bezár
 

film

2018. 05. 20.
Schwechtje Mihály rövidfilmje a mozikban is látható lesz
Tartalom értékelése (0 vélemény alapján):
Schwechtje Mihály rövid játékfilmje, az Aki bújt, aki nem a mozikban is látható lesz. Az áprilisban a Friss Hús Nemzetközi Rövidfilmfesztivál versenyprogramjában szereplő kisfilmet A fa alatt című skandináv fekete vígjáték kísérőfilmjeként vetítik.

Egy szegény magyar faluba érkezik egy drága autó. Az utcán bújócskázó gyerekeket nagyon érdekli a kocsi, a sofőr megengedi, hogy beszálljanak. Mikor megtelik, elmennek egy nagyobb körre.

Az Aki bújt, aki nem először a Friss Hús Nemzetközi Rövidfilmfesztiválon volt látható, ahol méltató kritikákat kapott Schwechtje Mihály rövidfilmje. A film a Médiatanács támogatásával, a Magyar Média Mecanatúra Program keretében készült.

Az Aki bújt, aki nem most országszerte a mozikban is látható lesz: A fa alatt című, többszörös díjnyertes izlandi fekete vígjáték kísérőfilmjeként május 24-től kerül moziforgalmazásba.

Aki bújt, aki nem

A premier hetében az alábbi 16 moziban tekinthető majd meg az Aki bújt, aki nem:

> Budapest, Art+ Cinema, Művész Art Mozi, Puskin Art Mozi, Tabán Art Mozi, Toldi Art Mozi

> Békéscsaba, Center Mozi

> Cegléd, Uránia Mozi

> Jászberény, Lehel Film-Színház

> Kaposvár, Szivárvány Kultúrpalota

> Miskolc, Uránia & Béke mozi, Művészetek Háza

> Pécs, Apolló Mozi

 > Szarvas, Szarvasi Mozi

> Szeged, Belvárosi Mozi

> Szentendre, P'Art Mozi

> Szolnok, Tisza Mozi

> Zalaegerszeg, Art Mozi

A rövidfilm mozibemutatója alkalmából május 26-án, szombaton 18.30-kor a budapesti Művész moziban egy különleges kerekasztal beszélgetéssel egybekötött premiervetítés is lesz a gyermeknaphoz kapcsolódóan.

A kisfilmet ez alkalommal az HBO támogatásával készült Toto és nővérei című román dokumentumfilmmel együtt lehet megnézni. Az est témája a gyermekvédelem lesz. A beszélgetésen részt vesznek: B. Aczél Anna, gyermekvédelmi szakértő pszichológus, De Coll Ágnes (Baptista Szeretetszolgálat) emberkereskedelem elleni programigazgató, Kovács Anna Sára (UNICEF) gyermekjogi munkatárs és Schwechtje Mihály, a rendező.

Schwechtje az Aki bújt, aki nem előtt az HBO Terápia című sorozatának harmadik évadában működött közre rendezőként, előtte számos sikeres kisjátékfilmet készített. Első nagyjátékfilmje, a Remélem legközelebb sikerül meghalnod :) mozibemutatója szeptember 13-án lesz.

Jegyinformáció a május 26-i vetítéshez.

Forrás: Vertigo Média

nyomtat

Szerzők

-- PRAE.HU --

A prae.hu művészeti portál 2006 óta jelenik meg, naponta friss művészeti hírekkel, tudósításokkal, és elemzésekkel, interjúkkal. Hat művészeti ág (irodalom, art&design, építészet, színház, zene, film) mellett gyerekrovata is van.


További írások a rovatból

Interjú Vermes Dorkával az Árni című első nagyjátékfilmjéről
Mehran Tamadon: Ahol nincs isten & Legrosszabb ellenségem

Más művészeti ágakról

Nils Frahm: Day
gyerek

Nagyívű nemzetközi kiállítás nyílik a Deák17 Galériában
irodalom

Fehér Enikő Az analóg ember című könyvének bemutatója


bezár
Regisztráció


bezár
Bejelentkezés