bezár
 

art&design

2011. 04. 14.
Giottóval szembe nézni
Tartalom értékelése (0 vélemény alapján):
Páratlan élményt kínál a firenzei Santa Croce bazilika restaurálása: a látogatók felkapaszkodhatnak az állványokra, és egészen közelről csodálhatják meg a festményeket.

prae.hu

Olyan, mintha kézzel érintenénk a mennyországot - fogalmazott a Reuters hírügynökség tudósítója, aki az elsők között kapaszkodott fel a harminc méteres állványra.

Befejeződött a 13. században emelt Santa Croce templom nagykápolnáját díszítő festmények öt évig tartó restaurálása, de az állványokat még körülbelül egy évig a helyükön hagyják.

Aki az élményért képes leküzdeni tériszonyát, védősisakkal a fején felmászhat és láthatja azt, amit eddig csak maga a festő, Agnolo Gaddi (1350-1396) és az Igazi kereszt legendája című festménysorozat helyreállítói láttak.

Nyolcszázötven négyzetméter festménnyel találja magát szemben a látogató egészen közelről: a negyven percig tartó látogatás alatt a legapróbb részletek is felfedezhetők.

Olyan mintha kincseket keresnénk- mondta az olasz sajtónak Alberto Felici, a restaurálást végző Opera di Santa Croce munkatársa. Hozzátette: a festő tudta, hogy senki sem látja majd, de a művészi játék kedvévért Gaddi patakban úszó halat és madarakat is elrejtett a festményen. A restaurátorok szerint az egyik alig észrevehető arckép Gaddi mesterét, Giottót ábrázolja.

A híres olaszok, többek között Niccolo Macchiavelli és Galileo Galilei sírhelyeként ismert Santa Croce 2002-ben indított teljes helyreállítása folytatódik. A nagykápolna restaurálása 2,4 millióba került és az összeg felét a japán üzletember, Tetsuya Kuroda ajánlotta fel.

nyomtat

Szerzők

-- MTI/PRAE --

MTI


További írások a rovatból

art&design

Papp Ida Zsuzsanna The Disappearance of Childhood című kiállításáról
art&design

Maud Karlsson Lima de Faria kiállítása Uppsalában
art&design

Pinczehelyi Sándor Overprint című kiállítása

Más művészeti ágakról

Az Élet és Irodalom LXX. évfolyamának 37. számáról
Velencében láttuk Martin McDonagh Vadló Kilenc című filmjét
Az Élet és Irodalom LXX. évfolyamának 36. számáról


bezár
Regisztráció


bezár
Bejelentkezés