Sorra aratják a sikereket a magyar filmesek külföldön. Miklauzic Márton operatőr a legjobb operatőrnek járó díjat kapta meg a Sari Sicak (Sárga hőség) című film fényképezéséért a 36. Isztambuli Filmfesztiválon. Az első filmes Fikret Reyhan drámája nyerte a legjobb film, a legjobb férfi színész és a legjobb vágás díját is.

A coming-of-age műfajba is sorolható Sari Sicakban egy adósságokba vert család próbál megélni a török vidéken hagyomány mezőgazdálkodással, de fiuk, Ibrahim szeretne kitörni ebből a környezetből. Fikret Reyhan társadalomkritikus filmje azt vizsgálja, hogyan hatnak a változó gazdasági viszonyok a török kisemberre, és hogyan tudják megvalósítani az álmaikat.

Miklauzic Márton (Fotó: Czirják Pál)

Miklauzic Márton rendszeresen dolgozik a török filmiparban, 2013-ban a Zerre című filmje a Moszkvai Nemzetközi Filmfesztivál fődíját nyerte el. „Először egy török-magyar koprodukcióval [Ali Özgentürk: Yengec oyunu] mentem ki Törökországba, de az rosszul sikerült, és a munka is nehéz volt, mert egy viszonylag híres, de rossz természetű török rendezővel kellett dolgozni. Utána ugyanez a rendező hívott megint, hogy menjek a következőbe is” – mesélte az operatőr tavaly a Filmtettnek, hogyan kezdett el Törökországban dolgozni. „Szabadkozott, hogy az a forgatás számára is tragikus volt, és fűt-fát ígért. Végül abban a filmben ismerkedtem meg egy fiatal rendezővel, Erdem Tepegözzel, aki elhívott a saját filmjébe. Ez lett a Zerre, ami nagyon jól sikerült és Moszkvában fődíjas lett. Azóta sokszor hívnak török filmekbe, és amikor csak tudok, megyek. Törökországnak hatalmas filmgyártása van, rengeteg film készül, ezért nagyon jók a szakembereik, és technikailag jól felszereltek.”

És hogy milyenek a török forgatások? „Lazábban kezelik az időt, kevésbé pontosak, de alapvetően ugyanolyan a forgatás, mint itt. Ezekben a filmekben az az érdekes számomra, ahogy a két kultúra találkozik. Török a rendező, magyar az operatőr, és a két megközelítésből jó dolgok sülhetnek ki. Ezek a filmek szegényebb környezetben élő, nehéz sorsú emberek mindennapi történeteit mesélik el, és én élvezem, hogy beleláthatok egy másik vallásba, kultúrába, szokásvilágba.”