bezár
 

irodalom

2020. 10. 06.
Borbély Szilárd és Fehér Boldizsár művei a Müpában
Tartalom értékelése (0 vélemény alapján):
Borbély Szilárd és Fehér Boldizsár művei a Müpában Két generáció egy-egy meghatározó szerzője kerül reflektorfénybe a Müpa soron következő irodalmi estjein: a tragikusan korán elhunyt Borbély Szilárd, nemzedéke egyik legnagyobb költője, és az 1992-es születésű Fehér Boldizsár, aki első regényével Margó-díjat nyert - tette közzé az MTI.

A Müpa hétfői közleménye szerint a népszerű Vers-estek legközelebbi állomásán, október 6-án Borbély Szilárd (1963-2014) műveiben merülhetnek el az érdeklődők. A költő-író két nappal a halála előtt, 2014 februárjában a Müpa Literárium sorozatában lépett utoljára a közönség elé. A Kertész Imre, Pilinszky János és Kafka nyomdokaiban lépkedő szerző világát Mácsai Pál rendezésében és szereplésével, valamint Gálffi László, Szandtner Anna, Márkos Albert (cselló) és Pozsár Máté (zongora) közreműködésével idézi meg az előadás. Október 26-án egy kivételes fiatal tehetség, a Literárium-estek egyik legfiatalabb meghívottja lesz a főszereplő: az 1992-ben született Fehér Boldizsár első regényével, a Vak majommal rögtön Margó-díjat nyert. Az estét Hevér Gábor színművész és dj Arab teszi teljessé, a műsorvezető Jánossy Lajos lesz.

prae.hu

Fotó: mupa.hu

nyomtat

Szerzők

-- MTI/PRAE --

MTI


További írások a rovatból

Blended Intensive Programme Pozsonyban
irodalom

Bemutatták Závada Péter Éngép című verseskötetét
irodalom

Az örmény idő nyomában

Más művészeti ágakról

színház

Székely Csaba Az igazság gyertyái című drámája a Budaörsi Latinovits Színházban, Alföldi Róbert rendezésében
Fodor Veronika kalandkönyvéről
Celine Song: Többesélyes szerelem
A Knoll Galéria Ég és Föld fényei - Festészet 1990 körül egy magángyűjteményben című kiállításáról


bezár
Regisztráció


bezár
Bejelentkezés