bezár
 

art&design

2020. 10. 16.
Hosszabbra nyúlik Dürer kora a Szépművészeti Múzeumban
Tartalom értékelése (0 vélemény alapján):
Meghosszabbított ideig, 2021. január 10-ig látogatható a Szépművészeti Múzeum Dürer kora című kiállítása, amely Albrecht Dürer és kortársainak 54 réz- és fametszetét, rajzát és tanulmányát mutatja be. A kiállítás az internacionális gótika világától a reneszánszon át a manierizmus időszakáig ívelő két évszázad német nyelvterületen készült rajzaiból kínál válogatást.

Albrecht Dürer, a német reneszánsz újító művésze a húszas éveiben járt Velencében, ahol az itáliai reneszánsz művészetelmélet kérdéseit tanulmányozta: az ideális emberi arányok megragadását, a természet minél hívebb ábrázolásának lehetőségét, a perspektíva és az anatómia problémáit kutatta. Nürnbergbe hazatérve műhelyéhez tehetséges fiatal művészek csatlakoztak, akik rajzstílusára nagy hatást gyakoroltak a virtuóz mester alkotásai. A kiállításon ennek megfelelően néhány alkotás erejéig szerepel Hans Schäufelein, Hans Baldung Grien, Wolf Traut és Hans von Kulmbach is.

A Szépművészeti Múzeumban őrzött korai német rajzok együttese mintegy kilencezer lapot számlál; a nemzetközi rangú gyűjtemény darabjait felsorakoztató kiállítás több mint fél évszázada volt legutóbb látható az intézményben. A múzeum továbbá Dürernek csaknem kétszázötven metszetével is büszkélkedhet, melyek közül tíz látható a kiállításon, például a három "mester rézmetszetként" ismert lap: A lovag, a halál és az ördög; a Melencolia I és a Szent Jeromos a dolgozószobában.

A Bodnár Szilvia által rendezett kiállítás hat szekcióban (A kezdetek: 15. századi rajzok; Albrecht Dürer és köre; Chiaroscuro rajzok; Az önálló tájábrázolás kezdetei és a fiktív táj; Előkészítő rajzok, valamint Művészet II. Rudolf prágai udvarában) mutatja be a korszakot.

Mint a múzeum közölte, azért döntöttek a kiállítás meghosszabbítása mellett, mert az elmúlt időszakban a járványügyi korlátozások miatt kevesesebb látogatónak volt lehetősége megtekinteni a kiállítást.

Képek forrása: Szépművészeti Múzeum Facebook

nyomtat

A prae egy több mint húsz éves történettel rendelkező brand, aminek növekedését és fejlődését most Ön is segítheti. Célunk, hogy minél több emberhez eljussanak a kultúráról való gondolataink és az ezt tartalmazó termékeink - akár az online portál cikkei, a különböző folyóiratszámok vagy a könyveink. A kooperációt nem szeretnénk viszonzatlanul hagyni: a különböző támogatásokért igyekszünk azzal egyenértékű köszönetet mondani.

Szerzők

-- MTI/PRAE --

MTI


További írások a rovatból

art&design

Talpra magyar avantgarde!* Talpra magyar avantgarde!*
A magyar performansz története 1966–2018 (1): 1920, 1956, Magyar Műhely (1962), Az ebéd (1966)
art&design

A nemzeti védőfelszerelés körülményeiről A nemzeti védőfelszerelés körülményeiről
Interjú Molnár Judit Lillával
art&design

Finom kis információk nagy felháborodások helyett Finom kis információk nagy felháborodások helyett
Interjú a félig bécsi, félig budapesti Andreas Fogarasival a bécsi művészeti életről, aktuális munkákról és Magyarországhoz fűződő viszonyáról

Más művészeti ágakról

gyerek

Családbarát és Közösségi Múzeum Családbarát és Közösségi Múzeum
Családbarát és Közösségi Múzeum díjat kapott a Deák17 Gyermek és Ifjúsági Művészeti Galéria
gyerek

Különleges gyerekhősök, avagy mi van a Disney és Pixar filmeken túl?
A gyerekeket szólítják meg a filmek a Cinemirán
Háttérinterjú Böröcz Balázzsal, a Pilvax Studio alapító-vezetőjével arculattervezésről, művészetmenedzsmentről, vizuális kommunikációról
színház

Nőtípusok cirkuszi nyelven Nőtípusok cirkuszi nyelven
A Fővárosi Nagycirkusz Tündértánc-Nővarázs című előadásáról


bezár
Regisztráció


bezár
Bejelentkezés