bezár
 

art&design

2019. 07. 22.
Elhunyt Kovács Péter Kossuth-díjas festőművész és grafikus
Tartalom értékelése (0 vélemény alapján):
Elhunyt Kovács Péter Kossuth-díjas festőművész és grafikus Elhunyt szombaton Kovács Péter Kossuth-díjas festőművész és grafikus, az Magyar Művészeti Akadémia rendes tagja. Kovács Pétert az MMA saját halottjának tekinti.

Kovács Péter 1943. június 15-én született Budapesten. A Magyar Képzőművészeti Főiskolán 1964 és 1970 között Fónyi Géza tanítványa volt a festő szakon, bár a kezdetektől inkább a grafikai műformákhoz, technikákhoz vonzódott - fogalmazott az MMA honlapján Wehner Tibor művészettörténész.

A főiskolai tanulmányai után elnyerte a Derkovits-ösztöndíjat. A hetvenes évek közepétől egyéni kiállításokat rendezett, csoportos kiállításokon vett részt, majd külföldi, elsősorban európai színtereken is bemutatkozhatott. 

Munkásságát 1985-ben Munkácsy-díjjal, 2000-ben Kiváló művész kitüntetéssel, 2008-ban Kossuth-díjjal ismerték el. 

Alkotásainak fókuszában az 1970-es évektől az emberalak, az emberi test áll, amelyet a festészeti és grafikai eszközöket egyszerre alkalmazó, a szín és a vonal együttes kifejező erejére alapozott, expresszív hangvételű kompozíciókban jelenített meg. 

A nagyméretű, esetenként diptichonokká, triptichonokká alakított művek mellett fontosak művészetében azok a kisméretű, feljegyzés szerű füzetlapok, "firkafélék" is, amelyeket a művész állapotrajzoknak nevezett. 

Az egyedi kompozíciók, a rajzok mellett az 1990-es évektől sokszorosított grafikákat, litográfiákat és rézkarc-hidegtűket is alkotott.

Festészeti és grafikai életműve "a 20. század utolsó harmadának, a 21. század első évtizedeinek autentikus, mély értelmű közép-európai, magyar művészeti tükröztetése" - írta a művészettörténész.     

Kovács Péter 1970-től volt tagja a Magyar Népköztársaság Művészeti Alapjának, később a Magyar Alkotóművészek Országos Egyesületének, majd 1975-től a Magyar Képzőművészek és Iparművészek Szövetségének. 

1970 és 1978 között a Fiatal Művészek Stúdiójának is tagja volt. 1990 és 2002 között a Gulácsy Egyesület, 1992-től a Szinyei Merse Pál Társaság tagjai közé tartozott. 1995-től lett a Magyar Festők Társaságának tagja. 2012-2013-ban lett a Magyar Művészeti Akadémia levelező tagja és 2013-tól az MMA rendes tagja volt.

Kép forrása: Magyar Hírlap

nyomtat

A prae egy több mint húsz éves történettel rendelkező brand, aminek növekedését és fejlődését most Ön is segítheti. Célunk, hogy minél több emberhez eljussanak a kultúráról való gondolataink és az ezt tartalmazó termékeink - akár az online portál cikkei, a különböző folyóiratszámok vagy a könyveink. A kooperációt nem szeretnénk viszonzatlanul hagyni: a különböző támogatásokért igyekszünk azzal egyenértékű köszönetet mondani.

Szerzők

-- MTI/PRAE.HU --

A Magyar Távirati Iroda (MTI) nagy múltú magyar állami hírügynökség, melynek története az 1880-as engedélyeztetésig nyúlik vissza.


További írások a rovatból

art&design

Arcátlan Arcátlan
Klímariadó! - 19. ARC Közérzeti Kiállítás
Interjú Tero Kuitunen tervezővel, a Wild at Heart című kiállítás kurátorával
art&design

Fém és méhviasz, vagy új helyünk a természetben Fém és méhviasz, vagy új helyünk a természetben
Horváth Gideon – I put my hand into a beehive
art&design

Éhesen alszik a tranzitzóna Éhesen alszik a tranzitzóna
Az emlékezés installációja Waldsee-ben (A 2B Galéria Waldsee 1944 című kiállításáról)

Más művészeti ágakról

irodalom

Hogyan beszéljünk a jelenről Hogyan beszéljünk a jelenről
Prae Műfordító Tábor, beszámoló, 6. nap
irodalom

Dolgozni kell, művelni, amiben alkotunk Dolgozni kell, művelni, amiben alkotunk
Interjú Ladik Katalinnal irodalomról, színházról, női jelenlétről, földrajzi és történelmi helyzetekről
irodalom

Saját utat törni Saját utat törni
Prae Műfordító Tábor, beszámoló, 2. nap


bezár
Regisztráció


bezár
Bejelentkezés