bezár
 

zene

2014. 06. 06.
Hatszáz néptáncos emlékezik Halmos Bélára
Tartalom értékelése (0 vélemény alapján):
Több mint hatszáz néptáncos vesz részt a szombattól hétfőig tartó hagyományápoló balatonboglári XVIII. Méta Fesztiválon, amelyen megemlékeznek a táncház-mozgalomért sokat tett, tavaly elhunyt Halmos Béláról is - tájékoztatta Szalai Tünde, a rendezvény programkoordinátora az MTI-t.

prae.hu

 A "Helyiérték" Gondolkodók és Alkotók Regionális Egyesülete által szervezett háromnapos rendezvényen a gyermek és ifjúsági tánccsoportok koreográfiáit díjazza a zsűri, emellett megrendezik a Futóméta Bajnokságot is.
    
Balatonbogláron több évtizedes hagyománya van a néptáncos életnek. A verseny sajátossága, hogy kizárólag a nevezett koreográfia címe kerül nyilvánosságra, sem a csoport vezetőit, sem a koreográfus nevét, sem pedig a csoport székhelyét nem tudhatja a zsűri és a közönség sem. A zenét Salamon Bea és a Méta zenekar szolgáltatja.
    
Korábban hosszú évekig Halmos Béla Szécheny-díjas népzenész, népzenekutató volt a fesztivál zsűrijének elnöke.
    
"Atyai gondoskodásával a kezdetektől velünk volt. Barátként, mentorként, őrangyalként vett részt a munkánkban. Tavaly ilyenkor még nem tudtuk, hogy örökre búcsúzunk tőle, amikor kikísértük a balatonboglári vasútállomásra" - idézte fel Szalai Tünde.
    
A Méta Fesztivál helyszíne a balatonboglári Urányi János Sport- és Szabadidőközpont lesz, a belépés ingyenes.
nyomtat

Szerzők

-- MTI/PRAE --

MTI


További írások a rovatból

MÜPA, Budapesti Wagner-napok, Ring 4: Az istenek alkonya. 2026.06.21.
MÜPA, Budapesti Wagner-napok, Ring 3: Siegfried. 2026.06.20.
MÜPA, Budapesti Wagner-napok, Ring 1.: A Rajna kincse. 2026.06.18.
A Nemzeti Filharmonikusok Mozart/Rossini-koncertjéről

Más művészeti ágakról

Horváth Adél Sok ördögök című könyvének bemutatójáról
Az Élet és Irodalom LXX. évfolyamának 25. számáról
Tóth Krisztina a Bolygó Bogozón


bezár
Regisztráció


bezár
Bejelentkezés