bezár
 

színház

2018. 08. 21.
Nyolc nagyszínpadi bemutatóval készül az új évadra az egri Gárdonyi Géza Színház
Tartalom értékelése (0 vélemény alapján):
Nyolc nagyszínpadi bemutatóval készül az új évadra az egri Gárdonyi Géza Színház Nyolc nagyszínpadi bemutatóval készül az új évadra az egri Gárdonyi Géza Színház, ahol négy stúdiószínpadi premiert is láthat majd a közönség - hangzott el a társulat keddi évadnyitó ülésén.

Blaskó Balázs igazgató az eseményen kiemelte: az elmúlt nyolc évben a leghosszabb évadot zárták júliusban és a legkorábban kezdődőt indítják el kedden: 2018-2019-ben nosztalgikus magyar évaddal várják közönségüket.

Szkéné színház

Jelezte: a felnőtteknek szánt darabok mellett három meseelőadással is készülnek, folytatva az együttműködést a Babszem Jankó Gyermekszínházzal, míg a teátrum tánctagozata, a GG Tánc Eger immár hetedik alkalommal lesz szeptember 26. és 30. között az Egri Stúdiószínházi Táncfesztivál házigazdája.

Emlékeztetett: nyáron több helyszínen is sikerrel vendégszerepeltek. A szarvasi nyári színházi fesztiválon elismerésben is részesültek, miután a legjobb női főszereplő díját Saárossy Kinga vehette át a Férjvadász című zenés vígjátékban nyújtott alakításáért.

Szólt arról is, hogy a társulat összetételét és létszámát egyaránt az állandóság jellemzi: évről-évre kevés az érkező és a távozó. Ezúttal egy visszatérő akad Kascsák Dóra személyében, míg Bacsa Ildikót vendégművészként láthatják majd a nézők.

Az évad Móricz Zsigmond Rokonok című társadalmi drámájának bemutatójával indul Egerben szeptember 28-án, amelyet  a direktor rendez. Ezt október 16-án a Mátyás király juhásza című zenés mesejáték, majd egy hónappal később A régi nyár című operett  követi Baráth Zoltán, illetve Halasi Imre rendezésében. Az idei utolsó premier december 7-án az Illatszertár című vígjáték lesz, amelyet Frigyesi András állít színpadra.

Jövőre a Csínom Palkó című tánc-daljátékot, majd a  Boszorkányok a bármi utcából című mesejátékot és a Magyar rapszódiák táncjátékot viszik színre Moravetz Levente, Baráth Zoltán, valamint Topolánszky Tamás rendezésében. Az évadot 2019. április 12-én a Liliomfi című vígjáték zárja, amelyet rendezőként ismét Blaskó Balázs jegyez.

A stúdiószínházi táncfesztiválon 5 nap alatt 11 produkciót állítanak színpadra. Újdonság, hogy Férfitánc címmel gálaműsor zárja majd a seregszemlét.

Martonné Adler Ildikó, a megyeszékhely alpolgármestere köszönetet mondott a társulatnak és a teátrum valamennyi dolgozójának az elmúlt évadban nyújtott élményekért, melyekkel messzire vitték a színház jó hírét. Az új évadra utalva pedig üdvözölte a kizárólag magyar szerzők darabjaira esett választást.

nyomtat

Szerzők

-- MTI/PRAE.HU --

A Magyar Távirati Iroda (MTI) nagy múltú magyar állami hírügynökség, melynek története az 1880-as engedélyeztetésig nyúlik vissza.


További írások a rovatból

színház

Felmagasztosulva Felmagasztosulva
Édes Anna a Miskolci Nemzeti Színházban
színház

15 év bankrablás 15 év bankrablás
Modern Bonnie és Clyde a Ketten című bemutatóban
Kiss Csaba Othello-rendezése a Nemzetiben
A 3G Színház Öröm és boldogság-előadása a Szkéné Színházban

Más művészeti ágakról

Szász Attila: Apró mesék
zene

Omega Tűzvihar: országos sportcsarnok turné Omega Tűzvihar: országos sportcsarnok turné
2019. március 29. (péntek), 19.00, Pécs-Lauber Dezső Sportcsarnok
Külföldön Sikeres Magyar Művészek

Nemzetközi irodalmi díjak


bezár
Regisztráció


bezár
Bejelentkezés