bezár
 

irodalom

2020. 03. 23.
Kovács Lea az idei Sziveri-díjazott
Tartalom értékelése (1 vélemény alapján):
Kovács Lea az idei Sziveri-díjazott Március 19-én 18 órakor a budai Nyitott Műhelyben tervezték átadni idén 29. alkalommal a fiatalon elhunyt vajdasági költő, szerkesztő emlékére alapított Sziveri János-díjat. Az ünnepélyes átadót elhalasztották. A 2020. évi díjazott Kovács Lea, többek közt Sziveri, Borbély Szilárd, Krasznahorkai László horvát műfordítója - írja a Litera. Ladányi István laudációja után korábbi díjazottak olvasták volna föl kedves Sziveri-verseiket, megemlékezve az éppen 30 éve eltávozott pályatársról.

Kovács Lea számos kortárs magyar és francia, valamint frankofón költő műve jelent meg fordításában a Poezija, Quorum, Tema, Književna smotra és Europski glasnik irodalmi és művészeti lapokban, antológiákban, önálló kötetekben és irodalmi fesztiválok keretében.

2019-ben Borbély Szilárd A Testhez című művének fordításáért az Iso Velikanović-díj külön elismerésében részesült.

A díjról döntő grémium: Balázs Attila, Csehy Zoltán, Fenyvesi Ottó, Géczi János, Győrffy Ákos, Hafner Zoltán, Kollár Árpád, Ladányi István, Mikola Gyöngyi, Orcsik Roland, Reményi József Tamás, Szörényi László, Thomka Beáta.
Korábbi Sziveri-díjasok: 1992 Babics Imre; 1993 Háy János; 1994 Zudor János; 1995 Fekete Vince; László Noémi, Orbán János Dénes, Sántha Attila; 1996 Sebők Zoltán; 1997 Hizsnyai Zoltán; 1998 Szerbhorváth György; 1999 Kécza András; 2000 Szálinger Balázs; 2001 Mezei Kinga; 2002 Balogh Robert; 2003 Lábass Endre; 2004 Csehy Zoltán; 2005 Lovas Ildikó; 2006 Virág Zoltán; 2007 Mátis Lívia (posztumusz); 2008 Danyi Zoltán; 2009 Győrffy Ákos; 2010 Orcsik Roland; 2011 Kollár Árpád; 2012 Aaron Blumm (Virág Gábor); 2013 Lanczkor Gábor; 2014 Bencsik Orsolya; 2015 Nemes Z. Márió, Áfra János; 2017 Sopotnik Zoltán; 2018 Terék Anna; 2019 Kabai Lóránt

Forrás: Litera

nyomtat

A prae egy több mint húsz éves történettel rendelkező brand, aminek növekedését és fejlődését most Ön is segítheti. Célunk, hogy minél több emberhez eljussanak a kultúráról való gondolataink és az ezt tartalmazó termékeink - akár az online portál cikkei, a különböző folyóiratszámok vagy a könyveink. A kooperációt nem szeretnénk viszonzatlanul hagyni: a különböző támogatásokért igyekszünk azzal egyenértékű köszönetet mondani.

Szerzők

-- PRAE.HU --

A prae.hu művészeti portál 2006 óta jelenik meg, naponta friss művészeti hírekkel, tudósításokkal, és elemzésekkel, interjúkkal. Hat művészeti ág (irodalom, art&design, építészet, színház, zene, film) mellett gyerekrovata is van.


További írások a rovatból

irodalom

Mitől tudsz olyan édes lenni, mint a méz? Mitől tudsz olyan édes lenni, mint a méz?
Kálmán C. György: „Dehogyis terem citromfán”. Irodalomelméleti írások. Balassi Kiadó, Budapest, 2019, 240 oldal, 2600 Ft
Gellért András: Befalazott csőgörény

Más művészeti ágakról

Pablo Larraín: Ema
Interjú Hudi Lászlóval a Mozgó Ház Társulásról, munkamódszerekről, külföldi lehetőségekről
Spike Lee: Az 5 bajtárs
színház

Színház a koronav végén (3) Színház a koronav végén (3)
Artus, Kovalik Balázs Társulata, Mozgó Ház*


bezár
Regisztráció


bezár
Bejelentkezés