bezár
 

zene

2015. 12. 01.
Fölszállott a páva: középdöntő
Tartalom értékelése (0 vélemény alapján):
Péntek este tartják a Fölszállott a páva című népzenei és néptáncos tehetségkutató első középdöntőjét, amelyből már a közönség is továbbjuttathat egy előadót a szavazatával - közölték a szervezők kedden az MTI-vel.

A első középdöntőben 12 előadást láthatnak a nézők a Dunán, a gyerekek négy kategóriában - énekes, hangszeres, szóló- és páros tánc, valamint táncegyüttes - szállnak versenybe.
    

prae.hu

A középdöntőkben újra találkozhatnak a nézők mások mellett a székesfehérvári Alba Regia AMI Pulutyka táncegyüttessel, a Haraszti ikrekkel; a szóló- és páros tánc kategóriában induló csíkmadarasi Antal Andorjánnal, Hajdu-Németh Lászlóval, a hangszeres-szólista kategória versenyzőjével, valamint a Biseri Drave tamburazenekarral.  
    

A zsűri elnöke Sebő Ferenc zenész, népzenekutató, tagjai Timár Böske néptáncos, Kocsis Enikő táncművész-koreográfus, Eredics Gábor népzenész, Berecz István néptáncos és Sebestyén Márta népdalénekes.
    

A két középdöntőt követően a tehetségkutató döntőjére december 18-án kerül sor.
    

A Duna és a Hagyományok Háza közös népzenei tehetségkutatója november 6-án indult.

nyomtat

Szerzők

-- MTI/PRAE --

MTI


További írások a rovatból

MÜPA, Budapesti Wagner-napok, Ring 4: Az istenek alkonya. 2026.06.21.
Tobias Kratzer Fidelio-rendezése a Magyar Állami Operaházban
Don Broco: Nightmare Tripping
A Soviet Monday legelső albumáról

Más művészeti ágakról

építészet

Beszámoló a „Balatoni strandépítészet – Szerethető rendezetlenség, tervezett spontaneitás” című kötetbemutatóról
Az Életünk folyóirat tavaszi lapszámáról


bezár
Regisztráció


bezár
Bejelentkezés