bezár
 

színház

2019. 05. 10.
Utolsó harmadához érkezett a  színházi szabadegyetem
Tartalom értékelése (0 vélemény alapján):
Februárban indult útjára a színházi szabadegyetem a Stúdió K és Dunszt.sk szervezésében. A szabadegyetemi programok során elismert esztéták, kritikusok és alkotók a közönség aktív közreműködésével igyekeznek feltérképezni a kortárs színházi jelenségeket, illetve a szakma egészét érintő problémákat.

A korábbi alkalmakon a színházi és a társadalom viszonyára helyeződött a hangsúly, különös tekintettel a politikus színházra, a cenzúrára és az intézményrendszer belső konfliktusaira.

Szkéné színház

Május 13-án 18 órától Darida Veronika tart előadást „Függetlenül” – fejezetek a Stúdió K történetéből címmel, az ezt követő beszélgetésen pedig a független szféra jelenlegi helyzetét vitatják meg a meghívott vendégek, azaz Fodor Tamás, Hajdu Szabolcs, Nagy József, Szabó Réka és Szabó György a Stúdió K színházban.

Egy héttel később, május 21-én este 19 órától Lengyel Anna kisebbségreprezentációról szóló előadását hallgathatja meg a közönség , rövid szünet után pedig kezdetét veszi Polgár Csaba, Feuer Yvette, Romankovics Edit, Márton Gábor Csaba és Varga Emese beszélgetése a közönség aktív közreműködésével.

HIRDETÉS

banner

A szabadegyetem utolsó állomásán, június 3-án 18 órától a színház határterületeire helyeződik a fókusz, ugyanis a Lakásszeminárium érkezik a Stúdió K-ba: Halász Rita művészettörténész és Visy Beatrix irodalomtörténész, kritikus  „A függöny, ha legördül – irodalom, képzőművészet és színpad a Lakásszeminárium megközelítésében” címmel tart egy-egy szemináriumot az érdeklődőknek.

A szabadegyetemen való részvétel minden alkalommal regisztrációhoz kötött, regisztrálni a szinhaziszabadegyetem@gmail.com címen lehet a dátum megjelölésével.  A „kétfelvonásos” program egy hatvanperces szemináriummal indul, majd egy rövid szünet után az adott témához kapcsolódó művészek kerekasztal-beszélgetése következik.

nyomtat

A prae egy több mint húsz éves történettel rendelkező brand, aminek növekedését és fejlődését most Ön is segítheti. Célunk, hogy minél több emberhez eljussanak a kultúráról való gondolataink és az ezt tartalmazó termékeink - akár az online portál cikkei, a különböző folyóiratszámok vagy a könyveink. A kooperációt nem szeretnénk viszonzatlanul hagyni: a különböző támogatásokért igyekszünk azzal egyenértékű köszönetet mondani.

Szerzők

-- PRAE.HU --

A prae.hu művészeti portál 2006 óta jelenik meg, naponta friss művészeti hírekkel, tudósításokkal, és elemzésekkel, interjúkkal. Hat művészeti ág (irodalom, art&design, építészet, színház, zene, film) mellett gyerekrovata is van.


További írások a rovatból

színház

Ordító sokaság Ordító sokaság
Színház a karanténból: Jane Eyre színházban és neten 2 in 1
Interjú Marsalkó Eszterrel Skóciáról, sokszínű színházi tevékenységeiről, aktuális lehetőségekről
Interjú Veress Annával a német és a magyar színházi rendszer különbségeiről és hasonlóságairól, a dramaturgok pozíciójáról, alkotótársakról
A Cipolla Collectiva Home Dancing című projektjéről

Más művészeti ágakról

Külföldön Sikeres Magyar Művészek

Az énekes katalizátor Az énekes katalizátor
Interjú Rab Gyula tenor énekművésszel az énektanulmányok adta lehetőségekről, szerepeiről, hatásról és sikerről
Interjú Virágh András Gáborral díjakról, pályája alakulásáról, az aktív zenélés szerepéről a komponálásban
Anna Winger, Alexa Karolinski: Unorthodox


bezár
Regisztráció


bezár
Bejelentkezés