bezár
 

színház

2014. 07. 24.
Delíriumos Macbeth-érzet
Macbeth a gyulai Shakespeare Fesztiválon
Tartalom értékelése (0 vélemény alapján):
A gyulai Shakespeare Fesztivál ez évi „nagy dobása” a pétervári Macbeth előadása. Luk Perceval első oroszországi rendezése nem okozott csalódást, a rendező képi látásmódja érzékien kapcsolódott össze az orosz színházi hagyomány szenvedélyességében is fegyelmezett játékmódjával. Az eredmény egy visszafojtottan szenvedélyes, intellektuális Macbeth-látomás. 

Luk Perceval rendező egy orosz internetes portálnak nyilatkozva azt mondta, hogy míg a sport a győztesekről szól, a színháznak az a szerepe, hogy empátiát ébresszen a vesztesek iránt, azaz az emberiség iránt. Ez a Macbeth, akit itt megmutat nekünk, igazi vesztes. A Leonid Alimov alakitotta figurának semmi köze a hatalom ígérete miatt megrészegült tehetséges hadvezérhez, akit korábbi Macbeth előadásokban láthattunk. Ez a Macbeth impotens, alkoholista és tehetetlen. Vér sem folyik, csak sok-sok víz vödör- illetve üvegszám. A víz áttetszősége szépen beleillik a szálló füstköd, a lebegő fémrudak által meghatározott térélménybe. Itt nincsenek színek. Opálos látomás van.

Szkéné színház

Ahogy belépünk a színházterembe, azonnal megragad minket a finoman felénk szálló füstben lebegő fémrudak (különböző magasságba leengedett trégerek) marokkószerű képe. Mark Van Denesse világítástervező fényei tökéletesen ölelik körbe Annette Kurz díszletét, melynek, mint oly sok korábbi Perceval-előadás esetében, alapeleme a fém. A Karamazov testvérek harangnyelverdeje, a FRONT fémlapokból összeállított kazettás mennyezete után ismerős világ tárul elénk: csupasz falak és néhány fémelemből kialakított erőteljes látvány. A tér metaforájában is megkapjuk az előadás lényegét: a pillanat rebbenékenységében megállított, megfagyott időnek vagyunk tanúi. A halál előtti pillanatban lassan, meditatív állapotban pereg le előttünk Macbeth életének filmje.

Az első néhány perc az ehhez szükséges befogadói állapotot hivatott megteremteni bennünk, míg megfontolt, koncentrált mozdulatokkal, a fémrudak közt óvatosan mozogva – hogy a törékeny egyensúlyt meg ne zavarják – belépnek és helyükre mennek a történet szereplői. Minden megjelenés újabb képet éget a retinánkba: az erős ellenfényben a szereplők keleti papírbábok hatását keltik. Érkezik nyolc boszorkány csupán földig érő hajkoronába öltözve, aztán Banquo és Macduff a teljes családdal, Duncan papírkoronában középen, majd a Lady, érzékien, de határozottan közelítve a fémrudak között, illetve alatt.

Macbeth ebbe a lassan kialakuló állóképbe lép be, majd tovább is halad előre, a közönség felé. Ez az irány lesz később minden menekülő útja, de Macbeth nem jut el a szabadságot jelentő lépcsőkig. Ő csak átlép a felfüggesztett díszletelemek előtt földre fektetett hosszú fémrúdon, így válik ketté az „én” és a „többiek”, vagyis a „többiek, ahogy az én fejemben élnek” tere.

Az erősen meghúzott és átszerkesztett Shakespeare-szöveg és a hangosítás használata ugyanis mind azt az érzetet erősíti, hogy az egész történet Macbeth fejében játszódik le, ahogy az emlékezete megpróbál rendet teremteni.  Ennek az előadásnak a sajátja a suttogás és a látszólag magukban (és a többiek mellett el)beszélő emberek.  A megszólalások közben néha egy fél percig is keressük, melyik színész beszél, azt már nem is tudjuk követni, hogy vajon Shakespeare-nél is az ő figurája mondja-e az adott mondatot, de élünk a gyanúperrel, hogy nem minden esetben. Macbeth-tel együtt próbálunk rendet teremteni „fejben”, ez is részévé válik a befogadói élménynek.

A szövegfoszlányok áradása után a kronológiában is értelmezhető történet a királyi vacsorával kezdődik, amikor is a szavak elől Macbeth egy vödör vízbe dugja a fejét, de a hangzavar csak más formát ölt, fémes, idegtépő gitárhang váltja a mondatokat – Lothar Müller zenéjét Pavel Mihejev játssza –, melyet csak egy újabb vízbe merülés tud elhallgattatni.  Kis csönd. Talán megnyugodhatunk. De nem. A hangok visszatérnek. Inni kell. Lennox segítőkészen adja az italt, Macbeth mohón iszik. Hátha az alkohol segít!

