Kisgyerekként arról álmodozott, popsztár lesz. Neonszínű fantáziáit azonban hamar elcserélte arra, hogy ha nem is megújítsa, de radikálisan felfrissítse a progresszív rock szcéna vérkeringését a ’90-es évek közepén. Testvérével, Alan Morse-szal alapította meg a „Spock szakálla” elnevezésű zenekart, amely azóta a stílus élvonalába küzdötte fel magát, és Magyarországon is visszatérő vendégnek számít.

A 2000-es évek retro-hullámában újra éledező nagy prog óriások klasszis vonalát ápoló zenekar sikereit azonban Neal hasonmód élte meg, mintha csak egy médiagépezet vagy a popipar darálta volna be: 2003-ban távozott a Spock’s Beardből, arra hivatkozva, hogy a csillogás, a bulizás, a sztárság valahogy nem neki való; és pláne nem egyeztethető össze újonnan megtalált keresztényi hitével.

 

<object width="400" height="330"><param name="movie" value="http://www.youtube.com/v/dPFKWqTx29g?fs=1&amp;hl=hu_HU"></param><param name="allowFullScreen" value="true"></param><param name="allowscriptaccess" value="always"></param><embed src="http://www.youtube.com/v/dPFKWqTx29g?fs=1&amp;hl=hu_HU" type="application/x-shockwave-flash" width="400" height="330" allowscriptaccess="always" allowfullscreen="true"></embed></object>

 

Történt ugyanis, hogy kislánya lyukas szívvel született, akin az orvostudomány igyekezett, de nem tudott végérvényesen segíteni. Felesége így egy nap, utolsó reményeként elment a templomba, és felajánlotta istenének lánya életét: vegye el, ha ez a kívánsága. A pár nappal későbbi orvosi vizsgálaton pedig a doktorok tényleges csodáról számoltak be: a lyuk eltűnt, begyógyult, Nealt pedig elgondolkodtatta az eset. Szerencsére pár évig még aktívan gondolkozott, mert a 2000-es évek elején történt eset után még megírta a Spock’s Beard epikus mesterművét, a kétlemezes konceptlemezt, a Snow-t.

 

<object width="400" height="330"><param name="movie" value="http://www.youtube.com/v/k0pJA_Fn5oA?fs=1&amp;hl=hu_HU"></param><param name="allowFullScreen" value="true"></param><param name="allowscriptaccess" value="always"></param><embed src="http://www.youtube.com/v/k0pJA_Fn5oA?fs=1&amp;hl=hu_HU" type="application/x-shockwave-flash" width="400" height="330" allowscriptaccess="always" allowfullscreen="true"></embed></object>

 

Miután a Snow turné befejeztével távozott a Spock’s-ból – és a Transatlantic nevű prog rock szupergroupból –, első szólólemezével is ezt a vonalat vitte tovább: szigorúan koncepcióban gondolkodik, nagy ívű, már-már magasztos történetekben, és ezekhez passzoló „ambiciózus” dallamokban. Bemutatkozó lemeze, a megtérésének történetét elregélő Testimony előtt egyöntetűen hajtott fejet a prog. szakma, és azóta – a kissé egyenetlenebb, fáradtabb Lifeline-t leszámítva – minden alkotását többé-kevésbé tökéletes munkának ítélik.

 

<object width="400" height="330"><param name="movie" value="http://www.youtube.com/v/1QkAPUvfdmg?fs=1&amp;hl=hu_HU"></param><param name="allowFullScreen" value="true"></param><param name="allowscriptaccess" value="always"></param><embed src="http://www.youtube.com/v/1QkAPUvfdmg?fs=1&amp;hl=hu_HU" type="application/x-shockwave-flash" width="400" height="330" allowscriptaccess="always" allowfullscreen="true"></embed></object>

 

