bezár
 

irodalom

2019. 04. 10.
A költészet napja - Versbusz szállítja az utasokat Veszprémben
Tartalom értékelése (0 vélemény alapján):
Versbuszok járnak a költészet napján Veszprémben, ahol a Petőfi Színház Fizesse verssel színházjegyét! programja keretében a versmondásért színházjegy is jár.

Kellerné Egresi Zsuzsanna elmondta, hogy a költészet napján, április 11-én színházjegy jár azoknak a vállalkozó kedvű irodalomkedvelőknek, akik egy szabadon választott verset mondanak a színház dolgozóiból álló közönség előtt délelőtt 10 és este 6 óra között.

Hozzátette: a műsoron lévő előadások bármelyikére lehet így egy darab jegyet kapni, függetlenül az elhangzott versek számától.

A versbusz felirattal közlekedő helyi járaton a város irodalomtanárai által előzetesen javasolt műveket lehet majd meghallgatni délelőtt 10 és délután 5 óra között a veszprémi színészek és a színház fiatal tehetségeinek tolmácsolásában - fűzte hozzá.

Balatonfüreden a Vaszary Galériában a Balatoni nyár - Írófényképek című kiállításon Kovács Ida, a kiállítás kurátora tart tárlatvezetést - közölte Cserép László, a város önkormányzatának kulturális osztályvezetője. Ezt követően a Lesznai Anna költő és Zoób Kati divattervező műveit bemutató kiállításon kalauzolja végig a látogatókat a tárlat kurátora, Török Petra, majd Lesznai Anna és Lackfi János találkozása címmel irodalmi estet hallhatnak az érdeklődők a Kisfaludy Színház előadásában.

Ajkán a település várossá nyilvánításának 60. évfordulója alkalmából indított és idén augusztusban záruló programsorozat részeként emlékeznek a költészet napjára - mondta a program egyik szervezője.

Rainiss Andrea, az Ajkarendekért Egyesület elnöke közölte, hogy péntektől vasárnapig hatvanórás programsorozatot szerveznek az ajkarendeki művelődési házban: kulturális programokkal, filmvetítéssel, olvasósarokkal, táncházzal, irodalmi előadásokkal várják a látogatókat, akik kedvenc versüket is előadhatják.

A szervező hozzátette, hogy a rendezvényen tovább kötik azt a sálat, melyet 2017-ben kezdtek el, azzal a céllal, hogy Ajka várostábláját idén nyáron összekössék Ajkarendekkel, annak tiszteletére, hogy a település 1977-ben csatlakozott Ajkához. A két tábla között 1500 méter a távolság, amelyet a sállal és élőlánccal kötnek majd össze.

 

Képek: https://www.facebook.com/VeszpremiPetofiSzinhaz/

nyomtat

Szerzők

-- MTI/PRAE --

MTI


További írások a rovatból

irodalom

Fehér Enikő Az analóg ember című könyvének bemutatója
Határátkelés címen rendezték meg a Kis Présházban öt kortárs költő közös estjét
Kiszely Márk volt a Kötetlenül sorozat vendége
Bemutatták Márton Ágnes drámakötetét

Más művészeti ágakról

Bűn és bűnhődés az Örkény Színházban
Lugosi LUGO László utánkövetése – elhangzott az emléktábla avatásán
Interjú Wéber Kristóffal a klasszikus művészetekről és a Keringőről
Paweł Pawlak: Ancsa, avagy vázlatok tüsszögő svájcisapkával, Pagony, 2024


bezár
Regisztráció


bezár
Bejelentkezés