bezár
 

film

2019. 10. 18.
Februárban rendezik a Kovács László és Zsigmond Vilmos Operatőr Versenyt
Tartalom értékelése (0 vélemény alapján):
Februárban rendezik a Kovács László és Zsigmond Vilmos Operatőr Versenyt November 30-ig öt kategóriában várják a nevezéseket a Kovács László és Zsigmond Vilmos Operatőr Versenyre, amelyet februárban rendeznek.

A diák kategória mellett további négy kategóriában - kisjátékfilm, dokumentumfilm, tévéfilm és játékfilm - várják a szervezők az alkotók nevezését. Minden operatőr kategóriánként csak egy filmmel nevezhet. A regisztrációkat itt lehet feltölteni.

A Magyar Operatőrök Iskolája HSC Stábiskola, a Magyar Operatőrök Társasága együttműködésben a Sparks kamera és lámpakölcsönző céggel, valamint a Schwindl Kft.-vel 2020. február 7-én, harmadik alkalommal rendezi meg a Kovács László és Zsigmond Vilmos Operatőr Versenyt, amit a 10 évvel ezelőtt Budapesten megrendezett Első Operatőr Világtalálkozó szellemében kívánnak megrendezni - közölték a szervezők csütörtökön az MTI-vel. A zsűri elnöke Lajos Tamás operatőr-producer, tagjai Nagy András és Balázs István Balázs operatőrök lesznek.

A Kovács László és Zsigmond Vilmos Magyar Operatőr Díjat és a rendezvényt a Magyar Nemzeti Filmalap, a Magyar Művészeti Akadémia, a Magyar Filmakadémia és a Magyar Operatőrök Társasága is támogatja.

A díjátadó 2020. február 7-én lesz a Pesti Vigadóban. A versenynek külön aktualitást ad, hogy jövőre ünneplik a Magyar Operatőrök Társasága megalakulásának 30. évfordulóját.

 

nyomtat

A prae egy több mint húsz éves történettel rendelkező brand, aminek növekedését és fejlődését most Ön is segítheti. Célunk, hogy minél több emberhez eljussanak a kultúráról való gondolataink és az ezt tartalmazó termékeink - akár az online portál cikkei, a különböző folyóiratszámok vagy a könyveink. A kooperációt nem szeretnénk viszonzatlanul hagyni: a különböző támogatásokért igyekszünk azzal egyenértékű köszönetet mondani.

Szerzők

-- MTI/PRAE.HU --

A Magyar Távirati Iroda (MTI) nagy múltú magyar állami hírügynökség, melynek története az 1880-as engedélyeztetésig nyúlik vissza.


További írások a rovatból

Háttérinterjú Osváth Gáborral a fiatal magyar filmről, pályakezdésekről, motivációról
Beszámoló a 16. Cinefest Miskolci Nemzetközi Filmfesztiválról
Julian Fellowes: Downton Abbey
Quentin Tarantino: Volt egyszer egy... Hollywood

Más művészeti ágakról

Vivaldi/Jupiter, Alpha Records, 2019.
színház

Drágám, megjöttek a perverzek! Drágám, megjöttek a perverzek!
Többszörös orgazmus a Budapesti Anarchista Színház előadásában
Október 30-án fellépett a Yellow Mood és a Folksteps a Három Hollóban


bezár
Regisztráció


bezár
Bejelentkezés