„Auch wenn sie es nicht sehen wollen: Keine Renovierung. Kein Theater. Tun wir was!” – „Még ha nem is akarják látni: Nincs felújítás. Nincs színház. Csináljunk valamit!” Komoly támogatási problémákkal küzd a bécsi Volkstheater, állítólag veszélyesek a berendezések – és a színház különböző opciókat ajánl fel a nézőknek a renoválás támogatására. Például ünnepeljük szülinapunkat a színházban, vagy vegyünk egy üveg Honig Fürs Volk-ot, vagyis mézet, egyenesen a színháztetőn lévő kaptárból.

A Volkstheater, nevéhez hűen, népszínház, repertoárja is ehhez igazodik. Az idei évadban szerepel vígjáték (Feydeau: Bolha a fülbe), klasszikus mű (Dürrenmatt: A fizikusok, Brecht-Weill: A hét főbűn), tragikomédia – (Lot Vekemans: Gift. Eine Ehegeschichte, nyersfordításban: Méreg. Egy házasság története) és egy családi darab, a Supergute Tage oder die sonderbare Welt des Christopher Boone (nyersfordításban: Nagyszerű napok, avagy Christopher Boone különös világa), Mark Haddon regénye alapján, Simon Stephens átiratában. A kutya különös esete az éjszakában címmel a Centrál Színházban is játszott regényátirat "szuper" választás; tökéletes alapanyag egy jó ifjúsági előadáshoz. Az a típusú darab ez, ami felnőtteknek is szórakoztató. Pontos társadalmi rajzot kapunk, ráadásul egy Asperger-szindrómás srác szemszögéből.

Christopher Boone 15 éves 3 hónapos és 2 napos. Minden országot ismer, a fővárosukkal együtt, ahogy a prímszámokat is fejből tudja 7507-ig. A rendetlenség, a meglepetések és az idegen emberek pánikrohamot váltanak ki belőle. A fiú világa nagyon távoli, másrészt nagyon közvetlen – más módon, más csatornákon keresztül kommunikál ő. Nagyon őszinte és megalkuvásmentes az, ahogy a világban létezik, nem tud hazudni (részigazságot mondani viszont megtanult már, s teszi ezt bájos humorral), ami miatt figurája szimpatikus és szerethető lesz.

Matthias Mamedof alakítja Christopert, aki jól eltalált figura: testalkata, testtartása jellegzetes, kicsit bumfordi teste folyamatos feszülésben van. Csak a meghajlásnál derül ki, hogy ő valójában egy normál alkatú fiú, alig lehet rájönni, hogy azonos azzal, aki eddig játszott.

A szöveg alapján rengeteg a szereplő: itt hat színész játszik, valaki felváltva tíz szerepet is. Nyilván költségkímélő szempontokat is figyelembe vettek, de emellett Christopher szempontjából egyáltalán nem indokolatlanok a szerepösszevonások. Hiszen neki édesapján kívül az emberek csak arcnélküli bábok, idegenek, „gyanúsítottak”, akik talán a szomszéd kutya gyilkosai.

A bizalom kialakulása talán a legdöcögősebb Christopher számára, egyedül az apjában bízik, ezért óriási törés számára, mikor kiderül, egyébként a nézők számára is meglepő módon, hogy az apa ölte meg a szomszéd kutyáját. Ám a nyomozás legnagyobb felfedezése nem ez, és nem is a bizalom megtörésének mélyebb aspektusa, hanem az, hogy az apa által halottnak hazudott anya mégis él.

Christopher felépített, biztonságos világa összedől. Hogy ez baj-e? Nem feltétlenül. Elindul egyededül Londonba, hogy megkeresse az anyját. Az eddigi csupasz, sivár, rideg, tetőig csempézett steril falak, a behatárolt, kiúttalan szoba, amiben Christoper élt, kényszerűen, de kinyílik a világ felé.

Christopher végletekig egyszerű, fenyegetően fehér, szabályos, matematikailag és logikailag tökéletes összhangban lévő világa nem nyitott a mindennapi élet érzelmeinek megélésére. Rohamot kap, ha meghall egy metaforát, mert nem érti. Neki sokkal tágabb a fantáziája és tágabbak elméjének keretei, mint bárki másé: az ő világa a végtelen univerzum, a fekete lyuk, a csillagok, minden, amihez hozzáférni soha nem tudunk, ezért megérteni sem. Ő erről fantáziál, erre van rákattanva, ebben él. Lecsupaszítva olyan, mintha egy űrlény figyelne minket, és ideges lesz, mikor a rólunk tanult, logikus elmélete hibádzik, és máshogy viselkednek körülötte az emberek, mint ahogy ő azt kisakkozta.

A díszlet, az egész látvány erre a csupasz szoba – univerzum ellentétre és gyönyörű teljességére épít: égbenyúló fehér csempefal, amire mindenféle vetítés kerül: olykor csillagos ég, olykor a fekete lyuk, olykor egy beszippantó hipnotikus fal, de minden esetben egy olyan tér, amely izgat, szeretnénk megfejteni hatalmát.

Minden színész folyamatosan színen van, játékmódjukban keveredik a reális az absztrakttal. Christopher őszinte játékát ellensúlyozza a többi szereplő: rajtuk érezhető egyfajta távolságtartás, önirónia. Emiatt az előadás kevésbé lesz ütős és hatásos, mint amennyire az a szövegből és a karakterekből következhetne. Christopher falai folyamatosan omlanak le, a színházéi viszont szerencsére még tartják magukat, ráadásul még mézet is termelnek...

Hark Haddon – Simon Stephens: Supergute Tage oder die sonderbare Welt des Christopher Boone

Szereplők:

Annette Isabella Holzmann

Claudia Sabitzer

Martina Stilp

Thomas Bauer

Patcick O. Beck

Matthias Mamedof

díszlet: Michael Böhler

jelmez: Nina Kroschinske

zene: Tobias Vethake

video: Francis Eggert, Vera Knab

dramaturg: Doris Happl

rendező: Matthias Kaschig

Bemutató: Volkstheater, Bécs

2014. június 13.