bezár
 

zene

2014. 12. 20.
Opera, balett, színház és komolyzene az Uránia karácsonyi műsorán
Tartalom értékelése (0 vélemény alapján):
Komolyzenei koncerteket, opera-, balett- és színházi előadásokat vetít az Uránia Nemzeti Filmszínház az ünnepek alatt - áll az MTI-hez eljutatott közleményben.

Az ünnepi válogatás első darabja a moszkvai Bolsoj Balett pazar díszletekkel színpadra vitt Diótörő előadása, amelyet vasárnap közvetít élőben az Uránia. Csajkovszkij karácsonyi mesebalettjét december 26-án az érdeklődők a szentpétervári Mariinszkij Színház előadásában is megtekinthetik felvételről. A balettkínálatot a ritkán játszott A bajadér című mű színesíti, amelyet december 29-én tűz műsorra az Uránia. Ludwig Minkus darabját szintén a Mariinszkij Színház balettegyüttese adja elő.

prae.hu

A színházat kedvelők december 27-én a londoni Globe Színház előadásában nézhetik meg Shakespeare Szentivánéji álom című remekművét, amely a világhírű drámaíró születésének 450. évfordulójára megrendezett emlékévet zárja.

December 28-án az Uránia a Három tenor 1990-es római koncertjét tűzi műsorára, ahol Luciano Pavarotti, Plácido Domingo és José Carreras Zubin Mehta vezényletében az operairodalom legismertebb áriáit adta elő.

Két nappal később, december 30-án Anna Netrebko és Dmitrij Hvorosztovszkij világhírű operaénekesek a moszkvai Vörös téren megrendezett nagyszabású gálakoncertje lesz látható. December 31-án Mozart Varázsfuvoláját a New York-i Metropolitan Opera 2006-os előadásban lehet megtekinteni, az Éj királynőjének szerepében Miklósa Erika látható.

Az óév utolsó napján az Uránia élő adásban vetíti a Berlini Filharmonikusok újévi gálakoncertjét, Rameau, Kodály és Dvorák válogatott művei Simon Rattle vezényletében csendülnek fel. A több mint másfél órás koncert vendége a világhírű zongoraművész, Menahem Pressler lesz, aki Mozart A-dúr zongoraversenyét (K. 488) adja elő.

A képzőművészetek iránt érdeklődőknek az Uránia december 18-tól naponta többször is levetíti a Vatikáni Múzeum gazdag gyűjteményéről készült látványos, háromdimenziós ismeretterjesztő mozifilmet.

Az előadásokról részletesebb információ a www.urania-nf.hu honlapon olvasható.

nyomtat

Szerzők

-- MTI/PRAE --

MTI


További írások a rovatból

MÜPA, Budapesti Wagner-napok, Ring 2.: A walkür. 2026.06.19.
A Magyar Állami Operaház új Così fan tutte-előadásáról
Eric Clapton budapesti koncertjéről

Más művészeti ágakról

Meggyeskert, Nemzeti Színház, MITEM
Az Élet és Irodalom LXX. évfolyamának 26. számáról
Az Életünk folyóirat tavaszi lapszámáról
színház

Interjú Balogh Rodrigóval, az Independent Theater Hungary művészeti vezetőjével


bezár
Regisztráció


bezár
Bejelentkezés