bezár
 

art&design

2013. 06. 30.
Folklife - Kirobbanó siker A magyar falu című néptáncbemutató Washingtonban
Pogár Demeter, az MTI tudósítója jelenti:
Tartalom értékelése (0 vélemény alapján):
Ujjongással, vastapssal és ovációval ünnepelte a közönség a hétvégén a washingtoni magyar néprajzi fesztiválprogram keretében A magyar falu címmel bemutatott néptáncprodukciót.

prae.hu

A Kárpát-medencei táncokat és viseleteket bemutató műsort a szerdán kezdődött Smithsonian Folklife Festival A Magyar örökség - Az újjáéledés gyökerei című fesztivál keretében mutatták be. A fergeteges ünneplést kiváltó produkciót a Szentendre, a Gödöllő és a Válaszút Táncegyüttes, valamint a Fitos Dezső Társulat tagjai adták elő.

"Körülbelül két hónapot készültünk erre a munkára ezzel a zseniális csapattal. Naponta mintegy tízszer jelenünk meg, iszonyú hajtás van, de megéri, mert nagyon jó a csapat" - mondta az MTI-nek Fitos Dezső táncos, koreográfus, a fesztivál táncprogramjainak főfelelőse.

Elmondta, hogy a táncbemutatókat és a néptáncosokat felvonultató divatbemutató koreográfiáját a feleségével, Kocsis Enikővel készítette elő, aki azonban nem jöhetett Washingtonba, mert babát vár. A magyar falu produkciót több mint háromszázan ünnepelték felállva a hétvégén csúcsra járatott fesztivál Danubia színpadának nézőterén.

"Nagyon nagy lehetőség a hazánkat itt, Washingtonban bemutatni, a viseleteinket, a kézművességünket és a tánckultúránkat" - mondta a táncművész.

"A várakozásainkat messze meghaladta ez a siker" - jelentette ki az MTI-nek Hatos Pál, a fesztivál szervezésében oroszlánrészt vállaló Balassi Intézet főigazgatója a táncbemutatót követően.

Rámutatott, hogy a táncprodukció mellett "minden fronton ez a siker kísér bennünket": például a karcagi birkapörköltet a NASA (az amerikai űrkutatási hivatal) mérnökei kóstolták meg, a gyerekek megpróbálkozhatnak a gólyalábakon járással, kalocsai nénikkel együtt pingálgatnak együtt. A programok jól egészítik ki egymást - vélte.

"A látogatók sokan vannak, egymás sarkába lépnek, és a magyar kultúra talán legkedvesebb keresztmetszete az, amit itt látunk: népművészetek, népzene, népi játékok, és a +vájtfülűeknek+ mindezt háttérbeszélgetésen el is magyarázzák" - mondta a főigazgató.

Hatos Pál elmondta, hogy 2010 óta a Balassi Intézet Varsóban rendezett magyar napokat, ahol 70 ezer látogató volt, májusban a hasonló linzi rendezvényen 350 ezer, de Washingtonban a látogatók száma megközelítheti az egymilliót a július 7-i programzárásig.

"Nagyon fontos, hogy a Balassi Intézet ne csak a magas kultúrát képviselje, hanem szóljon a +mindennapi emberhez+ is. Ami nagyon fontos, hogy mi itt nem egy Magyarország-képet módosítunk, javítunk vagy írunk át, hanem feltesszük Magyarországot nagyon sok amerikai mentális térképére" - mondta.

"Keveset tudnak Európáról, kevesen hallottak Közép-Európáról. Talán Budapest vagy Tokaj nevét hallották már, de nem mindenki. Most viszont hallják, és nagyon mély és élményszerű tudást szerez mindenki" - nyilatkozott Hatos Pál.
nyomtat

Szerzők

-- MTI/PRAE --

MTI


További írások a rovatból

art&design

Bánkúti Gergő: Kőszikla a házam, zöld mező takaróm című kiállításáról
art&design

Megnyitóbeszéd
art&design

Beszámoló a Tökéletes jelenről
art&design

Pál Csaba: Transzparens körforgás című kiállítása nyomán.

Más művészeti ágakról

Nem vagy egyedül cikksorozat – Danny Boyle: Trainspotting
Sugár Viktória és Kita Michihiro Pesti bérházak. Stílus, mintázat, fejlődés című könyvéről
Beszélgetés Mátrai Péterrel


bezár
Regisztráció


bezár
Bejelentkezés