bezár
 

art&design

2015. 09. 03.
Csángó Menyekező
Tartalom értékelése (0 vélemény alapján):
Moldvából érkező csángó hagyományőrző népművészek előadásában látható a Csángó Menyekező című műsor, amelynek ősbemutatóját a Magyar Nyelv és a Magyar Könyv Ünnepe alkalmából tekintheti meg a közönség pénteken a budai Várban.

Az egyórás produkció a csángó lakodalmi szokásokat eleveníti fel, többek között a fülke, a leánykérés és a csókos pohár mozzanatait láthatja a közönség a Szentháromság téren felállított szabadtéri színpadon, rossz idő esetén a Magyarság Házában.
    

Péterbencze Anikó néprajzkutató, a műsor egyik rendezője az MTI-nek elmondta, hogy férjével, Papp Imrével 25 éve gyűjtik a csángó zenét és táncot Moldvában, emellett igyekeztek korábbi szakirodalmat - mások mellett Domokos Pál Péter történész, néprajzkutató - anyagát is felhasználva összeállítani a műsort, amely így a legrégebbi szokásanyagot - beleértve a táncot és a zenét - mutatja be a színpadon.
    

Hozzátette: a darab nézői megismerhetik egyebek mellett a pálcatörés szokását, jellegzetes momentumokat, eszközöket és kiegészítőket láthatnak a színpadon. A produkcióban megelevenedik többek között az is, amikor megérkezik a menyasszony a vőlegényes házhoz, megajándékozza leendő anyósát és apósát, majd vőlegényével együtt elfogyasztanak egy pohár bort, egy szelet kenyeret és egy főtt tojást.
    

A romániai Bákó (Bacau) környéki településekről jött zenészekkel, énekesekkel és táncosokkal Klézséről érkezik Bálint Erzsi, aki a 17. századi, Kájoni János által lejegyzett egyházi énekes kódex valamennyi énekes dallamát ismeri. A műsorban szerepel Petrás Mária, a Bákó megyei Diószénben nevelkedett Prima Primissima-díjas énekművész és keramikus is, a talpalávalót Legedi László István és Hodorog András moldvai zenészek húzzák. A bemutató után kezdődő moldvai táncházban a kezdők is ízelítőt kaphatnak a csángó táncokból.
    

Petrás Mária az MTI-nek elmondta, hogy a műsorban többek között énekelni és dobolni fog, ami egykor szintén része volt a csángó lakodalmaknak. A művésznek emellett 17 órakor kiállítása nyílik a Magyarság Háza Kosztolányi termében. Mint mondta, a tárlaton vallásos témájú, legújabb munkái közül a keresztút stációkból és a Boldogasszony kerámiákból láthat néhányat a közönség szeptember 20-ig.

nyomtat

Szerzők

-- MTI/PRAE --

MTI


További írások a rovatból

Stark István Vasa vasorum kiállításáról
art&design

A Godot Galériában
art&design

Szeivolt Katalin munkái a Ladó Galériában

Más művészeti ágakról

Szabó Lőrinc és Somlyó Zoltán találkozása (Kőbányai Jánosnak ajánlva)
Weber Kristóf Nyál című könyvének bemutatója az Őszi Margó Irodalmi Fesztiválon
Vida Kamilla közéleti költészettel kapcsolatos előadásáról


bezár
Regisztráció


bezár
Bejelentkezés