art&design / kiállítás
2018. 05. 18.
A város vonalai, élei, elrendeződései. A fény mindig a városban lakik, ennek a fénynek van hangja, hangsúlya. Emelkedett és fenntartható fény ez. És a megvilágítások mögötti csukott ajtókat ki lehet tárni. Neki van bátorsága hozzá. A szürke itt nem belesimulás, hanem kidomborodó dűne, hogy megmutassa úgy a valóságot, ahogy mi magunk mögött hagyjuk ezeket az elemeket és illeszkedéseket.
2018. 05. 16.
A Távolhatás című kiállítás három fotóművész alkotásait mutatja be. A tájképeket olyan formában tárja a látogató elé, amely az ember és a táj távolságának és közelségének többféle megközelítését – azaz a két szereplő közelítésének és távolításának kérdését – veti fel három, egymástól eltérő formában. A művek pedig két nagyobb horderejű kérdés segítségével kerülnek kapcsolatba: vajon kivonható az emberi jelenlét és munka a tájból? És ha ezt megkíséreljük, vajon mi marad hozzáférhető számunkra?
2018. 05. 13.
A heideggeri Holzweg szó nem rejtekutat jelent, bár jobb fordítást én sem tudok javasolni rá, hanem olyan utat, amelyik – egyszerűen szólva – nem vezet sehová. A franciák szó szerint így is fordították: les chemins qui ne mènent nulle part. A Holzweg olyan út, amelyik nem két előzetesen már létező dolgot, helyet köt össze egymással.
2018. 05. 09.
Az Anna című kiállítás a történelmi Magyarország történetének egy szeletét ismerteti meg a látogatóval. A múzeum honlapján azt olvashatjuk, hogy a kiállítás a néprajztudománynak „azt a hagyományát követi, amely a kis ember történetét a nagy történelem lenyomataként értelmezi”.
2018. 04. 26.
Manapság, ha valaki – pláne egy dizájnstúdió művészeti vezetője, aki nyilvánvalóan átlátja és uralja a digitális eszköztár széles spektrumát – grafitceruzát választ alkotóeszközül, annak valamiképpen köze van az aszkézishez, az önként vállalt elvonuláshoz, a tudatos csend gesztusához. Van benne továbbá hagyománytisztelet, alázat és józan mértéktartás is. Elmondtam már mindent, ami a legegyszerűbb eszközökkel elmondható? Nem. Akkor miért nyúlnék más eszközökhöz? És vajon van, ami egy papírral és egy ceruzával nem mondható el? Igen, van – de azt elmondani ott a vers. S ahhoz mi kell? Papír és ceruza…
2018. 04. 26.
Budapest mai arcát több, letűnt „korszak”, "stílus" vagy térbeli és időbeli mintázat határozza meg, melyek mindegyike az ország, s a város múltjához és jelenéhez tartozik. Budapest egyedi történelmi háttere pedig hozzájárul a város, s az itt élő emberek sokszínűségéhez: az „Itt van a város, vagyunk lakói”című kiállítás ezt a sokszínűséget igyekszik megragadni.
2018. 03. 23.
Minden olyan kiállítás üdvözlendő, ahol a látogatókat a kiállított tárgyak használatára is ösztönzik. A komplex tanulást, megismerést és szórakozást lehetővé tévő kiállítási projekt megvalósítására pedig a Kiscelli Múzeum többedszer tesz kísérletet, sikeresen. A Te jössz? Kiállítás a társasjátékokról című kiállításban – mint egy társasjátékban – különböző életeket próbálhatunk ki, ahol egy alternatív, és a valódi, „kézzel fogható valóság” közötti játéktérben találjuk magunkat.
2018. 03. 20.
Megragadható-e egy tökéletesen más világ, mint az általunk ismert? Bartis Attila fotóin lassan oldódik fel az idegenségtapasztalat, s csak lassan válik otthonossá az üresség.
2018. 03. 01.
Szokás úgy gondolni korunk társadalmi valóságára, mintha annak minden szintjére jellemző volna egyfajta gyorsulás. A társadalmi gyorsulás mint jelenség azonban korántsem egyöntetű. Léteznek a gyorsuláson belül is szakadások, sőt, lokális érvényű lelassulások, atavizmusok és involúciók is. A technikai és társadalmi gyorsulás átfogó folyamatának végkifejlete sem törvényszerűen fénysebességű. A modernitás utániság állapota éppenséggel lassulást is eredményezhet, sőt, az apokalipszis korlátlan lassításába is torkollhat, amely véget vet az élet mint narrativitás uralmának, s amely felszámolja az idő vitális értelmezhetőségének lehetőségét.
2018. 02. 23.
A női test ábrázolása jelentős változásokon ment keresztül az évszázadok során. Mint ismert, sokáig hierarchikus jelenségként tekintettünk rá: a felöltözött férfi, mint a megismerő tudat képviselője, az uralkodó pozícióban lévő alkotó az, aki a látás és megformálás jogát birtokolja. Az akttá váló női test ebben a szituációban alárendelt és a kiszolgáltatottság tapasztalatával terhelt. A kortárs képzőművészet pedig bővelkedik a nők képének újrastrukturálását megcélzó művekben.
