színház / előadás

Így pár héttel a választások előtt minden magyarra ráférne, hogy csökkentsék a stressz-szintjét és a valóság abszurditásának feldolgozásához kapjon kis segítséget. Például olyan színházi előadásokatt, amelyeken jóízűen nevethet. Egy szerencsés hétvégét tudhatok magam mögött, mert két olyan vígjátékot láttam, amelyekben nemcsak poénokat mondtak, hanem erős karakterekkel, jól felépített helyzetekkel, kiváló ritmusban, sajátos világot teremtettek. Magam lepődtem meg legjobban azon, hogy hangosan nevetek, kisimulnak idegeim. Mindkét előadást receptre írnám fel, mert többet használna, mint a sokak által cukorkaként ropogtatott Frontin. Dupla színikritika következik, az előadások közös metszete a fentebb már említett gyógyhatás.    

Sorolhatnám a kötelezőt, hogy mítoszregény sőt kultikus mű, a 20. századi világirodalom egyik legsokrétűbb alkotása a sztálini Szovjetunió hétköznapjairól. Bodó Viktor rendező pontosan tudja, hogy van nekünk jelen idejű hazai rendszerünk, amely ugyanúgy bánik számos művésszel, ahogy anno bántak a Szovjetunióban; a központi narratíva pedig rég felülírta az igazságot. Arra ne számítson senki, hogy a Katona előadásából ismerkedik meg Bulgakov Mester és Margarita című művének rejtelmeivel, de a könyv ismerete nélkül is élvezetes előadást láthat. Nincs ma más színházi alkotóközösség, amely ilyen metaforikusan, mégis érthetően képes szólni a szabadságba, az alkotásba vetett hitéről.   

Az Apáca show nem különösebben mély vagy lenyűgöző történet, de nem is törekszik erre, mert célja a szórakoztatás. A történet vicces, a közönséget megfogják a darab karakterei. A musical zenéje –  akár a Motown dalai, a gospel és a diszkó fúziója –  könnyed és fülbemászó. Szente Vajk nem is musicalt, hanem show-műsort rendezett az Erkel Színházban, vaskos effektekkel és poénokkal, amire jön a taps, taps, taps. Látható, hogy van miből látványt teremteni, és az alkotók nem fogják vissza magukat. A közönség pedig majdnem, hogy eksztázisban zabálja ezt, a tinédzserektől a nagymama korúakig, mert elsősorban azért lányok, asszonyok ülnek a nézőtéren.   

Juhász Ferenc A szarvassá változott fiú kiáltozása a titkok kapujából című monumentális költeménye nem pusztán irodalmi mű, hanem tapasztalat: egy olyan nyelvi és zenei áradás, amely egyszerre idézi meg a mítoszt, a személyes sorsot és a mindenség kozmikus rendjét. A Vecsei H. Miklós vezette QJÚB koncertszínházi előadása ezt az áradást nem megszelídíteni próbálja, hanem hagyja, hogy maga alá temessen – és éppen ettől válik hitelessé.

„Igen, vér és szar megint. Nem, nem a te hibád.” Az egyik alkotót, Markus Öhrnt megjelenítő alak anyukájával beszél telefonon, miközben az előadás tételmondataként is felfogható gondolat elhangzik szájából. És tényleg: vér, szar, torzított hangok, groteszk maszkok és mérhetetlen mennyiségű erőszak tömörül a Trafó Semmit rólunk nélkülünk című tematikus hétvégéjére meghívott Fóbia című előadásban.