bezár
 

art&design

2008. 12. 21.
Ehhez pofa kell: ló-képű nő
Tartalom értékelése (0 vélemény alapján):
Ló-képű egy amerikai nő, méghozzá sokszorosan: lova képeket fest és annyira jól, hogy kiállítása lesz Velencében egy műgalériában.

prae.hu

A ló is amerikai. Karámfestés közben állandóan a nő mellett téblábolt a Cholla nevű mén, igencsak érdeklődve. A nő férje tanácsolta, hogy adjanak a ló pofájába ecsetet, hátha beszáll a munkába. 
    
Beszállt, annyira, hogy azóta is szinte állandóan fest. A festéket ugyan gazdasszonya nyomja ki a lónak a tubusból, de azután mindet az állatra bíz, így százszázalékosan a ló mázolmányai a művek, melyek nem csendéletek, nem is tájképek, sem pedig kentaur aktok, hanem absztrakt festmények.
    
"A lovam nem kizárt, hogy egy híres festő reinkarnációja, talán Monet lehet. De ez csak lehet, az viszont biztos, hogy imád festeni és hogy ló " - mondta a gazdasszony, Renee Chambers a sajtónak.
    
Ami a velencei galériát illeti, vezetője első látásra nem tudta, hogy egy ló képeit tanulmányozza, méghozzá eredeti Chollákat. 
    
"Nemrégiben már kiállítottuk a ló képeit egy művészeti vásáron, és mind a közönség, mind a művészvilág lelkesedik értük" - idézte Rosalba Giorcellit az Ananova brit hírszolgálat. 
    
Egy eredeti Cholláért adtak már 600 ezer forintnyi összeget is.

nyomtat

Szerzők

-- MTI/PRAE --

MTI


További írások a rovatból

art&design

Interjú Schmied Andival
art&design

Megnyitóbeszéd
art&design

Pinczehelyi Sándor Overprint című kiállítása
art&design

Beszámoló a Tökéletes jelenről

Más művészeti ágakról

A 83. Nemzetközi Velencei Filmfesztiválról
Nem vagy egyedül cikksorozat – Danny Boyle: Trainspotting
Az Élet és Irodalom LXX. évfolyamának 36. számáról


bezár
Regisztráció


bezár
Bejelentkezés