PRAE.HU: Szociológiát is tanultál. Jómagam hasonlóságot vélek látni a szociográfiák sokszor kíméletlen aprólékossága és a szövegeid naturalisztikus leírásai között. Tényleg van ilyesféle összefüggés a tanulmányaid és az írástechnikád között?
 
Mán-Várhegyi Réka: Szeretem a szociográfiákat, néhány évvel ezelőtt volt házi szociográfia-körünk is, aminek kimondott célja volt azon gondolkozni, hogy hogyan kellene nekünk ma szélesebb körben olvasható szociográfiát írni. (A megoldásig nem jutottunk el.) Ezt főleg az ihlette, hogy gyakran készítettünk életút-interjúkat, végeztünk terepmunkát, és azt éreztük, hogy ezt a rengeteg anyagot muszáj megmutatni olyanoknak is, akik nem társadalomtudományos konferenciákra járnak szabadidejükben. Ettől függetlenül a novelláim csak ritkán támaszkodnak egy az egyben "gyűjtött" történetekre, viszont – gyakran szürreális – részleteikben annál inkább. A szociográfiák írástechnikája másodlagos, inkább ezek az interjútapasztalatok a lényegesek. Az embereknek gigantikus élettörténeteik vannak, és ahogy elkezdik mesélni, egyre csak duzzad.
 PRAE.HU: A Macska Miauban megrendezett esten két olyan szöveged is szóba került, amelynek erős, mondhatni férfias – vagy hagyományosan inkább férfiak által betöltött szerepben megjelenő – női főhőse van. Mennyire fontosak számodra a gender studies kérdései?

Mán-Várhegyi Réka: A gender studies érzékenyebbé tesz, összetett gondolkodást követel meg, és amit tanultál, azt nemcsak a feminista témákban, de az élet minden területén lehet hasznosítani. Nemcsak úgy általában a nők elnyomásának természeteit érted meg jobban, de más csoportok, egyének esetében is világosabbá válik a kép (és nyilván nemcsak elnyomás a téma, de a hatalom, a reprezentáció, az identitás és ezeregy olyasmi, amit saját magunkon is vizsgálhatunk). Az ember végső soron magáról tanul, arról, hogy mi is történt az oviban, mi történt a suliban, ki miért volt köcsög, ki miért volt szép, ki miért verekedett és ki miért nem verekedett és így tovább. Nemcsak a novelláimban, gondolatban is szeretek eljátszani fordított helyzetekkel, nő férfiként, gyerek öregként, egészséges betegként. Ebben rengeteg lehetőség van, és még nagyon keveset aknáztam ki.
 
PRAE.HU: Idáig novellákat publikáltál. Nem szeretnél valamikor regényt írni?

Mán-Várhegyi Réka: Dolgozom egy regényen, és már egészen sokat megírtam belőle. Félve gondolok rá, hogy be is lehetne fejezni. Végül is ez egy kritikus kérdés a regények esetében.

PRAE.HU: Kik azok a prózaírók, akik hatottak rád, vagy akiknek a munkássága fontos számodra?
 
Tóth Marcsi: Nagyon szeretem Hrabal-t, mindig megvigasztal és megnevettet, és szeretem Thomas Bernhard-ot is, akinek kérlelhetetlensége felsebez, komorsága mögött rejtőző érzékenysége magához vonz. Szeretem Hesse világának éteri szépségét, Hemingway-t és Remarque-ot mert jól ismerik az embereket, és Dosztojevszkij-t, Saramago-t, Virginia Woolf-ot... Ibsen és Jon Fosse is nagyban ott van azok között, akik hatnak rám. A magyarok közül Németh Lászlót, Ottlikot, Szerb Antalt, Bodor Ádámot említeném. De hogy kortársakat is mondjak és nőket, szeretem Berniczky Éva és Márton Evelin írásait, Lovas Ildikó Spanyol menyasszonya vagy Szabó Magda A pillanat című művei fantasztikus regények.
  PRAE.HU: A Macska Miauban tartott felolvasáson említetted, hogy sokat forogsz színészek között. Mondanál pár szót arról, hogy milyen módon kötődsz a színház, >illetve a film világához?

Tóth Marcsi: Kilenc éve kezdtem el a filmgyártásban dolgozni, jó pár évig filmrendező akartam lenni. Sok nemzetközi és hazai film elkészítésében vettem részt általában produkciós koordinátor poszton, de időnként gyártásvezetőként és rendező asszistensként is működöm. Nagyon sok szép és zivataros, intenzív pillanatot éltem/élek itt át, olyan zaklatott tempójú, szürreális  tevékenység ez, ahol mindig minden mozgásban van, csak a koncentráció állandó. Néha akkor a legélesebb a figyelmed, amikor a legfáradtabb vagy. Dolgoztam színházban is egy fél évig, az még megfoghatatlanabb műfaj, még több esetlegességre ad okot, mert a színésznek minden este ki kell menni a nézők elé, és máshogyan sikerül egy előadás kedden, máshogyan szombaton, a filmforgatás gépek általi rögzítettsége után ott ezt volt a legfurcsább megszokni. Most az írás előtérbe kerülése miatt ideiglenesen kicsit nyugodtabb vizekre eveztem, két hónapja  egy utómunka stúdióban dolgozom, ahol reklámspotokat forgatunk, vágunk, szinkront rendezünk.



PRAE.HU: Nem gondoltál még arra, hogy színdarabot, illetve forgatókönyvet írj?

Tóth Marcsi: De gondoltam, csak azt hiszem, mindegyik műfaj teljes embert kíván, ha valami igazán jót akarok létrehozni. Van egy kisfilmterv az egyik novellámmal, én csak besegítettem a forgatókönyvbe, eredetileg valaki másnak jutott eszébe, hogy megfilmesítené, pályáztatás előtt áll.

Van egy konkrét színdarab tervem is, de most minden energiámat bemutatkozó prózakötetem megírásába fektetem, amit két és fél éve kezdtem el írni. Bizonyos dolgokat csak versben versben lehet elmondani, nekem is van egy-kettő, de ezeket még senki hozzáértőnek nem mertem megmutatni.