art&design
2012. 10. 16.
A kommunizmus bűntetteit bemutató múzeum
Hivatalosan jövő év márciusában nyitja meg kapuit, de heti egy alkalommal már november második felétől megtekinthető Pozsonyban a Kommunizmus bűntetteinek és áldozatainak múzeuma.
A múzeumot a Feltűnésmentes Hősök nevet viselő civil szervezet polgári kezdeményezés alapján, részben önerőből, részben szponzori adakozásból, állami támogatás nélkül hozta létre.
Megalapításának célja a kommunista rendszer bűntetteinek bemutatása mellett az, hogy idővel dokumentálják a kommunista rendszer összes szlovákiai áldozatának nevét és a velük szemben elkövetett bűntetteket - mondta az állandó tárlat ötletgazdája, Frantisek Neupauer, a Feltűnésmentes Hősök Polgári Társulás és a Keresztény Intézetek Fóruma elnöke kedden az MTI-nek.
A kiállítás anyagát különböző tárgyak, fotók és könyvdokumentáció, valamint egykori szamizdat kiadványok képezik. Közülük sokat a kommunista rendszer által bebörtönzött vagy más módon üldözött áldozatoktól kapták.
"Van olyan írógépünk, amelyen szamizdat kiadványok készültek, de akadnak a bebörtönzöttek által készített különböző eszközök is.
Egyikük-másikuk különösen megrendítő emléket hordoz, van például olyan, amelyet kenyérhéjból készített egy rab a jáchimovi uránbányában" - fejtette ki Frantisek Neupauer, aki korábban a kommunista titkosszolgálat aktáit dokumentáló Nemzeti Emlékezet Intézetének munkatársa volt.
Az állandó tárlaton bemutatott anyagok sorát folyamatosan bővíteni szeretnék, de egyelőre azt tartják a legfontosabbnak, hogy - a kelet-közép-európai országok közül utolsóként - Pozsonyban is sikerült létrehozni egy ilyen múzeumot.
"Nem volt könnyű és főleg nem volt rövid az idáig vezető út, szerencsére akadt segítség" - idézte fel a szervezet elnöke. Hozzátette, hogy az állandó tárlat a Szent Erzsébet Egészségügyi Magánfőiskola épületében, a pozsonyi elnöki palota tőszomszédságában kapott helyet az intézmény felajánlásának köszönhetően, amely szimbolikus egy euróért adja bérbe az épület egy részét.
A múzeum heti egy alkalommal már november második felétől megtekinthető, az ünnepélyes nyitást 2013 március 25-re, a kommunista karhatalom által szétvert úgynevezett gyertyás felvonulás huszonötödik évfordulójára tervezik. Az úgynevezett gyertyás felvonulás az 1968-as Prágai tavasz elfojtása utáni Csehszlovákiában a legjelentősebb megmozdulás volt a kommunista államhatalom ellen. 1988 márciusában a pozsonyi tüntetést vízágyúkkal és gumibotokkal verte szét a karhatalom.
A budapesti Terror Házához hasonló múzeum létrehozásának ötlete már nem sokkal a rendszerváltást követően felvetődött az akkori Csehszlovákiában.
A múzeum létrehozását a Keresztény Intézetek Fóruma felhívása gyorsította fel, amelyet az utolsó csehszlovákiai politika foglyok szabadon bocsátásának 20. évfordulóján, 2010. november 25-én tettek közzé. Ezután egy évvel indult meg a múzeum létrehozását célzó párbeszéd a kulturális tárca, a Nemzeti Emlékezet Intézete és a Keresztény Intézetek Fóruma között, igaz, ez később megfeneklett.
A múzeum létrehozásának ügye idén a márciusi parlamenti választásokat követően került ismét elő, a baloldali Irány - Szociáldemokrácia (Smer-SD) alkotta kormány azonban anyagi okokra hivatkozva elzárkózott a terv kivitelezésétől, így azt végül különböző támogatásokból sikerült megvalósítani.

További írások a rovatból
GHOST MINUTES – SALT HOURS – FORDITE DREAMS a kisterem galériában
Maud Karlsson Lima de Faria kiállítása Uppsalában
Más művészeti ágakról
Bach Kata színművész teljesítménykényszerről, elakadásról, határtartásról
Bali Péter Már megadtuk magunkat annak, ami csak holnap fog bennünket elnyelni című könyvéről