bezár
 

zene

2013. 02. 19.
Augusztustól újra vezényel Ozava Szeidzsi japán karmester
Tartalom értékelése (0 vélemény alapján):
Augusztus végén újra vezényelni fog Ozava Szeidzsi világhírű japán karmester, aki tavaly egészségi okokból egy évre visszavonult - jelentette kedden a japán sajtó.

prae.hu

Ozava a Szaito Kinen Fesztiválon Maurice Ravel A gyermek és a varázslat című operáját vezényli majd négy előadás erejéig augusztus 23. és 31. között Macumoto városában. A Nagano prefektúrában évente megtartott fesztiválnak egyébként maga Ozava az igazgatója.
   
A 77 esztendős karmesternél, aki korábban a Bostoni Szimfonikus Zenekart vezette, majd a Bécsi Operaház zenei igazgatója is volt, 2010 januárjában diagnosztizáltak nyelőcsőrákot. Sikeres műtétje után tüdőgyulladáson esett át, szervezete legyengülése miatt pedig tavaly márciusban bejelentette, hogy egy évre visszavonul.
   
A fesztivál szervezői közölték: az is elképzelhető, hogy Ozava még korábban visszatér a színpadra, de egyelőre a Szaito Kinen a művész egyetlen lekötött fellépése.
   
Ozava sokat tett azért, hogy a klasszikus zene Japánban is újra népszerű legyen, többek között ezért alapította meg a Szaito Kinen Zenekart, amelyet egykori zenetanáráról nevezett el.
nyomtat

Szerzők

-- MTI/PRAE --

MTI


További írások a rovatból

Beethoven Fidelioja a 2026-os Bajor Operafesztiválon
Metallica, Budapest, Puskás Ferenc Stadion, 2026. június 11. és 13.
Eric Clapton budapesti koncertjéről
Február 27-én jelent meg Jamie Hewlett és Damon Albarn virtuális zenekara, a Gorillaz új albuma

Más művészeti ágakról

Bali Péter Már megadtuk magunkat annak, ami csak holnap fog bennünket elnyelni című könyvéről
Az FSA első két napja a Szigeten
Az Élet és Irodalom LXX. évfolyamának 34. számáról
Beethoven Fidelioja a 2026-os Bajor Operafesztiválon


bezár
Regisztráció


bezár
Bejelentkezés