bezár
 

art&design

2009. 04. 13.
Szalay- és Kondor-grafikák a T-Art tatabányai kiállításán
Tartalom értékelése (0 vélemény alapján):
A T-Art Alapítvány Szalay Lajos és Kondor Béla alkotásaival kibővült kortárs grafikai gyűjteményéből nyílt kiállítás a hét végén Tatabányán.

prae.hu

A közel ötven művész – köztük Somogyi Győző, Pásztor Gábor, Gyulai Líviusz – grafikái mellett nem véletlenül láthatóak Szalay Lajos és Kondor Béla munkái. Bakonyvári Ágnes művészettörténész tért ki nemrég egy elemzésében arra, hogy a kortárs gyűjteményt a nagy elődök műveivel lehetne teljessé tenni - mondta el Tenk László kuratóriumi elnök.

A Szalay-akt annyira friss szerzemény, hogy a kiállítás meghívójában még nem is szerepel a száz éve született világhírű grafikus neve.

A T-Art Alapítványt Tenk László és felesége hozta létre 1990-ben. A kortárs művészek támogatása mellett feladatuknak tekintették a leendő gyűjtők, mecénások kinevelését is, az alkotások megismertetésével.

A több mint négyszáz alkotásból, főleg grafikából, festményből álló gyűjteményt az egyszázalékos felajánlások segítségével tudják bővíteni. A T-Art egy állandó helyszínen szeretné majd láthatóvá tenni a kollekciót, akár vidéken is – tájékoztatott az alapító.

A kiállítás május 2-ig látható a tatabányai Kortárs Galériában.

nyomtat

Szerzők

-- MTI/PRAE --

MTI


További írások a rovatból

art&design

Szeivolt Katalin munkái a Ladó Galériában
art&design

Interjú Schmied Andival
art&design

Bemutatták a Vasarely regényes évszázada című könyv bővített kiadását

Más művészeti ágakról

Az öltöny (Maladype Színház – Mettrin)
A 83. Nemzetközi Velencei Filmfesztiválról
Mészöly Ágnes: Ügynökök és úttörők
gyerek

Egész napos családi program a Dürer Kertben


bezár
Regisztráció


bezár
Bejelentkezés