bezár
 

art&design

2014. 12. 05.
Jubileumi Fabergé-tojást árvereztek el Budapesten 10 millió forintért
Tartalom értékelése (0 vélemény alapján):
Jubileumi Fabergé-tojást árvereztek el Budapesten; a Romanov orosz uralkodóház hatalomra kerülésének háromszázadik évfordulójára – 1913-ban – készült darabot tízmillió forintért vitte el egy telefonos licitáló a Biksady Galéria csütörtök esti aukcióján.

Ritkaság, hogy Fabergé-tojás bukkan fel magyarországi árverésen – hangsúlyozta az aukciót megelőzően az MTI-nek Sipos Tünde művészettörténész, a galéria műtárgybecsüse.

A Fabergé-tojás licitje hétmillió forintról indult. A műtárgy finom minőségi ezüstből készült, belseje aranyozott. Felső részén a kétfejű koronás sast ábrázoló cári címer látható, és szerepel rajta a műhely jelzése, a Moszkva, 1908-1917 fémjel, két végén pedig orientális ametiszt díszíti. A tojás ugyan nem egyedi, de nem készült belőle sok példány – mondta el Sipos Tünde. 

A Budapesten elárverezett Fabergé-alkotás nyugat-európai gyűjtőtől származik, csakúgy mint az a tojás, amelyet a híres aranyműves kortársa, Pavel Akimov Ovcsinyikov készített, szintén a jubileum alkalmából. Utóbbi hatmillió forintért cserélt gazdát. Az aukción a gyűjtő több mint tíz orosz ékszertojására lehetett licitálni.

A Fabergé-tojások világhírűvé vált egyedi darabjai közül az elsőt III. Sándor megrendelésére tervezte Peter Carl Fabergé, az Oroszországban élő francia származású aranyműves. Az uralkodó húsvétra akart kedveskedni feleségének. Az ékszertojásokból végül hagyomány lett, a cári családnak készült 50-ből 42 maradt fent. Készültek egyedi tojások más tehetős famíliák, például Kelch a  Rothschild család számára is.

Az arany és ezüst felhasználásával készült tojásokat drágakő berakások díszítik. "De maga a zománctechnika az, ami különlegessé teszi őket" – hangsúlyozta Sipos Tünde.

nyomtat

Szerzők

-- MTI/PRAE --

MTI


További írások a rovatból

Idegen Virágok - Kiss Adrienn kiállítása az Irokéz Galériában
art&design

Maud Karlsson Lima de Faria kiállítása Uppsalában
art&design

A Godot Galériában

Más művészeti ágakról

A 2026-os Őszi Margó Irodalmi Fesztivál zárónapjáról
BIFF - Beszélgetés forgatókönyvírásról és az egyéni hang megőrzéséről
Reisz Gábor: Földszint
Az Élet és Irodalom LXX. évfolyamának 43. számáról


bezár
Regisztráció


bezár
Bejelentkezés