bezár
 

zene

2020. 05. 22.
Randy Brecker lép fel augusztus 20-án a Paloznaki Jazzpikniken
Tartalom értékelése (0 vélemény alapján):
Randy Brecker lép fel augusztus 20-án a Paloznaki Jazzpikniken Randy Brecker trombitás lép fel a nyitónapon a Paloznaki Jazzpikniken, amelyet az idén új időpontban, augusztus 20. és 22. között rendeznek meg a Balaton-felvidéken.

Augusztus 20-án, csütörtökön a magyar dzsessz napját ünnepeli a Jazzpiknik az idén 30 éves Magyar Jazz Szövetséggel közös szervezésben, ez alkalomból a Finucci Bros Quartet a hatszoros Grammy-díjas Randy Breckerrel közösen lép fel Paloznakon. Augusztus 21-én Jamie Winchester gitáros-énekes és Candy Dulfer holland szaxofonos, másnap Zséda, Mario Biondi és az MF Robots lép fel.

Randy Brecker több mint öt évtizede van a pályán. Olyan világsztárokkal játszott együtt, mint Frank Sinatra, Jaco Pastorius, Frank Zappa, Stevie Wonder és Bruce Springsteen. Augusztus 20-án emellett az egykori Fortuna hangulatát hozza el ismét Dan von Schulz.

A Jazzpiknik második napján a nagyszínpadon az ír származású gitáros-énekes, Jamie Winchester & Hrutka Róbert Band játszik, majd Candy Dulfer lép színpadra. Dulfer zenélt már a Pink Floyddal és Madonnával, Prince-szel, Maceo Parkerrel, Dave Stewarttal és Van Morrisonnal, és olyan művészekkel lép fel, mint Beyoncé, Chaka Khan, Aretha Franklin, Jamie Cullum.

HIRDETÉS

banner

A szombati záróestet Zséda nyitja meg ismert világslágerekkel, swing és dzsessz klasszikusokkal. Az este a soul, a blues és a dzsessz határterületein egyensúlyozó, többszörös platinalemezes szicíliai származású énekes, Mario Biondi koncertjével folytatódik, aki már második alkalommal jár a Jazzpikniken. Az énekes a dzsessz és a soul egyik legnevesebb európai előadója, aki a This Is What You Are című slágerével robbant be a zenei életbe 2006-ban.

Az est zárásaként az MF Robots lép fel. A zenekar egyik tagja, Jan Kincaid alapítója volt a 2019-es Jazzpikniken sikert aratott The Brand New Heavies együttesnek, hozzá csatlakozott Dawn Joseph énekesnő, akit Rod Stewart, Phil Collins, Michael Buble, Craig David vagy a tavaly Paloznakon is fellépő Rick Astley vokalistájaként ismerhet a közönség.

Mint minden évben, a Paloznaki Jazzpiknik most is segíti bevétele egy részével a rászorulókat. Az idén az Együtt az Autistákért Alapítványt támogatja a fesztivál. Az eddig bejelentett művészek mellett a további fellépőkkel folynak az egyeztetések, a szervezők folyamatos tájékoztatást adnak a következő hetekben. A teljes fellépői lista közzétételét követően jelentkeznek további részletekkel az új időponttal kapcsolatos jegyvisszaváltásról.

Képek: Wikipédia, Paloznaki Jazzpiknik

nyomtat

A prae egy több mint húsz éves történettel rendelkező brand, aminek növekedését és fejlődését most Ön is segítheti. Célunk, hogy minél több emberhez eljussanak a kultúráról való gondolataink és az ezt tartalmazó termékeink - akár az online portál cikkei, a különböző folyóiratszámok vagy a könyveink. A kooperációt nem szeretnénk viszonzatlanul hagyni: a különböző támogatásokért igyekszünk azzal egyenértékű köszönetet mondani.

Szerzők

-- MTI/PRAE --

MTI


További írások a rovatból

Interjú Virágh András Gáborral díjakról, pályája alakulásáról, az aktív zenélés szerepéről a komponálásban
Green Day: Father of All Motherfuckers (2020)
Interjú Vajda Gergely/Gregory Vajdával előadó-művészetről és zeneszerzésről, a kritikai diskurzusról, Amerikáról

Más művészeti ágakról

irodalom

(K) mint Kukorelly (K) mint Kukorelly
Cé cé cé pé, avagy lassúdad haladás a kommunizmus felé, Budapest, Kalligram, 2019
Interjú Rab Gyula tenor énekművésszel az énektanulmányok adta lehetőségekről, szerepeiről, hatásról és sikerről
Külföldön Sikeres Magyar Művészek

Maradjon utánam valami Maradjon utánam valami
Interjú Virágh András Gáborral díjakról, pályája alakulásáról, az aktív zenélés szerepéről a komponálásban
Kettős interjú a Békeidő rendezőjével, Hajdu Szabolccsal és a film egyik meghatározó szereplőjével, Wrochna Fannival


bezár
Regisztráció


bezár
Bejelentkezés