bezár
 

irodalom

2011. 06. 01.
Több villa, mint gombóc
Székesfehérváron a Szénában
Tartalom értékelése (0 vélemény alapján):
Több villa, mint gombóc A 12. Kortárs Művészeti Fesztivál keretén belül a Városi Könyvtár Széna téri fiókjában Forgács Zsuzsa Bruria anyaszerkesztő mutatja be a Dzsungel a szívben, és A szív kutyája című antológiákat. Vendégük még Tóth Krisztina, aki az antológiák állandó szerzője.
A dohányzóasztalon (ami sosem volt az) májusi szegfűcsokor várja az írókat, akik pontosan érkeznek, és a tájékozott, olvasott közönség elé ülnek. Ez a közönség szinte ugyanazokból áll, akik húsz-harminc éve minden író-olvasó találkozóra eljönnek, plusz a könyvtárosok. Na és a könyvtár sem változott legalább negyven éve, a falon lévő Áron Nagy Lajos sötét tónusú festményétől már gyerekként is a polcok közé bújtam.

A köszöntő után záporoznak a kérdések, miért a női szempont, honnan az ötlet, miért ezek a címek, miért Éjszakai állatkert - kiderül, hogy ez Bán Zsófia egyik művének a címe, -, miért Szomjas oázis ( most a lélek, vagy a test szomjas). A Dzsungel a szívben pedig lányok és anyák összenövéséről, indáiról, leválásáról szól. Eddig stimmt, na de A szív kutyája cím már nem ilyen könnyen kvártélyoz az agyakban, aztán kiderül, mégis. Merthogy a szív kivert kutyájáról lehet szó, mikor apák és lányok kapcsolatában az apa csak egy kalap, és egy kabát a fogason, vagy csak hétvégi, esetleg kétheti apukáról van szó. Sóvárgó irodalom van ebben a kötetben, az a sóvárgás íródik meg több szövegben, ami lányok sajátos nézésében nyilvánul meg apjuk irányába, a vasárnapi ebéd utáni kávéssütis pillanatokban. Forgács Zsuzsa Bruria lelkesen mesél a kötetekről, tényleg az övéi.

Aztán elhangzik egy kérdés az eperegyről,  személyességről, hitelességről, és Tóth Krisztina magához ragadja a szót, elmondja, hogy a szöveg nem attól lesz hiteles, hogy megtörténik-e, vagy a szerzővel történik-e. Itt több vélemény, kérdés is elhangzik, pezseg a közönség, pedig a melegtől olvadozik a kárpittal bevont piros skyfotel. Valaki bemondja:

– Az a lényeg, hogy mikor olvasom, akkor történjen meg.

Tóth Krisztina szeretné magáénak tudni ezt a mondatot, el is kéri az olvasótól, zsebre teszi, fogja még használni.

könyvtárszoba

Az antológiák válogatási szempontjairól, szerkesztőségek kéréseiről is hallunk érdekes dolgokat, például arról, hogy kell rugdalni bizonyos szerzőket, persze Krisztinát nem, ő megkérdi, mi a feladat, mi a határidő, és szállít. És vannak olyanok, akik csak akkor írnak, ha Bruria melléjük ül, és figyel, beszélget velük, vagy végigröhögnek pár napot, mire megszületik a szöveg. Belemerülnek a szerzők, elröppent egy óra, pár olvasó megy, az írók is épp lekésték a vonatot, hát olvasnak. Tóth Krisztina egyet, amiben Patti Smith állkapcsával kerülünk szoros kapcsolatba, Forgács Zsuzsa Bruria egy anyás szöveget, és van idő még egyre, ami nincs  a kötetekben, és Krisztina olvassa fel, címe: A kacér.

nyomtat

A prae egy több mint húsz éves történettel rendelkező brand, aminek növekedését és fejlődését most Ön is segítheti. Célunk, hogy minél több emberhez eljussanak a kultúráról való gondolataink és az ezt tartalmazó termékeink - akár az online portál cikkei, a különböző folyóiratszámok vagy a könyveink. A kooperációt nem szeretnénk viszonzatlanul hagyni: a különböző támogatásokért igyekszünk azzal egyenértékű köszönetet mondani.

Szerzők

-- Hegedűs Ágota --


További írások a rovatból

irodalom

Thaiföld és Peru közt félúton – otthon Thaiföld és Peru közt félúton – otthon
Görömbölyi Dávid Haverok, buli, Buddha című kötetének bemutatója
irodalom

Miért írok krimit? Miért írok krimit?
Egy női krimiíró mindennapjai 2.

Más művészeti ágakról

Quentin Tarantino: Volt egyszer egy... Hollywood
Interjúsorozat a cirkuszról, változásokról, zártságról és nyitottságról, klasszikus és új találkozásairól
art&design

Divatséta a Ludwigban Divatséta a Ludwigban
Király Tamás. Out of the box
Airbourne, Fezen Fesztivál, 2019. 07. 24.


bezár
Regisztráció