bezár
 

zene

2020. 02. 22.
Márciusban Egri Tavaszi Fesztivál
Tartalom értékelése (0 vélemény alapján):
Márciusban Egri Tavaszi Fesztivál Márciusban számos művészeti ág mutatkozik be az Egri Tavaszi Fesztiválon, amelyet március 16. és 29. között rendeznek meg.

A programokról tartott pénteki sajtótájékoztatón Mirkóczki Zita alpolgármester elmondta, hogy Kortalan kortárs címmel az összművészeti seregszemle eredeti koncepciójához kanyarodik vissza idén az Egri Tavaszi Fesztivál.

A fesztivál idén is Eger számos pontján a művészeti ágak átfogó keresztmetszetét kínálja az érdeklődőknek a képző- és előadóművészettől a zeneművészeten át a filmművészetig - közölte.

A rendezvény március 16-án egy kórus-flashmobbal indul a Dobó téren, ahol várhatóan 150-200 fiatal énekel majd. A seregszemle záróeseménye ugyancsak a klasszikus muzsika világába kalauzolja a vendégeket: az Egri Szimfonikus Zenekar több kórussal kiegészülve adja elő Karl Jenkins Stabat Materét a minorita templomban.

A két zenei produkció között szinte minden napra jut kiemelkedő esemény: március 21-én például A legkisebb óceán címmel az Y Csoport mutat be performanszt és bábjátékra, valamint élőzenére épülő mesejátékot elsősorban családoknak és gyermekeknek. Március 26-án Kálloy Molnár Péter zenés estje szórakoztatja a közönséget, míg két nappal később a Kiskalász Zenekar tart interaktív családi koncertet a megyeszékhelyen.

Része lesz a fesztiválnak március 23-án és 24-én az országos eseményhez kapcsolódó Francia Filmnapok az egri Uránia Filmszínházban és egy négy estből álló előadássorozat a Kepes Intézetben neves festőink életéről és szerelmeiről.

Lesz ezen kívül egy világzenei koncert Atyai ág címmel a Bartakovics Béla Közösségi Házban és egy különleges divatbemutató is egy kiállításmegnyitó keretében a Kepes Intézetben. Immár negyedik alkalommal jelentkezik továbbá az Eszterházy Károly Egyetem szervezésében számos hazai és külföldi felsőoktatási intézmény közreműködőit felvonultató Tipozóna című tipográfiai kiállítása a Templom Galériában, melynek témája ezúttal a fikció. 

Kép: www.egritavaszifesztival.hu 

nyomtat

Szerzők

-- MTI/PRAE --

MTI


További írások a rovatból

Platon Karataev: Napkötöző – négy szám
Strauss Elektrája a Berlini Állami Operaházban
The Underground Jazz Scene in Budapest Today: an Adventurous Introduction (Inverted Spectrum Records 2023)

Más művészeti ágakról

irodalom

Závada Péter: A muréna mozgása, Jelenkor, Budapest, 2023.
Az év ódaköltője 2024 pályázat eredményhirdetése
Csáki László: Kék Pelikan
Paweł Pawlak: Ancsa, avagy vázlatok tüsszögő svájcisapkával, Pagony, 2024


bezár
Regisztráció


bezár
Bejelentkezés