bezár
 

art&design

2018. 09. 21.
A Nemzeti Múzeumban az idei World Press Photo kiállítás
Tartalom értékelése (0 vélemény alapján):
A Nemzeti Múzeumban az idei World Press Photo kiállítás Új helyszínen, a Magyar Nemzeti Múzeumban látható idén a World Press Photo pályázat nyertes képeiből rendezett kiállítás, ezúttal a naturArt - 25 év legszebb természetfotói című kísérőtárlattal együtt.

A magyarországi World Press Photo kiállítás több mint húsz év után hagyta el a Néprajzi Múzeumot, de új otthonában sem olyan, mint egy utazó tárlat: igazi múzeumi kiállítás.

Révész Tamás, az esemény magyarországi szervezője, hozzátette: természetesen ezúttal is minden kép új, déja vu érzése legfeljebb a témákat illetően lehet a látogatónak, hiszen sajnos a világ több konfliktuszónájából érkeztek már nyertes képek a korábbi World Press Photo pályázatokra is.

Csatlakozott azonban egy új kategória is, amely elsősorban a természeti környezetet fenyegető veszélyeket mutatja be.
 Erik Jager, a tárlat kurátora, elmondta, hogy csodálatos otthonra talált Magyarországon a World Press Photo anyaga, melyet a világ 45 országában több, mint négymillióan látogatnak évente.

A kiállítás célja, hogy a független újságírásra leselkedő veszélyek időszakában felhívja a figyelmet világunk különbözőségeire és sokszínűségére.

Erik Jager kiemelte az idei pályázat győztes fotóját, Ronaldo Schemidt képét, amely Venezuelában készült, a szabadságjogokat egyre súlyosabban korlátozó Maduro elnök elleni egyik caracasi demonstráción, és azt a pillanatot mutatja, amelyben az egyik tüntető testét ellepik a lángok.

A World Press Photo legutóbbi pályázatára 125 országból 4548 fotográfus küldött be több mint 73 ezer felvételt, a 21 tagú nemzetközi zsűri ezek közül válogatta ki Amszterdamban a kiállítás 134 képét.

Fáth Péter, a naturArt elnöke a World Press Photo idei magyarországi kísérőtárlatáról beszélt. Mint emlékeztetett, a naturArt 25 éve szervezi meg Az év természetfotósa pályázatot, melynek összes díjazott fényképét - köztük Máté Bence 2010-ben világ legjobb természetfotójának választott munkáját - először állítják ki egy helyen.

Újdonság a magyar látogatók számára, hogy az országban most először mutatkoznak be a World Press Photo Digital Storytelling verseny győztesei. A bemutatott filmek folyamatos moziélményt nyújtanak majd, az érintőképernyővel irányítható multimédia pedig a látogatói aktivitást segíti az október 23-ig látogatható kiállításban.

nyomtat

Szerzők

-- MTI/PRAE --

MTI


További írások a rovatból

art&design

Nagyívű nemzetközi kiállítás nyílik a Deák17 Galériában
Papageorgiu Andrea alkotásai a Barabás Villában
art&design

Interjú Esterházy Marcellel a MODEM-ben tartott kiállítás kapcsán

Más művészeti ágakról

Wagner kincse 2. – 1. alkalom, Márton László előadása A Nibelung-énekről
Komáromy Bese Soha jobban című darabjáról
Platon Karataev: Napkötöző – négy szám
Szálinger Balázs volt a Költőim sorozat vendége


bezár
Regisztráció


bezár
Bejelentkezés