bezár
 

art&design

2016. 03. 30.
Meghosszabbították Steve McCurry kiállítását a Műcsarnokban
Tartalom értékelése (0 vélemény alapján):
Két héttel meghosszabbították Steve McCurry kiállítását a Műcsarnokban; a Legendás fotók című tárlat a nagy érdeklődésre való tekintettel április 3. helyett április 17-ig tart nyitva.

A kortárs fotóművészet ikonikus alakjának kiállítását már az első két hét alatt több mint tízezren látták, a húszezredik látogatót pedig csütörtökön várják - közölte az MTI-vel szerdán a Műcsarnok.
    

Vasárnap 16 órától ezért nem záró-, hanem kísérőprogramként kerül sor Al Ghaoui Hesna újságíró-szerkesztő-riporter vetített képes előadására a Műcsarnok előadótermében, ahol McCurry néhány kiválasztott képét ismerhetik meg részletesen az előzetesen regisztrált érdeklődők.
    

Steve McCurry a nyolcvanas években bejárta Ázsiát, magas művészi színvonalon örökítette meg többek között Afganisztán szovjet megszállását is. Munkái magazinok és könyvek címoldalán szerepeltek; számos könyvet jelentetett meg, és világszerte több kiállítás is fűződik a nevéhez.
    

A Műcsarnokban látható tárlat több mint félszáz képen keresztül mutatja be a művész munkásságát: az Afganisztánban, Indiában, Kambodzsában, Tibetben és Pakisztánban készült fotókat egy dán műgyűjteményből válogatták.
    

A kiállításon megtekinthető Sharbat Gula afgán lány portréja is, amely a National Geographic 1985. júniusi számának címlapján jelent meg, és járta be később a világsajtót.

nyomtat

Szerzők

-- MTI/PRAE --

MTI


További írások a rovatból

art&design

A gyász megélésének pillanatképei
Idegen Virágok - Kiss Adrienn kiállítása az Irokéz Galériában
art&design

Fuchs Tamás a Ladó Galériában (2026.08.25 - 09.25)

Más művészeti ágakról

Vida Kamilla közéleti költészettel kapcsolatos előadásáról
Átadták a 2026-os Aranyvackor díjait
Alejandro González Iñárritu: Digger


bezár
Regisztráció


bezár
Bejelentkezés