bezár
 

irodalom

2019. 01. 22.
Közös tenger január 23-án
2019. január 23. 19 óra, Óvóhely
Tartalom értékelése (0 vélemény alapján):
Közös tenger január 23-án Az esemény Fenyvesi Orsolya, Izsó Zita, Nagy Hajnal Csilla, Simon Bettina és Terék Anna közös estjének folytatása. Az öt alkotó versvilága nem áll távol egymástól, a víz és a tenger metaforája és összetett jelentésrétegei fontos szerepet töltenek be a szövegeikben. Újabb közös felolvasásuk ismét egy különleges alámerülés a szimbólum használatának mélységeibe.

A felolvasásokon ezentúl egy-egy vendégszerző is közreműködik. Az első meghívott Biró Krisztián, aki 1994-ben született Miskolcon. Verseket ír, Budapesten és Kurityánban él. Az első kötete hamarosan elkészül.

Az esten Duke Bluebeard (vagyis Lukács Ádám Dávid) fog zenélni. Duke Bluebeard a folk-pop műfajában alkotó énekes-dalszerző. Bemutatkozó nagylemeze 2016 márciusában jelent meg Friend or Foe címmel. Legutóbbi, Love című kislemezét idén szeptemberben adta ki a Left To Die Rex kiadó.

Az esemény január 23-án 19 órakor kezdődik az Óvóhelyen, a belépés ingyenes.

Az alkotók:

Fenyvesi Orsolya (1986) költő, műfordító, szerkesztő. Kötetei: Tükrök állatai (JAK-Prae, 2013), Ostrom (Kalligram, 2015), A látvány/Kommentárok meg nem írt versekhez (Scolar Kiadó, 2018). Legutóbbi fordítás: Anne Carson: Vörös önéletrajza (Magvető, 2017).

Izsó Zita (1986) Gérecz Attila-díjas költő, műfordító, drámaíró. A FISZ- Kalligram Horizontok világirodalmi sorozat, és az Üveghegy gyerekirodalmi oldal (www.uveghegy.com) szerkesztője. Verseskötetei: Tengerlakó (2011, FISZ), Színről színre (2014, PRAE-Palimpszeszt), Éjszakai földet érés (2018, Scolar.)

Nagy Hajnal Csilla 1992-ben született Losoncon, jelenleg Budapesten tanul, verseket és prózát ír. Művei megjelentek többek között a Kalligramban, az Irodalmi Szemlében és a Palócföldben. Első verseskötete 2016-ban jelent meg a Kalligram Kiadó gondozásában, Miért félünk az őrültektől címmel. A könyvvel 2017-ben elnyerte a Makói Medáliák díjat.

Simon Bettina 1990-ben született Miskolcon, Pécsett nőtt fel. Költő, Jelenleg Budapesten él. Művészettörténetből diplomázott az ELTE-n. Első, Strand című kötete 2018-ban jelent meg a József Attila Kör és a Magvető Kiadó gondozásában.

Terék Anna 1984-ben született Topolyán. Költő, drámaíró. Kötetei: Mosolyszakadás (2007), Duna utca (2011), Vajdasági lakodalom (2016), Halott nők (2017.) 2011-ben Duna utca című kötetéért Sinkó-díjat, idén tavasszal pedig harmadik verseskötetéért Sziveri János díjat kapott.

További információ az esemény Facebook-oldalán.

Forrás: Közös tenger

nyomtat

A prae egy több mint húsz éves történettel rendelkező brand, aminek növekedését és fejlődését most Ön is segítheti. Célunk, hogy minél több emberhez eljussanak a kultúráról való gondolataink és az ezt tartalmazó termékeink - akár az online portál cikkei, a különböző folyóiratszámok vagy a könyveink. A kooperációt nem szeretnénk viszonzatlanul hagyni: a különböző támogatásokért igyekszünk azzal egyenértékű köszönetet mondani.

Szerzők

-- PRAE.HU --

A prae.hu művészeti portál 2006 óta jelenik meg, naponta friss művészeti hírekkel, tudósításokkal, és elemzésekkel, interjúkkal. Hat művészeti ág (irodalom, art&design, építészet, színház, zene, film) mellett gyerekrovata is van.


További írások a rovatból

irodalom

Utak a sötétségbe Utak a sötétségbe
Horváth Márk A digitalitás paroxizmusa: Spektákulum, szimulákrum, kibernetikai állapot és a virtualitás hiperkaotikus okkultúrája
Philip Roth: Isten veled, Columbus; Nemezis
irodalom

A séf ajánlata: délvidéki románc A séf ajánlata: délvidéki románc
P. Horváth Tamás A Zsolnay című regényének pécsi bemutatója

Más művészeti ágakról

Erdély Jakab: Anyád hogy van? Diplomakiállítás Dr. Geréb Ágnes életéről
Jonathan Levine: Csekély esély
zene

A zenész és barátai A zenész és barátai
Aradi Zsolt: Gasner János* emlékére
art&design

A glóbusz kibillentése A glóbusz kibillentése
The Great Globe - Csoportos kiállítás az aqb Project Space-ben


bezár
Regisztráció


bezár
Bejelentkezés