bezár
 

irodalom

2015. 04. 24.
A magyar foci verbális változata
Gazdag József: Egy futballfüggő naplója – futball és irodalom a Könyvfesztiválon
Tartalom értékelése (0 vélemény alapján):
„Az értelmiséginél már csak az lehet rosszabb, ha a mérkőzésközvetítő beszél. Ma már nem számít vad feltételezésnek, hogy a tévében mi is látjuk a meccset.” (Esterházy Péter) A Millenáris Kner Imre Arénában vagyunk. A bíró, Szombathy Pál, a Digisport.hu újságírója, ő vezeti le a Gazdag József és Esterházy Péter barátságos mérkőzését. A téma pedig az előbbi tárcakötete, az Egy futballfüggő naplójából. Gazdag József a szlovákiai Új szó sportújságírója, aki egyben író is, az új kötetben megjelent szövegeinek egy része már az Új Szóban is olvasható volt. A szerzőt Esterházy méltatja: elmondása szerint ő „valóságos újságíró és valóságos író” is. Illetve „valóságos futballszurkoló: nem nosztalgiázik, nem hazudik, és mégsem rezignált. Mindent meglát, és mégis megmarad szenvedélyesnek”. Az író szerint ilyen maga a kötet is, a „falusi pályától az élő lélekig jutunk el”, amelyben a szövegek izgalmasak nemcsak a sport és a futballszenvedély szempontjából, hanem irodalmilag is.

Ízelítőképpen Gazdag felolvassa a Bevezetés az irodalomba. Magyar válogatott című szöveget, amelyben összeállítja az ultimate magyar focicsapatot. Ebben helyet kap Karinthytől vagy Kosztolányitól kezdve a csapatkapitány Mészöly Miklóson keresztül a technikás Esterházyig szinte mindenki, aki számít. Futólag eszembe jut: vajon hogyan nézne ki a magyar női válogatott. Hát sehogy. A novella egyébként egyszerre humoros és okos: benne olyan mondatokkal, mint „Sportból leszünk, s porrá leszünk”, meg Csáth-tal, akit felkérnének játszani, de sajnos nem megy át a doppingteszten. Mindenesetre kiderül, hogy a labdarúgás valamilyen érthetetlen okból kifolyólag szervesen kapcsolódik a magyar irodalomhoz, a magyar írókhoz. Ami már azért is meglepő, mert a beszélgetés további része nagy százalékban pont arról szól, hogy márpedig kelet-európai futball nincs. Ahogy Gazdag elmondja, „a futballszenvedélyből mára már csak a szenvedély maradt”, majd elmond egy mókás sztorit az ominózus 8-1-es holland–magyar meccsről, hogy „elmész Amszterdamba, megnézed a mérkőzés előtti napon az edzést, aztán részt veszel a sajtótájékoztatón, ahol kiderül, hogy a magyar csapat taktikája a vak véletlennek nevezett stratégia, kijössz a stadionból, jön két beszívott magyar szurkoló, és megkérdezik tőled, hogy elkezdődött-e már a meccs, elmagyarázod nekik, hogy a mérkőzés másnap lesz, most járt le az edzés, akkor megkérdezik, hogy akkor most lesz ugye a Tankcsapda-koncert. Amszerdamban. Másnap lejátsszuk a meccset, kikapunk 8-1-re, majd a válogatott edzője arról panaszkodik, hogy ha ez a meccs nem lett volna, most milyen szépeket írnának a magyar csapatról, vagyis "ha nem volna a futballnak egy nem verbális változata is, akkor elég szépen állnánk". Vagy ahogy Esterházy hozzáteszi: „Minden le nem játszott meccset megnyerünk.” Ha magyar foci nincs is, foci tárcakötet attól még van, és ha a magyar foci – ami nincs –, szar is, a tárcakötet helyette jó.

Futballfüggő

A továbbiakban szó esik arról, hogy hogyan kell futballról jól írni, illetve mi lesz a Gazdag- vagy Esterházy-féle régi motoros szurkolókkal. Esterházy szerint a fociról írás legnagyobb veszélye az okoskodás, vagyis az, ha értelmiségi duma lesz belőle. Ez az, ami elmondása szerint Gazdagnál nem történik meg. Ő, aki focistából lett fociszurkoló, és akár irodalomtudós is lehetett volna, úgy döntött, hogy marad inkább szurkolónak. Olyan „outsider, aki a pálya széléről nézi a meccseket”. Illetve olyan, akinél nincs olyan nap, hogy ne nézzen focit.

Így telik el a barátságos mérkőzés. Egyszerre rövid és tartalmas, amiben Esterházy és Gazdag passzolgatásait Szombathy pontos ráérzéssel irányítja (bár kissé fura, hogy a szerző beszélgetőtársaként meghívott Esterházy ugyanolyan, ha nem nagyobb teret kap a megnyilatkozásra), majd az eseményt sportszerű pontossággal, a kiírt egy óra után tisztességesen lezárja. Utána nem érzem magam fáradtnak, és maradt bennem elég kíváncsiság ahhoz, hogy azt érezzem, hogy el szeretném olvasni a könyvet. A laza hangvétel és könnyedség itt a tartalomból következik, pedig nem szükségszerű, hogy az irodalom bemutatása fárasztó és – Esterházyt parafrazálva – értelmiségi okoskodás legyen. Ahogy az sem, hogy a foci csak sport. Gazdag elmeséli például, hogy egy bécsi képtárban a Kokoschka-kiállításon maga mellett egyszer csak megpillantotta Giovanni Trapattonit, a legendás olasz labdarúgóedzőt. „Magyar edzőkkel nem lehet a bécsi képtárban találkozni. A futball Magyarországon nem az értelmiségiek szakmája.” Hát így. A barátságos mérkőzést Esterházy nyerte egy frappáns végszóval, ami most hirtelen nem jut eszembe, úgyhogy nálam a bécsi anekdota adta be a döntő gólt. Hajrá, Gazdag Jóska, hajrá futballfüggő irodalom!

Fotó: Bach Máté

nyomtat

Szerzők

-- Adorjáni Panna --


További írások a rovatból

Átadták a JAK-szekrénykönyvtárt
Izsó Zita: Bekerített erdő, Scolar Kiadó, Budapest, 2022
Szabó Márton István: Betonszféra, Scolar kiadó, Budapest, 2022.
Vaktérkép

Más művészeti ágakról

Varázslat egy nyáréjszakán a Tháliában
Park Chan-wook: A titokzatos nő
Püsök Botond Túl közel című filmje a Budapesti Nemzetközi Dokumentumfilm Fesztiválon


bezár
Regisztráció


bezár
Bejelentkezés