zene / előadás

Claudio Monteverdi Orfeójának a Művészetek Palotájában megrendezett előadása, amely a vicenzai Teatro Olimpico számára készült ez év októberére, azzal a meglehetősen hatásvadász fogással vonzotta a közönséget, miszerint ez lesz az az Orfeo, amelyet négyszáz éve senki sem hallott, és hogy a hiányzó részt – melyről még szólni fogok – maga Fischer Iván komponálta.

A nyár végéhez közeledve lassan véget ér a fesztiválszezon és újra a klubkoncerteké lesz a főszerep, azonban nem kell még teljesen a szabadtéri zene hangulatát sem elengednünk. Ezt igazolják a Barba Negra Track augusztus 22-i fellépői, akik mindannyian a hazai harc rock-világ elismert előadói: az est házigazdájaként a háromszoros Fonogram-díjas Ozone Mama idézte meg a hatvanas és hetvenes évek zenei stílusát, vendégként pedig az Asphalt Horsemen és a Peter Kovary & The Royal Rebels lelkesítette a közönséget energikus játékával.

A hatalmas hőség és a hatalmas por ellenére is sokan ellátogattak a Sziget fesztivál utolsó előtti, hétfői napjára, ahol többek között olyan előadók koncertjeit élvezhettük a nagyszínpadon, mint a Big Thief, Tom Odell, a Catfish and the Bottlemen vagy a Florence + The Machine.

Délelőtt érkeztünk meg a 2019-es Bánkitó Fesztivál utolsó napjára – pontosabban a már törzshelyünknek mondható alsópetényi kempingbe. Idén sem okozott csalódást, a fesztiválon sátrazókkal ellentétben csendben és viszonylagos nyugalomban pihenhettünk, és 20 percenként fesztiválbusz is közlekedett Alsópetény és Bánk között. Két hosszabb eső közti pár percben sikeresen felállítottuk a sátrunkat, és kis pihenés után átbuszoztunk a fesztiválra ebédelni. Szerencsére a társaság minden tagja talált az ízlésének megfelelő ajánlatot, volt aki vegán hamburgert, mások gyrost és sült krumplit ettek.

Valamennyi művészeti ágban és műfajban találunk olyan meghatározó neveket, amelyek a szakavatottak és a laikusok, a rajongók és az elhatárolódók számára egyaránt, szinte kivétel nélkül mondanak valamit. Az ilyen típusú alkotókhoz azonnal társítani kezd az ember bizonyos attribútumokat, amíg általános ismertségük révén bekerülnek abba a bizonyos popkulturális panteonba, ami egyaránt lehet áldás és átok, és amire minden művész eltérő módon reagál. Ebbe a világhírű klubba küzdötte fel magát Saul Hudson, vagy ahogy mindenkinek ismerősebben cseng, Slash, aki az utóbbi években népszerűvé vált szólóprojektjével idén visszatért a soproni VOLT Fesztiválra.