Ami viszont nem csoda, hiszen meglehet, hogy Neal Morse nem a legjobb énekes a progresszív szcénában, de hogy a dalszerző géniuszok egyik legkreatívabbja, az biztos. Szimfonikus progresszív rockként kategorizálható lemezei gazdagon szőtt, többszólamú vokáltémáikról, muzikális sokszínűségükről, grandiózus terjedelmükről és ívükről híresek. A multi-instrumentalista Morse számára nem okoz gondot, hogy milyen hangszerrel fejezze ki magát: ha kell, lágyan duruzsoló akusztikus gitárral simogat, máskor mellbevágóan szép és pofátlanul „egyszerű” billentyűhangokkal kábít, vagy lazán odabiggyeszt egy szaxofonszólót, amolyan gospeles könnyedséggel. Ám nem feltétlenül az egyes dalokon belül kreál eklektikát, hanem az egész lemezt összefogó zenefolyamon belül fér meg egymás mellett az akusztikus gitáron prezentált líra, a progresszív metálba hajló hangszeres orgia, vagy a hard rockos direktség, mint például a sokak által egyik legizgalmasabb korongjának tartott Sola Scripturán.

 

<object width="400" height="257"><param name="movie" value="http://www.youtube.com/v/Z3COIDVEke0?fs=1&amp;hl=hu_HU"></param><param name="allowFullScreen" value="true"></param><param name="allowscriptaccess" value="always"></param><embed src="http://www.youtube.com/v/Z3COIDVEke0?fs=1&amp;hl=hu_HU" type="application/x-shockwave-flash" width="400" height="257" allowscriptaccess="always" allowfullscreen="true"></embed></object>

 

Ebben pedig olyan társai vannak, mint a Dream Theater alapítója és ex-dobosa, Mike Portnoy, ill. a lemezről lemezre egyre virtuózabb hangsorokat produkáló Randy George basszusgitáros. A lágy, gyengéd, simogató orgánummal bíró, kellemesen fülbemászó és ott megtelepedő vokálmelódiákat számolatlanul szállító Neal Morse 2004-ben még nagyobb vállalkozásba fogott: One című korongján az ember teremtéséről dalolt, majd egy évre rá hanghordozókba fektette csúcsteljesítményét, az ?-t.

Az énekes-gitáros-billentyűs-stb. azóta is nagyjából évente jelentkezik új lemezzel, de a megfáradás jelei még mindig nem mutatkoznak rajta. Az idén napvilágot látott Testimony 2 – amely értelemszerűen az első felvonás sztoriját gondolja tovább – ha lehet ilyet mondani, talán legjobb albuma, amely az utóbbi idők tekervényesebb, komplexebb zenéi után egy közvetlenebb, direktebb, „slágeresebb” anyag (a Sola Scriptura fokozta végletekig zenéjének összetettségét, amelyen négy dal hallható, amiből az első kettő önmagában 50 percet tesz ki).

 

<object width="400" height="257"><param name="movie" value="http://www.youtube.com/v/4wf6lS44fDE?fs=1&amp;hl=hu_HU"></param><param name="allowFullScreen" value="true"></param><param name="allowscriptaccess" value="always"></param><embed src="http://www.youtube.com/v/4wf6lS44fDE?fs=1&amp;hl=hu_HU" type="application/x-shockwave-flash" width="400" height="257" allowscriptaccess="always" allowfullscreen="true"></embed></object>

 

A Testimony 2 – amelyen testvérei és a Spock’s Beard többi tagja is vendégeskedik – a jól bejáratott progresszív utak mellett új oldaláról is bemutatja Morset, akinek Absolute Beginner című dala akár egy 80-as évekbeli Ozzy-sláger is lehetne, a Seeds of Gold című, majd félórás opusban pedig olyan gyönyörűen siratja a gitárját, ahogy azt csak David Gilmour tudja.

Aki pedig úgy dönt, hogy június 11-én kilátogat a Diesel klubba, hogy élőben először meglesse a prog rock zsenijét, az egy két és fél órás szettre készüljön, amelyben várhatóan az egész új album elhangzik majd, természetesen néhány Spock’s Beard és Transatlantic „slágerrel” kiegészítve. A koncertest szigorúan nem-dohányzó lesz, és várhatóan egy 20 perces szünet fogja kettészelni a megaelőadást.

 

További információ és jegyvásárlás:

www.livesound.hu