bezár
 

art&design

2020. 11. 11.
Szalai Dániel fotóprojektje a PHOTO IS:RAEL fesztiválon
Tartalom értékelése (0 vélemény alapján):
Szalai Dániel fotóprojektje a PHOTO IS:RAEL fesztiválon Szalai Dániel Novogen című, egy különleges csirkefajtáról készült fotóprojekttel képviseli Magyarországot a PHOTO IS:RAEL fesztiválon.

November 9. és 21. között az idén nyolcadik alkalommal valósul meg Izrael legnagyobb fotószakmai rendezvénye, a PHOTO IS:RAEL fesztivál, amely évente több tízezer látogatót vonz - olvasható a Capa Központ MTI-hez kedden eljuttatott közleményében. A pandémiás helyzethez alkalmazkodva a kiállítások és workshopok mellett az idén számos online programot is szerveznek, amelyet a világ bármely pontján követni lehet. A szervezők célja a kortárs izraeli és nemzetközi fotográfia minél szélesebb spektrumának bemutatása.

Szalai Dániel 2017 és 2018 között készített fotóprojektjének középpontjában a Novogen nevű csirkefajta, egy különleges kereskedelmi tojó áll, amelyet arra a célra tenyésztettek ki, hogy tojásaiból különböző gyógyszeripari termékeket, például oltóinjekció-vakcinákat készítsenek humán- és állatgyógyászati célokra. Szalai Dániel a Novogen White Light csirke ipari tenyésztésének vizsgálatán keresztül a természethez, a technológiához való viszonyunkkal kapcsolatos kérdéseinek és dilemmáinak ad hangot - áll a közleményben.

Mint írják, a projekt magját egy százhatvannyolc csirkeportréból álló installáció adja. Ezt egészíti ki egy sorozat, amely a csirkék környezetét dokumentálja, végigköveti a vakcinakészítés stádiumait a tojás létrejöttétől a szelekción és előkeltetésen át egészen a vírusanyag tojásba oltásáig és a kifejlődött vírusállománnyal telített embriófolyadék lecsapolásáig. A munkának szintén fontos részét alkotják a Novogen cég marketinganyagaiból és a Novogen White Light csirkék kezelési és takarmányozási útmutatójából átvett szövegrészletek.

November 16-án izraeli idő szerint 20 óra 30 perckor a kiállításhoz kapcsolódó online esemény keretében Szalai Dániel fotográfus és Mucsi Emese kurátor beszélget Maya Annerrel, a PHOTO IS:RAEL főkurátorával.

A projekt izraeli bemutatkozása a Robert Capa Kortárs Fotográfiai Központ és Magyarország izraeli nagykövetségének támogatásával valósult meg - áll a közleményben.

 

Fotó: danielszalai.com

nyomtat

Szerzők

-- MTI/PRAE --

MTI


További írások a rovatból

Papageorgiu Andrea alkotásai a Barabás Villában
„Határtalan Design”/ Design Without Borders a FUGÁban

Más művészeti ágakról

Beszélgetés Karosi Júlia jazz-énekessel
Kritika Babarczy Eszter Néhány szabály a boldogsághoz című kötetéről
Nils Frahm: Day


bezár
Regisztráció


bezár
Bejelentkezés