bezár
 

zene

2019. 01. 11.
Gilbert Varga debütáló koncertje
Vezető karmesterként első alkalommal dirigálja a Pannon Filharmonikusokat a Maestro január végén a Müpában
Tartalom értékelése (0 vélemény alapján):
Gilbert Varga debütáló koncertje A magyar gyökerekkel rendelkező Maestro Gilbert Varga Könnyed elegancia című koncertjén debütál vezető karmesterként január 25-én, a Müpában futó Pannon-bérletsorozat harmadik előadásán. A posztot hivatalosan január 1-től tölti be a Pannon Filharmonikusoknál, mely kinevezéssel hazánkban a pécsi zenekarnál valósul meg elsőként, hogy két vezető karmester áll egy zenekar élén. A koncert azonban nem csupán e ténynek köszönhetően, hanem a ritkábban hallható művek miatt is valódi csemege a hideg téli estén – tájékoztatták a Pannon Filharmonikusok a prae.hu művészeti portált.

A francia muzsika legjavából válogat a zenekar a január végi hangversenyen. Erik Satie két műve – a Gymnopédiák és a Gnossienne No.3. – mellett Szymanowski I. hegedűversenyét a fiatal tehetség, Benjamin Beilman előadásában hallhatja a közönség, akiktől a hangverseny második felében César Franck d-moll szimfóniájával búcsúzik a zenekar.

Klasszikus kedvencek 2018.

Az amerikai szólista, Benjamin Beilman első alkalommal játszik a pécsi együttessel, azonban fiatal kora ellenére komolyabb múlttal rendelkezik zenei téren, hiszen a világ számos koncerttermében aratott sikert lenyűgöző előadásaival, szenvedélyes játékával és gazdag hangzásvilágával.  Nem meglepő tehát, hogy generációjának egyik legjelentősebb művészeként tartják számon világszerte.

A Maestro ebben az évadban elsőként a Müpában dirigálja az együttest, azonban az évad során még további három koncerten vezényli a zenekart Pécsett a Kodály Központban. Az elmúlt időszakban több interjújában is kiemelte, hogy nagyon várja az új, intenzív munkát a Pannon Filharmonikusokkal.

„Pozitív benyomást kelteni, akár egy napra, egy koncert erejéig, egy hónapra, egy évre, hogy amikor távozom, akkor el lehessen mondani, hogy igen, ebben az időszakban a zenekar nőtt, fejlődött.” – fogalmazott a Zenekar újságban megjelent interjúban.

A szerződtetés hivatalos bejelentését követően, október 30-án egy exkluzív interjú készült Gilbert Vargával, akivel Bősze Ádám beszélgetett a sokak számára meglepő fordulatról, annak előzményeiről, valamint arról is, mit vár a Maestro a zenekartól és hogyan működik egy ilyen duális vezetés a valóságban. A beszélgetés a zenekar youtube csatornáján, ide kattintva érhető el.

Azok, akik semmiképp sem szeretnének lemaradni a debütáló koncertről, a Müpa jegyirodáiban és a jegymester.hu oldalon IDE kattintva tudnak jegyet váltani a Könnyed elegancia című koncertre.

Képek: Pannon Filharmonikusok

nyomtat

Szerzők

-- PRAE.HU --

A prae.hu művészeti portál 2006 óta jelenik meg, naponta friss művészeti hírekkel, tudósításokkal, és elemzésekkel, interjúkkal. Hat művészeti ág (irodalom, art&design, építészet, színház, zene, film) mellett gyerekrovata is van.


További írások a rovatból

zene

Omega Tűzvihar: országos sportcsarnok turné Omega Tűzvihar: országos sportcsarnok turné
2019. március 29. (péntek), 19.00, Pécs-Lauber Dezső Sportcsarnok
Felismeréstől a hangkeltésig
Ötlet egy festményhez
Colin Stetson a Trafóban

Más művészeti ágakról

irodalom

Krimiírás, veganizmus és a piros kabátos nő Krimiírás, veganizmus és a piros kabátos nő
Egy női krimiíró mindennapjai 1.
Külföldön Sikeres Magyar Művészek

Nemzetközi filmes díjak
színház

Felmagasztosulva Felmagasztosulva
Édes Anna a Miskolci Nemzeti Színházban
69. Berlinale, 2019. február 7–17.


bezár
Regisztráció


bezár
Bejelentkezés