bezár
 

art&design

2017. 06. 06.
Októberre megújul a Művészetek Háza Kőszegen
Tartalom értékelése (0 vélemény alapján):
Október végéig 133 millió forintos kormányzati támogatással a - kreatív város, fenntartható vidék - KRAFT program keretében felújítják a Művészetek Háza épületét Kőszegen - közölte az MTI vel a Felsőbbfokú Tanulmányok Intézete (iASK) kommunikációs vezetője.

Németh Szilárd elmondta: az épületben több új funkciójú helyiséget alakítanak ki, a belépő-fogadóterem mellett a földszinten 5 kutatószoba és irodák kapnak helyet, a pincében pedig egy tárgyaló-előadóterm, irattár és szerverszoba létesül.
    

Hozzátette: a felújítást követően a műemlékvédelmi oltalom alatt álló épület hasznos alapterülete 285 négyzetméter lesz. Az építkezés során a műemlékvédelmi szabályok betartásával  megoldják az épület külső vízszigetelését, átalakítják a tetőszerkezetet és elvégzik a teljes közműcserét is.
    

Németh Szilárd közleményében emlékeztetett arra: a magyar kormány két különböző határozatban írta elő Kőszeg leromlott állapotú történelmi belvárosában található patinás épületek - a Zwinger, az Európa Ház, a Művészetek háza, a Festetics-palota, a Bálház, a sgraffitós ház, a bencés rendház és a volt MÁV Gyermekotthon, valamint a kőszegi zsinagóga teljes rehabilitációját.
    

Hozzáfűzte: az épületekben előadótermeket, kutatóhelyiségeket és szálláshelyeket biztosítanak majd a Felsőbbfokú Tanulmányok Intézete oktatási és tudományos kutatási tevékenysége számára, továbbá közösségi és kulturális tereket hoznak létre.

nyomtat

Szerzők

-- MTI/PRAE --

MTI


További írások a rovatból

art&design

A gyász megélésének pillanatképei
art&design

Raoul Coutard a BIFF-en
art&design

Fuchs Tamás a Ladó Galériában (2026.08.25 - 09.25)
art&design

A Godot Galériában

Más művészeti ágakról

A 2026-os Őszi Margó Irodalmi Fesztivál zárónapjáról
BIFF - Beszélgetés forgatókönyvírásról és az egyéni hang megőrzéséről
Pawel Pawlikowski: Apaföld


bezár
Regisztráció


bezár
Bejelentkezés