bezár
 

irodalom

2017. 06. 10.
A könyv soha nem megy ki a divatból
Három kiadó közös bemutatkozó délutánja. 2017. június 7.
Tartalom értékelése (0 vélemény alapján):
A könyv soha nem megy ki a divatból Az Ünnepi Könyvhét által a könyvekre irányuló nagyobb figyelem lehetőségét használta ki három kis kiadó, a 21. Század Kiadó, a Lettero és a Zazie, hogy közösen tartsanak egy bemutatkozó rendezvényt a Mozsár Kávézóban, melyen egyaránt szó esett már megjelent és megjelenés előtt álló kiadványaikról.  

2017 június 7., nagyjából háromnegyed hat. Ekkor döntöttem el magamban, hogy végleg ki kellene húzni irodalmári szótáramból a szépirodalom kifejezést, és jó lenne, ha ebben minél többen követnének engem, mert nagyon zavaró tud lenni, ha az emberek illendően, de kényszeredetten kerülgetik ezt a kifejezést, viszonyítási pontként használják, már-már magyarázkodnak, miközben mindez teljesen felesleges. Hiszen a lényeg úgyis az - kategóriáktól függetlenül -, hogy tetszik-e az olvasónak egy adott könyv, vagy sem. 

A hét éve alakult 21. Század Kiadó - ahogyan azt Bárdos András, az egyik tulajdonos (társa Rényi Ádám), és egyben az esemény házigazdája is hangsúlyozta - bestsellerkiadó, elsősorban angol és amerikai sikerkönyveket jelentetnek meg (ők adták ki például Paula Hawkins A lány a vonaton és A víz mélyén című regényeit), de vannak magyar szerzők által írt kiadványaik is. Bárdos a bevezetőjében kitért arra, hogy nem is olyan rég még kongatták a vészharangot a hagyományos nyomtatott könyvek felett, az e-könyv piac nagyon beindult, ám a folyamat - hogy a virtuális termékek fokozatosan átveszik a kézzel foghatók helyét - időközben lelassult, talán éppen azért is, mert a kiadók igyekeznek olyan könyveket megjelentetni, amelyek tárgyként is érdekesek és értékesek, és érdemes ezért ezeket megvenni az e-könyvformátum helyett.   

Jó példa erre a kiadó egyik friss könyve, a Rakka-naplók, egy Szamer álnevű 24 éves srác könyve, akinek sikerült kijutnia az Iszlám Állam által elfoglalt Rakkából. A könyv lapjai különböző színűek, illusztrációkkal díszítettek (ez Scott Coello munkája). A fiú hagyományos értelemben vett naplót vezet, ténylegesen a mindennapjait írja le, de mindez végül összeáll egy regénnyé, ahogyan a kötet szerkesztője, Laik Eszter is említette. Bárdos András szerint pedig azért (is) fontos ez a könyv, hogy általa talán többen megértik, mi elől is menekül az a rengeteg ember ide Európába. 

Laik Eszter

Szintén a jelenlegi magyar közélet szempontjából hasznos kiadvány Timothy Snyder A zsarnokságról című könyve, legalábbis Unger Anna politológus, a kötet szaklektora szerint. Zsebkönyv, életmódkönyv, nem véletlen, hogy Húsz lecke a huszadik századból az alcíme, és azt veszi sorra, hogy mik a felelős polgár nap mint nap elvégezhető, gyakorolható feladatai, ha maga is szeretne valamit azért tenni, hogy minél tovább megmaradjanak a demokratikus keretek. Snyder Donald Trump megválasztása után írta ezt a könyvét, Unger Anna viszont úgy gondolja, hogy csak a neveket kellene kicserélni benne, és nagyon is ráillene a könyv a mai magyar helyzetre. 

