színház / előadás

Az idei Gyulai Shakespeare Fesztivál színes és változatos programja olyan erősre sikerült Elek Tibornak köszönhetően, hogy „elbírt” egy gyengébb estét is. Az Ahogy teccik – nemtragédia – címet viselő produkció a Pesti Magyar Színiakadémia harminc diákjának előadásában, Szabó Attila szövegével és Halasi Dániel osztályvezető rendezésében fiatalos fesztiválhangulatot ígért, de inkább csak terjengős és kaotikus előadást eredményezett, amelyben mindössze a zenei anyag és egy-egy színpadra állítási ötlet biztosított némi felhőtlen élményt.

A Gyulai Shakespeare Fesztivál harmadik estéjén a Csíki Játékszín III. Richárd előadását tekinthette meg az érdeklődő közönség az Erkel Ferenc Művelődési Központban. A Gyulai Várszínház honlapja szünet nélküli másfél órás előadásként hirdette meg a produkciót, pedig valójában két felvonás és három óra lett volna az igazság, amin egyébként jót élcelődtek a színészek a szünet bejelentésekor. A meghirdetettnél hosszabb játékidő fel sem tűnt, a koherens, ötletgazdag, jó ritmusú, Vladimir Anton rendezte előadáson.

Ugyan Klaus Mann Mephisto című regényének tér- és időbeli síkját megtartották, Mikó Csaba és Kukk Zsófia átdolgozása egy olyan közegbe ülteti a történetet, ami reagál az elmúlt évek eseményeire: Marton László és Eszenyi Enikő ügyére, az SZFE modellváltására és a nemrég módosított pedofiltörvényre.

Mit tud, mit érez egy mai huszonéves itt, Magyarországon? Úgy tűnik, a több mint négyszáz éves Shakespeare-drámák erre a nem könnyű kérdésre is tudnak érvényes válaszokat adni, ha a megfelelő (át)írói és alkotói kézbe kerülnek. A Hamlet, a Titus Andronicus és a Vízkereszt, vagy amit akartok webszínházas verziójában egyrészt a nagyon mai forma mutat jó példát, mely egyszerre filmes és színházas, de főként rövid, azaz könnyebben befogadható a felgyorsult világban. Másrészt a drámai helyzetek és konfliktusok újrafogalmazása a modern nyelvvel sem veszít erejéből, amikor az eredeti dráma lényegi kérdéseire mutat rá, legerősebben a Hamlet-átírásban.

A Katona József Színház nyitása a pandémia miatti bezártság után megrázóan erőteljesre sikerült. Persze a darabválasztás, vagyis Shakespeare Lear királya Zsámbéki Gábor rendezésében sejttette, hogy nem arra akarja ösztönözni a közönséget, hogy a bezártságból és egyebekből adódó frusztrációkat kinevesse magából, hanem inkább hogy szembenézzen… de mivel is? Talán az emberséggel, a szenvedésteli kiúttalansággal, Lear passiójárásával.