art&design
2009. 03. 05.
Viselettörténet a Babamúzeumban
Öreg és fiatal babák, mosolygósak, komorak. Bőr cipőcskében, mezítláb, hat szoknyában, dolmányban, főkötőben és sisakban elevenítik meg az érdeklődők előtt a népviseleteket, egyházi, felekezeti, rendi ornátusokat és a magyar könnyűlovasság páratlanul szép öltözékeit a budapesti Babamúzeumban.
A Váci utcai viselettörténeti babák galériájában 400 bábut láthat az érdeklődő; a 70 centiméteres babák a többi között valódi kecskebőr cipőket, aprólékosan hímzett gyöngyös főkötőket, a vidék szokásainak megfelelő mennyiségű szoknyát, nagyrózsás kontyokat viselnek, kezükben rózsafüzér, imakönyv, fegyver és pajzs, ki-ki szokása szerint.
A Zorkóczy Éva alkotta babák mindegyike más és más, az arc kifejezi a nő vagy férfi korát, a kezek és a láb tartása, a test mozdulata tükrözi az eseményt: esküvőre készül a szép lány vagy templomba, harcba a marcona katona, imádkozni az apáca.
- A baba elkészítéséhez művészi alkotó képességre van szükség; a kéznek fognia kell, annak mozdulata van, egy parasztasszony például nem tartja el a kisujját teázás közben - meséli a babakészítő művész. - Az "egyen fej" nem adja vissza a fiatalságot, a vidámságot, az öregkort; ahány baba, annyi szín, annyi arckifejezés, annyi mozdulat és annyiféle ruházat. A Zala megyei lókupec házaspárnak, Cinkának és Zsigának például sötétebb a bőrszíne mint egy rimóci menyecskének.
A bekecs, és a cipőcskék mind bőrből készülnek, a szoknya atlasz selyemből, rajta finom csipke. A fiatal szlovák asszony diópáccal festett irhabőr kabátja feketével van hímezve, hozzá fekete gyöngyös főkötőt visel. A Somogy megyei református asszony sáfránnyal sárgított fehér csipkés ruhában tündököl, hozzá fehér szőttes fejrevalót hord.
A kapuvári fiatal menyecske táncmulatsághoz öltözött, a rimóci menyecske kismisés viseletben áll a látogató előtt, kezében imakönyvet és rózsafüzért tart. A kék nyakék, amit "szorító"-nak neveztek, rózsaszín kaucsuk rózsákkal van televarrva, s annyi rózsát tettek rá, ahány kitüntetést kapott a férj; a nyakéket pedig azért szorították szorosan a nyakuk köré, hogy az arcuk szép piros legyen, s a kiállított baba orcája csakugyan pirospozsgás.
Igazi kuriózum a Zala megyei viselettörténetet bemutatása. Zorkóczy Éva elmondása szerint ott voltak a legszegényebbek az emberek, tehát a legolcsóbb anyagot, a klottot vásárolták meg, s erre hímeztek. A muramenti horvátok viselete a fehér flajdanka, tokica és zsnóra volt, később színesebb szoknyát viseltek, s két kötényt is kötöttek maguk elé. A törökkopányi viseletet Ida baba mutatja be az érdeklődőknek a többi között bútorplüss anyagból készített szoknyában és gyönyörű sötétkék bársony cipőcskében pózol. Az alkotó elmondta: mindig azt a nevet adja a bábuknak, amely a legelterjedtebb azon a vidéken.
A másik részben a katonaság és a huszárság uniformisaiból kaphat ízelítőt a nagyérdemű. Az Újházy-ezred, a Menzel-ezred katonája és Károlyi huszár mellett 1848-as markotányos nő, s visszafelé haladva az időben honfoglalás kori páncélos lófarkas kopjával, Szent István korabeli harcos, Attila és a Hét vezér is színesíti a tárlat anyagát. A fegyverek széles skálája, különböző bajszok, hajak, sisakok és lószerszámok pontosan megalkotott darabjai egészítik ki az öltözeteket. Az igazán izgalmas a dologban, hogy nincs két egyforma páncél, s hogy a dolmány zsinórozása a díszítésen túl valójában a mellet védte a szúrt sebektől.
A szerzetesrendeknél megelevenednek a betegápoló és tanító rendek mellett a vezeklő és betegápoló rendek öltözékei is. Az alkotó 77 rend ruházatát készítette el, a Szatmári Irgalmas Nővérek viseletét például eredeti, szentelt régi ruhadarabokból készítette el. Árpádházi Boldog Kinga, a bencések és a ferencesek is ott láthatók, a kiállítás az egészen apró ruha változásokat is hiteles pontossággal ábrázolja.
A babakészítő tájékoztatása szerint a szerzetesrendek és a katonaság öltözékeit bemutató babák ötlete a tulajdonos, Turi Török Tibor fejéből pattant ki, ő pedig megvalósította. Minden baba viselete a legnagyobb hitelességgel készült, a művész arra törekedett, hogy a kutatók eredményeit hitelesen kövesse. A látogatók nem játékokat, inkább műtárgyakat tekinthetnek meg a múzeumban, hiszen minden egyes baba zsűrizett alkotás.

További írások a rovatból
Papp Ida Zsuzsanna The Disappearance of Childhood című kiállításáról
Más művészeti ágakról
Bach Kata színművész teljesítménykényszerről, elakadásról, határtartásról
Bali Péter Már megadtuk magunkat annak, ami csak holnap fog bennünket elnyelni című könyvéről