bezár
 

art&design

2015. 11. 11.
Korábban lezárt helyek lesznek látogathatók a prágai Hradzsinban
Tartalom értékelése (0 vélemény alapján):
Korábban lezárt helyek lesznek rövidesen látogathatók a prágai várban, amely a cseh köztársasági elnök hivatalának is otthont ad - közölte a cseh elnöki iroda honlapján.

Az új, egyórásra tervezett látogatások során az érdeklődők egyebek között megtekinthetik a Hradzsin azon részeit is, ahol jelenleg az elnöki hivatal működik és Milos Zeman államfő irodái vannak. Bár az új látogatási útvonalat az elnöki iroda elsősorban diákoknak ajánlja, de a turisták előtt sincs lezárva.
    

"Az új útvonal olyan helyekre vezeti el a látogatókat, amelyeket a rendszeresen megtartott nyílt napok alkalmával is csak ritkán lehetett megtekinteni" - áll a Hradzsin közleményében.
    

A hivatalban lévő elnök irodái mellett a látogatók megnézhetik Tomás Garrigua Masaryk, Csehszlovákia első elnökének lakását, dolgozószobáját és az általa használt reprezentációs termeket is. Masaryk egykori lakását és dolgozószobáját korhű állapotban őrizték meg a prágai várban.
    

A régi reprezentációs szalonokban kiállítást rendeznek az elnöki iroda levéltárának dokumentumaiból, valamint arról, hogyan alakult át a Hradzsin egykori Habsburg királyi székhelyből csehszlovák elnöki hivatallá.
    

Látogatható lesz ezentúl a Hradzsin moziterme is, amelyet a múlt század hatvanas éveiben hoztak létre néhány kisebb terem összevonásából. A várban első ízben 1943-ban létesítettek vetítőtermet, de az kisebb volt és másutt helyezkedett el, mint a jelenlegi moziterem.
    

Az utóbbit az 1989-es rendszerváltás után, Václav Havel elnöksége idején elsősorban sajtóértekezletek megtartására használták, de időnként filmeket is vetítettek benne. A közeljövőben újra ebben a teremben rendezik az elnöki szóvivő sajtótájékoztatóit.

nyomtat

Szerzők

-- MTI/PRAE --

MTI


További írások a rovatból

art&design

Papp Ida Zsuzsanna The Disappearance of Childhood című kiállításáról
art&design

Szeivolt Katalin munkái a Ladó Galériában
art&design

Interjú Schmied Andival
art&design

Bemutatták a Vasarely regényes évszázada című könyv bővített kiadását

Más művészeti ágakról

Szabó Lőrinc és Somlyó Zoltán találkozása (Kőbányai Jánosnak ajánlva)
Weber Kristóf Nyál című könyvének bemutatója az Őszi Margó Irodalmi Fesztiválon
Bertóti Johanna kismarosi koncertjéről


bezár
Regisztráció


bezár
Bejelentkezés