lum Pi névre keresztelt médiainstallációja található. A falburkolat tükrökkel megszakított játéka vonzza a tekintetet, és saját arcunkat megpillantva közelebb hoz bennünket a digitális számlálókhoz, valamint a mellette található statisztikai jelentésekhez. Ezek vonatkozhatnak az idén elfogyasztott bécsi szeletek mennyiségére, de akár a munkanélküliség helyzetére is. Kicsit lentebb látható az aluljáróban – az U1 és az U2 metrót összekötő szintnél – a Bécsben élő Peter Kogler egész emelet hangulatát uraló 2012-es munkája. Azonban simulékonysága és dekorativitása miatt a szürke csőindaminta nem kavar fel, nem kérdez és nem feszeget semmit, egyszerűen ott van, ahol. A felszíni művészetet a cél érdekében pedig most inkább hanyagoljuk, hiszen a Museum Wien, a Künstlerhaus, a Kunsthalle projektterme, Szecesszió Háza és az egyéb galériák, köztéri munkák biztosan mindig elvonják erről a figyelmünket. Haladjunk tehát tovább!
Hiszen az U3 metróvonaláig eljutni sem érdektelen élmény, ahova az U2-vel a jól ismert Museumsquartieren át vezet az út, mely nevéhez méltón tartogat meglepetéseket. A következő megállónál, a Volkstheaternél pedig az első metrómegállóhelyre installált munka látható: Antom Lehmden "Das werden der Natur" című műve, amely elkészítésére még 1987-ben kérték fel, s melyet 1991-ben fejezett be, pontosan a metróvonal megnyitására. Középen az ősrobbanást, két szélen pedig az univerzum keletkezését és az evolúció folyamatát mesélik el a több mint négymillió mozaikdarabból kirakott képek, mintegy 360 négyzetméteren. A többi közül kiemelkedik még a Schweglerstrasse megállója, ahol 1994 óta áll Nam June Paik Tele-Archäologie című műve, a téglával, monitorokkal, billentyűzetekkel és hasonló dolgokkal beborított metró kocsija, a szerelvény pedig mintha egy fekete lyukba szállna alá. Korábban a monitorokon Paik videó munkái voltak láthatóak, ezek azonban többször meghibásodtak és sajnos nem javíthatók, így most már csak a fekete képernyők fogadnak minket. A Technikai Múzeum feljárójánál egy Mini-Coopert, egy vasúti kocsi "kerekeit", egy sportrepülőt és egy Mercury időkapszulát függesztettek ki. Az egyik kijárat folyosóját (Benedikt-Schellinger-Gasse felé) pedig 22 osztrák feltaláló portréja övezi, nem hiába ajánlották tehát ezt a megállót a technika művészetének.
Felsorolásszerűen azért itt vannak a további állomások is: Zipperstaße, Erdberg, Landstrasse, Stubentor, Stephansplatz valamint a Herrengasse és a Westbahnhof megállói, amelyek további kutakodásra, nézelődésre adhatnak okot. A szemfüles írók pedig már összegyűjtöttek és dokumentáltak mindent a 2011-ben Wiener U-Bahn-Kunst. Moderne Kunstwerke. Archäologische Funde. Zeitlose Architektur címen megjelent könyvben, aminek sajnos még csak a hírét hallottam, a megállók azonban szinte egésznap látogathatóak, pénteken és szombaton legalábbis huszonnégy órában.