Még mindig közéleti síkon mozogva érdekes kiadványnak ígérkezik Tóth Gábor Ákos Ki(ny)írlak! című könyve. A szerző többek között arról beszélt, hogy sok minden nem úgy alakult az utóbbi évtizedekben, ahogyan azt a rendszerváltás idején elképzelték, főleg az irodalmi élet esetében. Az irodalmárok előtt három út állt: vagy poltizálni kezdtek, vagy bezárkóztak az elefántcsonttoronyba, vagy elmentek pénzt keresni. A könyvben négy idősödő irodalmár szokatlan eszközökkel igyekszik kiírni az irodalmi köztudatból azokat, akik szerintük nem oda valók.

A bemutatón szóba került még többek között Juhász Gergely Ütközés című thrillere és/vagy lélektani drámája, illetve a Madách Színház által hamarosan bemutatásra kerülő Szerelmes Shakespeare című színdarab (a közismert film színpadi változata) szövegkönyve is, melyet Szabó T. Anna fordított.

Bárdos András és Juhász Gergely

A Lettero Kiadó egy másik közismert televíziós személyiség, Stahl Judit nevéhez köthető. Ők már 2004 óta adnak ki könyveket, a férfiasnak tartott 21. Század Kiadóhoz képest magukat női kiadóként jellemzik. Nagyjából 80 kötetet jelentettek meg eddig, a válogatás markánsan Stahl Judit ízlését tükrözi, ami neki nagyon megtetszik angol nyelven, azt lefordíttatják és kiadják. Ezek az alkotások egyrészt a chicklit, azaz a csajos könyvek világából kerülnek ki, viccesek, jópofák, intelligens módon szórakoztatóak. Ebben a blokkban nagyon sok olyan jelző hangzott el, amelyek rámutatnak arra, végül is mi fontos számunkra egy könyvben: jól, feszesen szerkesztett legyen, mesteri cselekményszövésű, érezzük úgy, hogy bár mindennapi dolgokról, de okosan mesél, stb.  A hétköznapi életről, főként a női szerepekről (pl. Liz Fenton és Lisa Steinke közös regénye, a Ha lett egy másik életed, melyben egy sikeres, de gyermektelen tévés műsorvezető és egy háromgyerekes családanya cserél életet), családról, párkapcsolatról szóló könyveken túl a kiadó foglalkozik női szerzők által írt thrillerek (p. Belinda Bauer: A 19-es holttest) és krimik megjelentetésével is. Ez utóbbi kategóriában nagyon érdekesnek tűnik a már elindított Mrs Jeffries (Emily Brightwell: Mrs Jeffries és a halott orvos), illetve az ősszel érkező Őfelsége kémnője könyvsorozat. Agatha Christie, P.G. Wodehouse, vagy épp a Downton Abbey sorozat, illetve a korszak, a miliő rajongóinak különösen ajánlott mindkét sorozat.  

Stahl Judit

Ugyancsak női kiadó a Zazie, a három közül a legfiatalabb, alig egy éves. Két vállalkozó szellemű nő, Tímár Rita és Raskó Gabi vágtak bele ebbe a nagy kalandba, és a harmincas-negyvenes nőket foglalkoztató témákat keresik, például azt, amit Nagy Judit írt meg Ébredéseim című könyvében (bár első könyvük épp egy apás könyv volt, a Daddy Cool, amelyben ismert emberek beszéltek édesapjukhoz fűződő viszonyukról). A szerző egy tíz éven át tartó önismereti utazásként jellemezte saját könyvét, melynek kiidulópontja a lánya születésekor megélt halálközeli élménye (több, mint egy napig eszméletlen volt), és az ehhez a traumához való viszonyulása, a szembenézés, a feldolgozás nehéz munkája volt.

Nagy Judit

Fotó: a 21. Század Kiadó Facebook-oldala

nyomtat

Szerzők

-- Pethő Anita --


További írások a rovatból

Az év ódaköltője 2024 pályázat eredményhirdetése
irodalom

A Jelenkor Kiadó új költészeti kiadványainak bemutatója
Interjú Wéber Kristóffal a klasszikus művészetekről és a Keringőről
Kiszely Márk volt a Kötetlenül sorozat vendége


bezár
Regisztráció


bezár
Bejelentkezés