bezár
 

art&design

2009. 05. 30.
Repüléstörténeti múzeum nyílt Sajókápolnán
Tartalom értékelése (0 vélemény alapján):
A vidék első repüléstörténeti múzeuma nyílt meg szombaton Sajókápolnán; a Borsod-Abaúj-Zemplén megyei településen 75 évvel ezelőtt, 1934-ben emelkedett levegőbe az első repülőgép, a múzeum alapításának ez adta az apropóját - mondta Tolnai Lajos az Első Miskolci Repüléstörténeti Alapítvány létrehozója a tárlat avatásán.

prae.hu

Az idősebb korú sportrepülők álma valósult meg a repüléstörténeti múzeummal, ugyanakkor a fiatal, fiatalabb pilóták és a repülés iránt kedvet érzők is megismerhetik a tárlók segítségével, mit jelentett a repülés a hőskorban.
    
A sajókápolnai faluházban berendezett múzeum létrehozásában az alapítvány mellett a Miskolci Repülőklub veterán szakosztálya segédkezett - mondta Vass Lajos, a település polgármestere.
    
A tárlókban más múzeumok és a levéltárak, magángyűjtemények dokumentumit, régi pilóták képeit, tárgyi emlékeit tekinthetik meg a látogatók, korabeli fényképek, relikviák idézik fel a repülőtér hangulatát, bemutatják az elmúlt évtizedek pilótáit, a levegő hőseit, kiállították a múlt emlékeit idéző ereklyéket, amelyeket tovább szeretnének gazdagítani és gyarapítani.
    
A múzeum megnyitását a Miskolci Repülőklub repülői a levegőből üdvözölték.
  

nyomtat

Szerzők

-- MTI/PRAE --

MTI


További írások a rovatból

art&design

Interjú Schmied Andival
art&design

Megnyitóbeszéd
Clair Obscur: Expedition 33

Más művészeti ágakról

Az öltöny (Maladype Színház – Mettrin)
Mészöly Ágnes: Ügynökök és úttörők
Velencében láttuk Martin McDonagh Vadló Kilenc című filmjét
Avagy szerette-e a verseket a nagy prózaíró?


bezár
Regisztráció


bezár
Bejelentkezés