A visszafogottságot és lebegést egyedül Lady Macbeth jelenléte töri meg. Ő az, aki a földre fektetett fémrúd elé, tehát Macbeth valóságos, ám üres világába átléphet. Vele együtt a szenvedély lép be Macbeth terébe, de szenvedélye egyoldalú, illetve a távolba révedő, önmagát összeszedni próbáló férfiról nehezen tudjuk elképzelni, hogy aktív részese ennek a fizikai, szexuális találkozásnak. Az pedig már értelmezés kérdése, hogy Duncan és a Lady kéz a kézben való távozása és a Lady félmosolya Macbeth felé csak a feleség praktikája-e, mellyel féltékennyé próbálja tenni a férfit, vagy valójában szerelmesen tekint rá, és cselekvésre próbálja ösztönözni. Ami utána történik, az mindent megváltoztat. „A király boldogan tért aludni” – hangzik el a mondat, és egy meggyalázott Lady robban be a színpadra. Harisnyája térdéig lehúzva, ágyékához kap, gyomorból kiált fel. Ebben a delíriumban Duncan meggyalázta Macbeth asszonyát, és ez ad muníciót a gyilkossághoz.

Maria Suliga Ladyje amúgy sem egy politikai tanácsadó vagy egy hataloméhes, felkapaszkodott nő esszenciája. Ez a Lady Macbeth a nőiségében definiálható, és őrületében sokkal inkább Ophéliára hajaz. Kettejük összetartozását Perceval képileg is belénk égeti: Duncan papírkoronájából Macbeth kiemel egy kisebbet, és a Lady fejére teszi. Ott állnak aztán később együtt, a nő cipőjét vesztve, de továbbra is lábujjhegyen egyensúlyozva támaszkodik finoman férje karjára, zavart tekintettel és mosollyal üdvözli a talán csak képzeletükben létező alattvalókat. 

Luk Perceval rendezése nem adja magát könnyen. Nem vezet kézen fogva, nem a Macbeth történetét kívánja megismertetni velünk. Impressziókat kapunk, erős képeket, és elemzése kimozdít a komfortzónánkból. A közönség egy része ezzel a hallucináló-deliráló suttogástól az őrjöngésig eljutó antihőssel nem is találta meg a kapcsolatot, de az vitathatatlan, hogy ez egy fontos, gondolkodásra ösztönző előadás. A mű esszenciáját fogalmazza meg, mely szerint mindennek a mozgatórugója a kiteljesedni nem képes, ezért utat tévesztő hév, amely végül ön- és közveszélyessé teszi alanyait. A macbethi delírium megmutatja, hogy mit okoz, ha elhatalmasodik rajtunk a szenvedély – ami megnyilvánulhat a hatalom iránti vágyban is –, és milyen pusztítást hagy maga után, ha szertefoszlik.

 

William Shakespeare: Macbeth

Oroszra fordította: T. Brush, M. Koreneva

Macbeth: Leonid Alimov

Lady Macbeth: Maria Suliga

Duncan, skót király: Anatolij Dubanov

Malcolm, a fia: Nikita Kudrjacev

Donalbain, a király fia: Alekszej Szavcsuk

Banquo, tábornok: Dmitrij Girev

Fleance, Banquo fia: Dmitrij Szavcsuk

Macduff, skót nemes: Alekszander Muravickij

Lady Macduff: Jelena Karpova

Lennox, skót nemes: Jurij Jelagin

Boszorkányok: Anna Budanova, Natalja Kolesznicsenko, Julia Gorbatenko, Jelena Karpova, Jevgenija Csetvertkova, Taja Szavina, Kata Kubareva, Julia Rogyina

 

Díszlettervező: Annette Kurz

Jelmeztervező: Irina Riabov

Világítás: Mark van Denesse

Koreográfia: Ted Stoffer

Zene: Lothar Müller, Pavel Mikhejev

Produkciós vezető: Margarita Piantina

 

Rendezte: Luk Perceval

 

Bemutató: 2014. május 30.

Balti Ház Színház, Szentpétervár

2014. július 11. Gyula 

Shakespeare Fesztivál

 

Fotó: Kiss Zoltán

nyomtat

A prae egy több mint húsz éves történettel rendelkező brand, aminek növekedését és fejlődését most Ön is segítheti. Célunk, hogy minél több emberhez eljussanak a kultúráról való gondolataink és az ezt tartalmazó termékeink - akár az online portál cikkei, a különböző folyóiratszámok vagy a könyveink. A kooperációt nem szeretnénk viszonzatlanul hagyni: a különböző támogatásokért igyekszünk azzal egyenértékű köszönetet mondani.

Szerzők

-- Orbán Eszter --


További írások a rovatból

színház

Megtisztulás elvitelre Megtisztulás elvitelre
Ábel Stella Psyché-interpretációja. Monodráma, ami szó szerint a székhez szegez
Avagy kinek szól a Színházak Éjszakája?
Interjú Bodó Viktorral a pályakezdésről, a Szputnyikról és a külföldi jelenlétről
Interjú Mundruczó Kornéllal a filmes és a színházi lét különbségeiről

Más művészeti ágakról

Interjú Baráth Emőke énekművésszel a hazai és a külföldi éneklés hatásmechanizmusáról, koncerttermekről és operaszínpadokról, valamint marketinglehetőségekről
Christof Kurzmann és Mats Gustaffson duója az Újbudán
irodalom

Irodalmi határátlépések Irodalmi határátlépések
Margó 2019 – Borges: Tangó, Molnár T. Eszter: Teréz, vagy a test emlékezete és kortárs kínai science fiction
Interjú Tero Kuitunen tervezővel, a Wild at Heart című kiállítás kurátorával


bezár
Regisztráció


bezár
Bejelentkezés